Az Einride egy svéd, önjáró kamionok gyártására specializálódott cég nemrégiben bejelentette, hogy járműveikben az Nvidia „Orin” chipeket használják majd.
Az önjáró személy-és teherszállítás a technológia egy olyan szegmense, ami még igencsak gyerekcipőben jár, így nem csoda, hogy néhány cég még az elején igyekszik nevet szerezni magának. A földi személyszállítás mellett a különböző önjáró drónokat felvonultató ötletek is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a mindennapi életben, a svéd Einride pedig a teherszállításban igyekszik maradandót alkotni.
Az Einride még tavaly mutatta be a T-Pod névre keresztelt önvezető teherszállító járművüket, melyen azóta néhány ráncfelvarrást is eszközöltek, valamint technológiai szempontból is alakítottak rajta. A jármű új változatának maximális sebessége 85km/h, egy töltéssel pedig akár 200 kilométert is képes megtenni. Megrakodott állapotban 26 tonnát nyom, és az önvezető mód mellett természetesen távvezérléssel is irányítható.
A rendszer lelke az Nvidia Orin névre keresztelt chip, ami a cég önvezető járművekbe szánt architektúrája. A 12 magos processzor másodpercenként akár 200 billió műveletet is képes végrehajtani. Beépített mesterséges intelligenciával is rendelkezik, GPU-ként pedig a szintén házon belül készült Ampere architektúrát használja majd. A jelenlegi chip teljesítménye közel hétszerese az elődjeként használt Xavier architektúrának.
Az Einride egy előfizetéses rendszerben gondolkodik a szolgáltatása elindítására, ami első körben egy 10 000 dolláros foglalási díjat jelent, amit újabb havidíj egészít ki. Ez kisebb távolságokon havi 18 000 dollár, de hosszabb távon, országúti forgalomban akár 22 500 dollár is lehet. Ez elsőre elég magas összeg – szóval, nem biztos, hogy megérné a sarki kisboltból ezzel házhoz hozatni a kaját – de nyilvánvalóan ipari felhasználásra szánják. Mindemellett pedig, mivel a jármű önvezető, így a szállítási idők és költségek jelentősen csökkenhetnek.
A svéd Lildl, illetve a szintén svéd Oatly már jelezték is érdeklődésüket a projekt iránt. Az első járművek tervek szerint 2023-ban kerülnek majd önállóan forgalomba, a teherszállítás mellett pedig különféle verziók, így például rönkszállításra kialakított változat is elérhető lesz majd.