Már nem kell sokat várnunk, hogy megismerjük a történet másik oldalát az Így jártam anyátokkal folytatásában.
Az Így jártam anyátokkal a 2000-es évek egyik legmeghatározóbb sorozata amely új életet lehelt a sitcom műfajba. Ted Mosby gyermekeinek mesélt története sokak délutánját tette kellemesebbé, a széria sztárjai azonban már nyolc éve elbúcsúztak a képernyőktől. A folytatást azóta is tervezték, azonban egészen idáig kellett várni arra, hogy megszülethessen a How I Met Your Father, azaz az Így jártam apátokkal. Most pedig az első előzetes is megérkezett a szériához.
Az eredeti sorozat alkotói, Carter Bays és Craig Thomas vezető producerekként térnek vissza, mellettük pedig Isaac Aptaker és Elizabeth Berger vesz részt a munkálatokban. A főszerepben Hilary Duff (Sophie) látható, idősebb alteregóját pedig a Szex és New York sztárja, Kim Cattrall alakítja majd. Valentina nevű szobatársát Francia Raisa alakítja, aki stylist, párját, a jóképű londoni modellt pedig Tom Ainsley formálja meg. Látható lesz továbbá Chris Lowell (Egek ura, Ígéretes fiatal nő), aki Jesse-t alakítja (egy feltörekvő zenész, aki a zenélés mellett megélhetésként Uber sofőrként dolgozik), Tien Tran (Űrhadosztály), aki Jesse fogadott nővérét, Ellent játssza, legjobb barátjaként és szobatársaként pedig Suraj Sharma formálja meg.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”5682,6141″]
A How I Met Your Father 2022. január 18-án debütál a Hulun.