Dead Space – Visszatérhet a széria?

Két iparági bennfentes és a közelgő EA Play adott alapot a találgatásoknak a Dead Space széria visszatéréséről. Mi kibékülnénk az ötlettel!

A Dead Space első része még 2008-ban jelent meg, majd további két folytatást is kapott. A széria nem csak az EA egyik legkülönlegesebb és legsikeresebb játéka lett, de a horrorjátékon műfaján belül is igazi kuriózumnak számít. A közelgő E3 kapcsán pedig rengeteg találgatás, fel-felreppenő foszlányok borzolják a kedélyeket.

A parazsat két iparági veterán, Nick Baker (Xbox Era) és Jez Corden (Windows Central) twitteres diskurzusa adta. Előbbi ugyanis, ahogy állítja, egészen sokat gondolkodott már erről, és arra jutott, hogy megvan az esélye annak, hogy a Dead Space is visszatérhet akár remasteredként is, de egy folytatás sem lenne elképzelhetetlen. Erre válaszul érkezett Jez Corden hozzászólása, melyben kissé szarkasztikusan, de jó érzékkel megválasztott nagybetűk használatával jelezte, hogy HA VALÓBAN MEGTÖRTÉNIK az egészen NAGYSZERŰ LENNE.

Mindketten szivárogtattak már ki egy-egy bejelentést időről-időre, vagy adtak olyan ‘tippeket’, amik később beigazolódtak, így erre is van most esély. Természetesen csak két bennfentes beszélgetéséről van szó, de a játékoktól zsongó közösség ebben az időszakban így is lesi az új bejelentéseket, és egy-egy jó pillanatban megválasztott ilyen “találgatás” erős jel is lehet a jövőre nézve. Plusz, akad itt még egy érdekesség, ami alapot adhat mindennek.

Bár az EA nem vesz részt az idei E3-on, még a nyár folyamán, július 22-én saját EA Play műsorral készülnek. Ez az esemény pedig kiváló alakalom lehet egy esetleges folytatás, vagy remastered verzió bejelentésére. Ha mindkettő bekövetkezne? Nos, ez sem elképzelhetetlen. Ti szívesen megnéznétek egy Dead Space folytatást, vagy remastered kiadást?

Krees
Geek, gamer, könyv- és sorozatfüggő, egyébként designer, néha panelbuddha.