Már készül a Kingdom Hearts IV, itt az első előzetes

Már készül a Kingdom Hearts legújabb epizódja, de több játékot is bejelentettek a szériához.

A huszadik évforduló alkalmából nem csupán a negyedik részt, de több, a szériához kapcsolódó játékot is bejelentettek.

A kedvelt és méltán népszerű RPG-széria legújabb részét hivatalosan a KINGDOM HEARTS franchise 20. évfordulójának ünneplése keretében jelentették be. Sora és barátai, Donald és Goofy egy vadonatúj kalandra indulnak, amely a “Lost Master Arc” címet viseli.

A történek a Kingdom Hearts III és a hozzá tartozó Re Mind DLC eseményei után játszódik, ezúttal Quadtratumban, ami lényegében Shibuya városának felel meg. Az előzetesben egy óriási szörny jelenik meg Shibuya két legnagyobb épülete, a Shibuya Scramble Square és a Shibuya Hikarie (fent látható) között. A trailer egyik részében Sora még a két épület közötti összekötő hídon is lecsúszik. Sokat még nem tudni a játékról, de az már látszik, hogy a grafikai stílus is változott, kissé realisztikusabb ábrázolást kaptak a szereplők és az ellenfelek is, csakúgy, mint Donald és Goofy karakterei, ami a modernebb környezetnek köszönhetően talán jobban is áll a játéknak. Noha nem kell attól félni, hogy túlságosan valósághű lesz, hiszen a rajzfilmszerűbb megjelenés mindig is komoly eleme volt a szériának. A grafikus motor valószínűleg az Unreal Engine 5, ám ezt hivatalosan még nem erősítették meg a fejlesztők.

Mivel még csak most kaptuk meg a bejelentést, így sem megjelenési dátumot, sem platformlistát nem kaptunk a játékról, de kíváncsian várjuk az újabb fejleményeket a Kindom Hearts IV-el kapcsolatban.

A fő epizód mellett a Square két mobilos címet is bemutatott, ezek egyike a vadonatúj mobilos akció-RPG, a Kingdom Hearts Missing Link, amely egy teljesen önálló történet mesél el és Androidra és iOS-re egyaránt érkezik, különlegessége pedig, hogy földrajzi helyzetünktől függően változik majd, hol is küzdünk a Heartlessek ellen. Ezt magunkban vagy barátainkkal együtt is megtehetjük, idén pedig már érkezik egy zárt bétateszt, de ez csupán néhány régióban lesz elérhető.

Végül pedig érkezik a Kingdom Hearts Dark Road utolsó fejezete is, ami lezárja a történetet, sokáig pedig nem is kell rá várni, hiszen 2022 augusztusában már játszhatunk is vele. A két mobilos címről a fenti videóban találtok néhány játékmenet videót, kezdve a Dark Road fináléjával, amit a Missing Link követ.

Geek, gamer, könyv- és sorozatfüggő, egyébként designer, néha panelbuddha.