A keresztes háborúk korába kalauzol a S.W.I.N.E. és a Sudden Strike fejlesztőinek új játéka.
A hőskorban a magyar stratégiai játékok rengeteg kellemes emléket szereztek nekünk. Az Imperium Galactica, a Sudden Strike, vagy éppen a Codename: Panzers-széria mindegyike nem csak hazai, de nemzetközi fronton is komoly sikereket ért el. A Kite Games fejlesztői pedig nemcsak, hogy magyarok, de a fent említett játékokhoz is van kötődésük, lévén a Kite Games a S.W.I.N.E. és a Sudden Strike 4 fejlesztőit foglalja magában. A THQ Nordic eheti eseményén pedig ők is terítékre kerültek, mégpedig egy vadonatúj magyar stratégiai játék, a The Valiant bejelentése kapcsán.
A 13. században játszódó RTS kampányának főszereplője Theoderich von Akenburg lovag, aki a lovaginak kevésbé nevezhető értékrenddel bíró Ulrich nyomában jár, próbálva megállítani egykori fegyvertársát. A kampány ezen a 15 küldetésből álló hadjáraton vezet keresztül minket, a játék tempója okán pedig a bázisépítés el is marad. Ellenben – ahogy például a Codename: Panzers esetében is – komolyabb hangsúlyt kap az egységek menedzselése és a megfelelő taktika kidolgozása és végrehajtása. Mindemellett szerepjátékos elemeket is kapunk, így hőseinket különböző képességekkel és felszerelésekkel ruházhatjuk fel, játékstílustól és az adott kihívástól függően.
A kampány mellett természetesen multiplayer játékmódok is lesznek. A Last Man Standing egy hordamód jellegű kihívás, melyben három szövetségesünk oldalán küzdünk az ellenfél hullámaival szemben, győzelem esetén pedig hősünk fejlődik, új képességeket kap, ezáltal pedig még tovább küzdhet. Lesznek PvP összecsapások is, 1v1, illetve 2v2 felállásban, ahol különféle stratégiai fontosságú pontok elfoglalása lesz a győzelem kulcsa. Ezek teljesítéséért újabb testreszabási lehetőségeket kapunk.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”6818,5324″]
A játék megjelenési dátuma még nem ismert, de a fejlesztők a PC mellett konzolokra is portolják a játékot, így játszható lesz PlayStation 4 és PlayStation 5, valamint Xbox One és Xbox Series X/S konzolokon is.