Sean Conneryt senkinek se kell bemutatni, de azért pár szóban mégis megtenném.
Thomas Sean Connery 1930-ban látta meg a napvilágot Skóciában, méghozzá egy csóró munkáscsalád gyermekeként. Egész korán megtanulta mi a munka, ahogy azt is, hogy egyetlen lehetősége a boldogulásra, ha keményebben melózik, mint mások.
Ez a hozzáállása repítette a filmkészítés csúcsára. Mindig is tudta, hogy színészi képességei korlátoltak, de rengeteg munkával palástolta adottságbeli hiányosságait, és mindig odafigyelt arra, hogy tehetséges és elkötelezett emberek vegyék körbe, azt pedig ki nem állhatta, ha valaki nem volt legalább annyira eltökélt a filmkészítés iránt, mint ő.
Most van itt a duma ideje, hogy “de neki könnyű volt, magas, jóképű férfi volt, akinek elég volt csak megjelennie, hogy minden szem rá szegeződjön”. Nos, igen, az alapadottságai jók voltak, színésznek sose hátrány, ha magas és jóképű valaki, a stílus és sárm viszont nem veleszületett adottság. Izzadságszagú proliból kamerának tetsző éteri entitássá válni rohadt nagy meló, és ő beletette ezt.
Fiatalon rengeteg dolgozott azon, hogy könnyednek és határozottnak tűnjön minden egyes felvételen.
Hosszú-hosszú évekről beszélünk, és mikor eljött a nagy lehetősége, hogy eljátssza James Bondot, még akkor se állt igazán készen. Eleve meg se kapta volna a szerepet, ha a stúdiónak van elég pénze. Igen, Cary Grant lett volna Bond, viszont a büdzsébe ő nem fért bele, így maradt Connery.
Aki aztán meghálálta a bizalmat, de ne felejtsünk el valamit: az első Bond filmek sikeresek voltak, de korántsem világsikerek. Ahogy a franchise növekedett, úgy vált Sean Connery is egyre nagyobbá, és mire James Bond a harmadik-negyedik filmjére világsiker lett, addigra Connery is kész világsztárrá vált.
Aztán levált Bondról, ismét beletett egy csomó munkát a karrierjébe, és egy szál maga legalább akkora névvé vált, mint a komplett James Bond franchise. És lovaggá ütötték, és bezsebelt egy Oscar-díjat. Nem is rossz egy suttyó prolitól.
No de jöjjenek a filmek. Vigyázat! Nem a legjobb filmjeit rangsorolom, hanem a személyes kedvenceimet, azokat, amiket én szeretek újra és újranézni. A fő szempontom pedig ez, az újranézési faktor, és nem az, hogy melyik képvisel magasabb művészi értéket.
10. SÁRKÁNYSZÍV (1996)
Az első a listán máris egy kakukktojás, ebben ugyanis nem látható a Sir, csak a hangját adja egy animált sárkánynak, de mimikája és orgánuma még így is brutál átjön. Szívhez szóló sírós-nevetős családi kalandfilm. A trükkjei mai szemmel nézve már elég gyengék, de engem még így is magával ragad. És itt jegyezném meg, hogy milyen zseniális volt a szinkronhangja, Sinkovits Imre. Jellemzően ketten szinkronizálták magyarra, Sinkovits Imre és Kristóf Tibor, mindkettő pazar munkát végezve.
9. A SZÖVETSÉG (2003)
Jellemzően gyűlöli a kritika a filmet, és a nézők se nagyon bírják, én azonban szeretem. Afféle bűnös élvezetként tekintek rá, valahogy az egész koncepció totál menő, hogy a régi ponyvahősök egy csapatban tolják. Egyébként a forgatás idején Connery már elmúlt 70, mégis meggyőzően rúgja szét a seggeket. Hiába, a kisugárzás.
8. EGY IGAZ ÜGY (1995)
Egy néger nyolc éve ül a sitten, villamosszék vár rá, és ártatlan. Ekkor jön Connery a képbe, aki menő jogászként megpróbálja kikaparni a floridai mocsokból. A kilencvenes években a krimi/thriller műfaj nagyot ment, és ez az egyik könnyen nézhető, magával ragadó darabja. Scarlett Johansson kislányként tűnik fel.
7. FEDEZD FEL FORRESTERT (2000)
Utolsó előtti szerepében (az utolsó a Szövetségben volt) bölcs irodalomprofesszorként tereli jó útra egy jobb sorsra érdemes ifjú tehetség életét. Inni lehet a szavait.
