BOX OFFICE TOP 10: Ki nem találod melyik film hozta a legnagyobb bevételt 2020-ban

2021.01.05.
Publikálta:
3 perc olvasás

2020 durván legyalulta a mozikat, a pandémia bedöntötte a teljes bizniszt, az egész világon alig voltak nyitva a filmszínházak, és amikor nyitva voltak, alig volt mit nézni bennük. 2019-ben a globális mozibevétel 42,5 milliárd dollár volt, 2020-ban viszont már csak 12 milliárd dollár.  

Amerikában az éves bevétel a 2019-es 11,4 milliárdról 2,3 milliárdra csökkent az idén, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 40 évben nem volt olyan alacsony a mozibevétel, mint most. 

A globális mozibevétel több, mint 70 százalékot zuhant, az Egyesült Államokban ez a szám 80 százalék. 

A történelem során először megtörtént az, amire soha senki sem gondolt: 2020-ban már nem Amerikában költötték a legtöbbet mozijegyekre az emberek, hanem Kínában. Hozzávetőlegesen 2,7 milliárd dolláros bevétellel zárt a kínai piac. Sok elemző már évekkel ezelőtt azt jósolta, hogy előbb vagy utóbb Kína átveszi a vezető szerepet Amerikától, de azt senki se gondolta, hogy ilyen hamar. És ugye nagyon nem természetes körülmények között, de attól ez még akkor is tök durva. Hisz gondoljunk bele, mióta létezik a film, azóta Amerika a központja. És ez most megváltozott. 

Ez a változás pedig az éves bevételi listán is érzékelhető. Íme: 

TOP 10 LEGNAGYOBB BEVÉTELŰ FILM 2020-BAN 

10. The Sacrifice 

A tizedik helyen egy kínai háborús film, ami a koreai háborúról szól. 

https://www.youtube.com/watch?v=LpUzjkqNKjM&ab_channel=TheArtyDans

Globális bevétel: 161 millió dollár 

9. Ragadozó madarak (És egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) 

A DC idei üdvöskéje a kilencedik helyre futott be, még februárban jött ki, mikor a mozik nyitva voltak, épp ezért a bevétele eléggé csalódást keltő. 

Globális bevétel: 201 millió dollár 

8. Legend of Deification  

Kínai animációs film, amiben a halandók közé száműzött harcosnak végezni kell egy démonnal, hogy istenné válhasson. 

https://www.youtube.com/watch?v=JMTH6sNCsrs&ab_channel=AniBoxTrailerAccess

Globális bevétel: 240 millió dollár 

7. Dolittle 

Robert Downey Jr első Tony Stark utáni filmje a hetedik helyre futott be, ami nem túl combos eredmény egy 170 millióba fájó produkciótól. 

Globális bevétel: 245 millió dollár 

6. Sonic, a sündisznó 

Azon kevés videójáték-adaptáció egyike, ami valóban sikeres lett, 90 milliós költségvetéssel ez szép eredmény. 

Globális bevétel: 310 millió dollár 

5. Demon Slayer the Movie: Mugen Train 

Mangából adaptált sötét fantasy anime, csak hogy a Japánok is képviseljék magukat a listán. Igen, ennyire durva számokat tudnak hozni az animék. 

Globális bevétel: 318 millió dollár 

4. Tenet 

Az egyetlen nagy amerikai stúdió film, amit bemutattak a nyáron. 57 millió dollárt szedett össze Amerikában, a többit a tengerentúlon, jelen helyzetben sikerként könyvelhető el, igazából csak az a 100-150 millió dollár hiányzik, amit alapjáraton összeszedett volna az amcsi piacon. 

Globális bevétel: 362 millió dollár 

3. My People, My Homeland 

A valaha volt 12. Legnagyobb bevételű kínai film, ami egy vígjáték, egy antológia, ami több rövidebb sztoriból áll össze. 

https://www.youtube.com/watch?v=LaThRLnFxxw&ab_channel=AsianFilmFans

Globális bevétel: 422 millió dollár 

2. Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk 

F@sz se gondolta volna, hogy ez az akciófilm lesz az év legnagyobb bevételű angolnyelvű filmje. Aztán mégis így lett. 

Globális bevétel: 426 millió dollár 

1. The Eight Hundred 

Arra, hogy egy kínai film hozza majd a legtöbb pénzt, senki egy lyukas garast se tett volna év elején, pedig ez a helyzet. Nagyszabású háborús film, mandarin nyelven, egyszer tuti megnézem, baromi kíváncsi vagyok milyen film a mozik idei királya. 

Globális bevétel: 461 millió dollár 

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Erősebb ügyfél hitelesítés online bankkártyás vásárláshoz

Következő cikk

The Medium – 14 perces játékmenet érkezett

UgrásFel

További olvasnivaló

Öt éjjel Freddy pizzázójában

Új horror franchise van születőben! Gyilkos animatronikus robotok egy lepukkant

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az