A stúdió szerint nem haladtak elég jó ütemben a munkálatok, így a csúsztatás mellett döntöttek.
A 2018-as God of War a széria folytatása és egyben afféle rebootja is. Kratos és Atreus kalandja a generáció egyik legmeghatározóbb kalandja, így a rajongók egyik legkellemesebb meglepetése volt, mikor tavaly szeptemberben megvillantották a folytatást. Akkor a stúdió 2021-es megjelenési dátumot ígért, így az ünnepi szezonra datálták legtöbben a címet, ám azóta aggasztóan keveset lehetett hallani a játékról. A félelmek pedig beigazolódtak, a Sony jövőre csúsztatta a projektet.
Ennek oka, hogy a koronavírus miatt a játék jeleneteit sem tudták időben felvenni, emellett pedig távmunkában minden más munkafolyamat is nehezebben kivitelezhető. Erről Hermen Hulst beszélt a Sony blogján megjelent interjúban. Elmondta, hogy fontosnak tartják a játékaik minőségét és több projektjük készül párhuzamosan. Dönteniük kellett, ők a Horizon Forbidden West munkálatait helyezték előtérbe. Alloy kalandjának következő része ugyanis előrehaladottabb állapotban volt, így a fejlesztők jobban tarthatják az eredeti ütemtervet. A járvány okozta nehézségek miatt a God of War folytatását jövőre kellett csúsztatniuk, cserébe a Santa Monica Studios tovább csiszolhatja azt. Szerencsére egy jó hírrel azért igyekezett oldani a helyzetet.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”4014,4008″]
Kiderült ugyanis, hogy a God of War – Ragnarök a PS5 mellett PS4 konzolokra is megjelenik majd, csakúgy, mint a Horizon Forbidden West és a Gran Turismo 7. Az interjúból emellett még olyan érdekességeket is megtudhatunk, mint a Sony hozzáállása a történetközpontú játékokhoz, elmondta, hogy a Days Gone fejlesztői a folytatás kaszája után egy vadonatúj címen dolgoznak, de beszélt a Jade Raymond alapította Haven Studios partnerségéről is.