6. BRILLIÁNS CSAPDA (1999)
Szexi és stílusos rablómozi. Amit még kiemelnék, az Catherine Zeta Jones segge, ahogy bujkál a vörös fonalak között. OMG.
5. A DOMB (1965)
Katonai fogolytábor, a második világháborúban, embertelen körülmények, lázadás, remény, kitartás. Sidney Lumet filmje a mai napig megállja a helyét.
4. A SZIKLA (1995)
Ha a kétezres években kérdezed, hogy mi a kedvenc Sean Connery filmem, akkor ezt mondom. Ha a kilencvenes években, akkor is kurvára ezt. Ah, imádtam ezt a filmet, rongyosra néztem videón, ha százszor nem láttam, akkor egyszer se. Totál magával ragadt Michael Bay akkor még hihetetlenül frissnek ható videóklip esztétikája, ahogy a kamera folyamatosan mozog, és jön és megy, és vágás. Hans Zimmerék éppen újradefiniálták az akciófilmek zenéjét, és a patikamérlegen kiszámított, vérpofi szkriptet elsőrangú színészekkel játszatták el.
Igen, Jean Claude Van-Damme és Steven Seagal korában a siker új receptje lett, hogy nem jól verekedő embereket tanítottak színészkedni, hanem jól színészkedő embereket verekedni. A trend máig tart, akkoriban ez mégis hatalmas újítás volt. És totál jól működött, Nicolas Cage és Ed Harris is kurvajó benne, de a király ebben is Connery.
Viszont mivel rommá néztem, ezért már nem olyan nagy fun számomra, mint régen. Mint egy dal, amit imádsz, ezért annyit hallgatod, hogy végül megunod.
3. VADÁSZAT A VÖRÖS OKTÓBERRE (1990)
John McTiernan az egyik olyan rendező, aki soha nem lett igazán nagy név, pedig mindig is kurvára megérdemelte volna. Olyan filmekkel, mint a Ragadozó (1987), a Die Hard (1988), vagy eme alkotás, megkerülhetetlen nyomot hagyott a popkultúra történetében. Hidegháborús kémthriller, egyben tengeralattjárós háborús film, Connery pedig ezúttal orosz haditengerészként parancsol tekintélyt. Tom Clancy Jack Ryanjéből.
2. INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTESLOVAG (1989)
Lehet istenkáromlás, de számomra a legjobb Indiana Jones film. Harrison Ford és Sean Connery apa-fia kapcsolatában olyan erők lappanganak, amik szétfeszítik a filmet, Spielberg pedig akció terén azóta se tudta ezt felülmúlni. Mondjuk nem is kell, a tökéletest minek? A 2003-ban visszavonult Connery is elégedett volt vele, sokszor nyilatkozta, hogy egyetlen film kedvéért jönne vissza a nyugdíjból, ha új Indy filmet csinálnának. Ami végül 2008-ban jött is, de abban az apaszerep már Fordé volt.
1. AKI LEGYŐZTE AL CAPONÉT (1987)
Van egy karrierje csúcsán lévő Kevin Costner, Al Capone Robert De Niro, Hollywood valaha volt egyik legjobb forgatókönyírója, David Mamet írja a szkriptet, Ennio Morricone szerzi a zenét, és a kibaszott Brian De Palma dirigálja le az egészet. Az eredmény: Oscar-díj Sean Connerynek.
Totál szerelmes vagyok ebbe a filmbe, már első perctől kezdve. Valamikor 8-10 évesen láttam először. Legutóbb fél éve, és azt kell mondjam, hogy már gyerekként is kurva jó ízlésem volt! Az egyik, amit kiemelnék, az De Palma rendezése, a mai napig leszopom magam a stílusától, istencsászár. A másik az természetesen Connery, aki ír zsaruként a film szíve és érzelmi mozgatórugója. Páratlan alkotás, páratlan alakítás.
Igen, minden Bond filmjét kihagytam, az ok prózai: egyrészt hamarabb találkoztam Roger Moore Bond filmjeivel, másrészt nekem Pierce Brosnan az etalon 007-es. És Sean Connery, aki évtizedeken keresztül harcolt azért, hogy lerázza magáról a karaktert és maga jogán legyen valaki, azt hiszem a legkevésbé se bánja ezt.
