Mass Effect – Legendary Edition, hivatalosan is bejelentve

A pletykák most is beigazolódtak, jövő tavasszal érkezik az eredeti trilógiát és annak minden DLCjét tartalmazó Mass Effect - Legendary Edition.
Mass Effect Legendary Edition Cover

2021 tavaszán érkezik az alap trilógiát, és az azokhoz megjelent összes DLC-t tartalmazó csomag.

November hetedike évek óta a Mass Effect közösség nagy napja, hiszen az “N7 Day” mindig izgalmas eseményeket és bejelentéseket hoz a széria kedvelőinek. Számítani is lehetett rá, és a korábbi pletykák is erre utaltak, de most végre hivatalosan is megerősítették: Érkezik a Mass Effect – Legendary Edition.

A csomag egyben tartalmazza a klasszikus trilógiát, és az azokhoz megjelent összes DLC-t. De ez még nem minden. Emellett minden korábbi előrendelői, és promóciós célokkal készített egyéb tárgy, fegyver, páncél és minden más is helyet kap benne, hogy igazán teljes legyen az élmény. Mindezt a kor technikai követelményeinek megfelelően immár 4K felbontásban élvezhetjük, mind PC-n, mind pedig konzolokon. A csomag 2021 tavaszán érkezik majd PC, PS4, Xbox One konzolokra, de a Playstation 5, és az Xbox One X sem marad majd ki.

Kis extra infóként pedig megtudtuk azt is, hogy a csapat már dolgozik a széria következő teljes epizódján is, ez azonban még nagyon korai fázisban jár, így többet egyelőre nem mondhatnak róla. Tagadhatatlan, hogy a Mass Effect széria a szerepjátékok egyik legjobb, és legmeghatározóbb címe, így bízunk benne, hogy méltó felújítást kap. Kíváncsian várjuk. Ti mit szóltok a bejelentéshez?

Krees
Geek, gamer, könyv- és sorozatfüggő, egyébként designer, néha panelbuddha.