Bemutatkozott a FIFA 23

2022.07.21.
Publikálta:
1 perc olvasás

A megjelenési dátum mellé több bemutató dátumát is megkaptuk, amiben részletesebben beszélnek majd az újdonságokról.

Jogi megállapodás okán az EA idén megjelenő játéka lesz az utolsó általuk fejlesztett FIFA-játék. Noha nem kell aggódni, hiszen a FIFA cím eltűnése után is készítenek majd focis programokat, mi több már meg is van az utód. Idén azonban még egy teljes értékű FIFA címmel érkeznek, amit a lenti előzetes kíséretében lepleztek le.

A szeptember 30-án megjelenő FIFA 23-ban az előző részben debütált Hypermotion 2 technológia felel a mozgásanimációkért. A csapat elmondása szerint kétszer annyi új mozgásformát, animációt és mozdulatot rögzítettek, mint az előd esetében, így a korábbiaknál még simább, gördülékenyebb animációkra számíthatunk.

Tartalom terén komolyabb hangsúlyt kap a női liga is. Ugyan a megjelenéskor még mindig csak két profi liga kerül be a játékba, de a későbbi frissítések során ez a szám még bővülhet. A kezdetektől elérhető két liga a a Women’s Super League és a Division 1 Féminine csapatait foglalja magában, azaz az angol és a francia női elsőosztályának csapataival rúghatjuk a bőrt.

A játék cross-platform támogatást is kap, ugyanakkor ezt egy kicsit megvariálták a fejlesztők, ugyanis generációk közötti átjárás nem lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Xbox One és a PlayStation 4 játékosok játszhatnak majd együtt az egyik csoportban, a másikban pedig az Xbox Series X/S, PS5, Stadia és PC-s játékosok mérkőzhetnek meg.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”6570,6807″]

A most bemutatott előzetes közel sem minden, a fejlesztők egészen augusztus közepéig jelentkeznek majd heti rendszerességgel, az adásokból pedig még részletesebben megismerhetjük majd a játékot. A fejlesztők július 27-én a HyperMotion 2-ről, augusztus 1-jén a karriermódról, augusztus 11-én pedig az Ultimate Teamről mesélnek majd bővebben.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Augusztusban érkezik a Tekken: Bloodlines a Netflix kínálatába

Következő cikk

Már hazánkban is elérhető a megújult Google Wallet

UgrásFel

További olvasnivaló

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az

Párterápiás örömjáték nemcsak pároknak – It Takes Two játékteszt 

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni az életünk örömeiről, sokszor még a kikapcsolódás