Jöhet a Linux alapú Windows?

2020.09.30.
Publikálta:
4 perc olvasás

Szinte követhetetlenné váltak a Windows 10 rendszerrel kapcsolatos problémák, a felhasználók negatív visszajelzéseivel pedig tele vannak a fórumok.

Az egymást követő frissítések egyre újabb problémákat okoznak, a júniusban kiadott 2004-es számú funkciófrissítés pedig sokak számára még mostanra sem vált elérhetővé, ezért számukra a manuális telepítést sem javasolják. Nem ritka jelenség, hogy a frissítés után alapvető funkciók válnak elérhetetlenné, most pedig az insider programban résztvevő tesztelők szerint, a megjelenésre váró októberi frissítőcsomagban már legalább 50 hibát találtak, az egyik ráadásul pont a legérdekesebb részegységét, a beépített Linuxot öli meg. Részben ehhez kapcsolódó érdekességet osztott meg a szabad szoftverek legismertebb alakja, aki szerint a Windows úton van oda, hogy teljes mértékben Linux alapon folytassa tovább.

A témával Eric S. Raymond, a nyílt forráskódú szoftverek mozgalmának ismert és különc figurája foglalkozik, aki blogjában az asztali rendszerek háborújának végét vetíti előre. Azt nehéz vitatni, hogy jóformán történelmi jelentőséggel bírt a natív Bash shell, illetve a WSL (Windows System for Linux) megjelenése, így a Linuxos parancssor mellett a Linuxos alkalmazások natív támogatása, vagyis emuláció nélküli futtatása is lehetségessé vált.

A májusban bevezetett WSL 2 már teljesértékű Linux rendszermagot hozott, ezzel tulajdonképpen teljesértékű támogatást biztosító Linux környezetet, és gyorsabb műveletvégrehajtás hozva a Windowsba, beleértve a DirectX támogatás, és a GPU gyorsítás bevezetését is. Azonban Raymond szerint itt nem áll meg a Microsoft rendszerének evolúciója, sőt, állítása szerint több jel is arra utal, hogy a felszín alatt teljesen át fog alakulni és rendszermagja helyett végleg Linux kernelt kaphat, mely számos előnnyel járhat a fejlesztők és felhasználók számára egyaránt. A teória elsőre valóban túlzásnak tűnhet, ám Raymond szerint a Linux támogatása, vagy az Edge böngésző Linuxos változatának elkészítése nem az összes előjel, vagy erős érv a Windows fundamentális átalakítása mellett.

A Microsoft szoftverpiaci jelenléte erősen megváltozott az utóbbi években, egészen pontosan a felhőszolgáltatásuk 2010-es bevezetése óta. A távoli kiszolgálókon futó, több mint 600 szolgáltatást kínáló Azure mára a legjövedelmezőbb üzleti modelljükké vált, mely mögött látványosan elmaradnak a Windows platform csökkenő eladásaiból származó bevételek. A kizárólag a PC-s közösség számára értékesíthető termék egyszerűen már nem termel olyan bevételt, ami a korábbiakhoz hasonló mértékben ellensúlyozná a folyamatosan zajló fejlesztés költségeit, de a blogbejegyzés itt arra is kitér, hogy elvileg az Azure is több Linux példányt futtat, mint Windowst. Mint érdekes szempont, említésre kerül még a Proton, mely egy emulációs-, illetve kompatibilitási réteg Linux rendszer számára, mely segíti a Windowsra készült játékok futtatását. A fejlesztést a Valve végzi saját Steam platformja számára, és bár közel sem tökéletes, láthatóan fejlődik, az alkalmazott megoldás pedig a Microsoft számára is követhető stratégiai elem lehet. Az értekezés szerint ugyanis a Microsoft számára sokkal jövedelmezőbb lehet, ha a nyílt forráskódú Linux kernelre építkeznek, mivel a közösség által fejlesztett rendszer hatalmas terhet vesz le a vállukról, és rengeteg munkát spórol meg nekik. Márpedig egy ekkora vállalatnak a legfőbb mozgatórugója a „hidegvérű profitmaximalizáció„, márpedig ha erre van hatékony megoldás, akkor élni fognak vele.

Először felmerülhet egy Protonhoz hasonló emuláció bevezetése, mely idővel teljesen eltűnhet, de az első lépés lényegében egy Linux rendszermag lenne, ami fölött egy szimulációs réteg segíti a régi Windows emulációját, mely idővel már csak a régebbi játékokhoz és a harmadik féltől származó alkalmazások futtatása miatt lesz szükséges, minden más már önállóan futhatna. Az utolsó lépés nyilván a teljes átalakulás, mely a szimuláció lehetőségének megszűnésével járna, valahogy úgy, ahogy az évek elteltével felhagynak a korábbi rendszerverziók támogatásával, a többi szoftverkészítő pedig idővel alkalmazkodna a megváltozott környezethez, így a tökéletes kompatibilitás érdekében már mindenki kizárólag Linux API-val rendelkező programokat biztosítana. Raymond szerint nagyjából ez lenne az asztali rendszerek háborújának vége, hiszen a külsőségeiben továbbra Windows stílusjegyeket és felhasználói élményt nyújtó Microsoft operációs rendszer, ettől a pillanattól lényegében egy újabb Linux disztribúció lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Szinopszist kapott a Monster Hunter film

Következő cikk

Mortal Shell Teszt – Ha(j)landóság

UgrásFel

További olvasnivaló

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az

Párterápiás örömjáték nemcsak pároknak – It Takes Two játékteszt 

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni az életünk örömeiről, sokszor még a kikapcsolódás