Mercedes EQS – Bemutatkozott az S-osztály elektromos változata

2021.05.18.
Publikálta:
2 perc olvasás

A németek előszeretettel hívják a világ legjobb elektromos autójának, nem is teljesen alaptalanul.

A hibrid modellek után egyre több cég készít tisztán elektromos meghajtású gépjárműveket különféle kategóriákban. A Tesla mellett most már komoly résztvevői a piacnak az Audi (e-tron), a Porsche (Taycan), a Ford (Mustang Mach-e) és a megfizethetőbb kategóriában egyebek mellett a Nissan is. A Mercedes igyekszik több területet is lefedni elektromos gépeivel, így az EQA, EQC és a magyarországon készülő EQB mellett most bemutatták az S-osztály teljesen elektromos változatát is, ami – milyen meglepő – az EQS nevet kapta.

A gép méretei önmagában lenyűgözőek, az 5.2 méteres hosszú limuzin 3.2 méteres tengelytávon szeli az utakat. Mindezt egy különleges, az elektromos autó számára kifejlesztett padlólemezzel éri el, melyben az akkumulátorok is helyet kaptak. Az akkumulátorok kapacitása szintén a legnagyobbak közé tartozik, a gyártó közleménye alapján ugyanis akár 770 km-t is megtehetünk egyetlen feltöltéssel. Az akkumulátor töltési ideje nagyjából 10 óra, a gyorstöltő állomásokon azonban nagyjából fél óra alatt 80%-ra húzhatjuk fel. Ez konyhanyelven szólva annyit tesz, ha akad a közelben egy gyorstöltő állomás, egy kiadósabb ebéd ideje alatt nagyjából háromszáz kilométerre elég szuflával örvendeztethetjük meg.

Nem csak az akkumulátorok teljesítménye a kiemelkedő, de a Mercedes EQS ereje is. Már a hátsókerekes alapmodellben is 333 lovacska duruzsol, ezzel 6,2 másodperc alatt van százon. Az összkerekes változat 524 lóereje ezt is tovább csökkenti 4,3 másodpercre, ez azonban még nem a jéghegy csúcsa. Később ugyanis egy AMG változat is készül, ami a maga 762 lóerejével szintén impozáns teljesítményre lesz képes.

A teljesítmény után nézzük a külsőt. Ami egyből feltűnik, az a limuzin hihetetlenül áramvonalas kialakítása. Ez nem csak káprázat, a Mercedes EQS a sorozatgyártott modellek között hivatalosan is a legáramvonalasabb (a légellenállási együtthatója mindössze 0,20). Ezt olyan megoldásokkal érték el, mint a légrugóval alacsonyabbra engedhető futómű, a burkolt hűtőmaszk és a süllyesztett kilincsek, amelyek az autóhoz közelítve bújnak elő.

Természetesen a belbecs is páratlan. A vezetői élmény egyik legnagyobb újdonsága a CES-en bemutatott Hyperscreen, amely egy másfél méteres egybefüggő felületté alakítja a műszerfalat. A rendszert működtető mesterséges intelligencia 350-féle szenzortól kapja az adatokat, minden fontosabb információt pedig az előbb említett kijelzőn jelenít meg.

Az utastérben lévő képernyőkre akár játékokat is le lehet majd tölteni, a fizetős szoftverek pedig ingyenesen kipróbálható verziókat kapnak, az audioélményről pedig egy 15 hangszóróból álló Burmester hifirendszer gondoskodik.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”2182,2967″]

Természetesen számos egyéb extra funkció is került a járműbe, ilyen a kormányozható hátsó kerekek, az önvezető rendszer, és az automata parkolás is. Ha még többet szeretnétek tudni a járműről, a Mercedes EQS hivatalos oldalán minden fontosabb infót megtaláltok. Nektek hogy tetszik az új modell?

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

F1 2021 – Hét ikonikus versenyző jár a Deluxe csomaghoz

Következő cikk

Saints Row: The Third Remastered – Hamarosan next-gen konzolokra érkezik

UgrásFel

További olvasnivaló

2035-től csak elektromos autókat gyárt majd a Volkswagen

Több gyártóhoz hasonlóan a német márka is felhagy a belső

Lehetséges, hogy elektromos légitaxival is bejárható lesz a párizsi olimpia

A sikeres szingapúri bemutató után a Volocopter a Paris Air