A Devolver Digital főként az indie játékairól ismert, hiszen rengeteg független játékot karoltak fel az évek során, így szerezve egyre komolyabb nevet az iparágban. A kisebb költségvetésű játékok azonban senkit ne tévesszenek meg, kiváló hangulatú, sokszor őrült humorral vagy koncepcióval megáldott játékok kerülnek ki a kezeik közül így megéri figyelemmel kísérni a stúdiót. Már csak azért is, mert a show hangulata sem kevésbé zakkant, a fenti kép például a Carrion című játékuk kapcsán készült az előadáson.
A Devolver korábban bejelentette, hogy június 12-én, helyi idő szerint 22:30-kor lépnek színpadra. A Devolver Cinematic Universe című műsorban öt új játékot és két megjelenési dátumot fognak leleplezni. Hogy pontosan milyen címekre utalnak, azt nem jelentették be, de jó eséllyel látjuk majd a Shadow Warrior harmadik részét, aminek még nem ismert a megjelenési dátuma. Ugyanez igaz a Death’s Door című izometrikus soulslike címükre, ami valamikor idén nyáron érkezik majd Xbox One konzolra és PC-re.
Egyik legújabb címük a Phantom Abyss névre keresztelt parkour elemekkel megbolondított kincsvadász játék, amely szintén nem jelentkezik megjelenési dátummal, de egy Twitteren szárnya kelt pletyka szerint a stúdió egyik legsikeresebb szériája, a Hotline Miami is kaphat egy harmadik részt.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”4453,4537″]
Az E3 2021 teljes műsorlistáját az alábbi linken találod, itt pedig minden fontosabb E3-as hírünket olvashatod! Ti mit vártok leginkább a Devolver Digitaltól?
[…] 30 – Devolver Digital: Twitch […]