Neil Gaiman az egyik kedvenc szerzőm, ha könyvekről van szó. Könnyed stílusa és kifordított világai sokak szívébe belopták magukat, nem csoda tehát, hogy a regényéből készült Good Omens minisorozat is komoly sikereket ért el. Ez nem csak a remek történetnek és humornak köszönhető, de a főszereplőgárdának is, Michael Sheen és David Tennant párosa ugyanis sziporkázott a szerepben. A rajongók pedig örülhetnek, hiszen bár eredetileg minisorozatnak indult a hat részes mű, most mégis egy újabb évad érkezik.
Természetesen a főszereplők maradnak a régiek, így a fent említett két színész is biztosan visszatér. A rendező Douglas Mackinnon szintén részt vesz a munkálatokban és természetesen a regény szerzője Neil Gaiman is kiveszi a részét mindebből, hiszen a történetet ő és John Finnemore írják majd.
Arról, hogy pontosan miről szól majd a sorozat még nem tudni, de az ismert, hogy Niel Gaiman korábban már megszellőztette, hogy tudja, hogyan folytatódna a hazánkban Elveszett próféciák címen forgalomba került regény. Valószínűleg ebből láthatunk majd valamit az új évadban.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”5049,4710″]
Megjelenési dátumot sajnos még nem tudni, hiszen korai fázisban járnak még a munkálatok, de az újabb hat részes évad az Amazon Prime kínálatában debütál majd, a forgatásokat pedig még idén szeretnék elkezdeni.
Korábbi cikkünkben már beszéltünk arról, hogy az évente beköszöntő vásárlási láz közepette milyen veszélyekre kell figyelnünk…
A Marvelek film bukása miatt a sajtó, a kritikusok és a fanok éppen jókedvűen temetik…
Új horror franchise van születőben! Gyilkos animatronikus robotok egy lepukkant játszóházban, amire éjszakánként biztonsági őr…
A Voyager 2 szoftverfrissítésen esik át, hogy az űrszonda minél tovább működőképes maradjon. Tavaly a…
Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az idő, sötét, köd, minden adott…
A James Webb Űrteleszkóp új megfigyelései szerint a WASP-17b exobolygó légköre tele van kvarcfelhőkkel. Egy…