Mindhárom Pókember benne lesz az új Pókember filmben

Igen, teljesül a rajongók nedves álma.

Régóta susogja már a szél, hogy a 2021 decemberében mozikba kerülő, harmadik újkori Marvel-Sony Pókember egy multiverzum film lesz. A Tom Holland főszereplésével készült filmjének stábjához először Benedict Cumberbatch csatlakozott, aki Doctor Strange-ként mentor szerepben, afféle Ben bácsi-Vasember pótlékként fog részt venni benne, aztán sokan pletykálták, hogy a Pókember: Irány a Pókverzum című nagysikerű és qrva jó animációs film után újra egy multiverzum kaland jön, és ezúttal a mozifilmek Pókemberei fognak összeállni. Jamie Foxx egy azóta törölt Instagram bejegyzésben osztotta meg, hogy egy készülő új filmben mindhárom Pókfej szerepelni fog, illetve ő maga is újra eljátssza Electrót, amire utoljára a 2014-es, Andrew Garfield főszereplésével készült  A csodálatos Pókember 2-ben volt példa. És visszatér Kirsten Dunst is Mary Jane-ként, és most a THR hozta a hírt, hogy Alfred Molina is újrázhat Dr. Otto Octavius, azaz Doktor Oktopusz szerepében. És ugyan hivatalos bejelentés még nincs, szép lassan kijelenthetjük, hogy ez bizony qrvára meg fog történni. Mert nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, és THR gyakorlatilag sosem téved ilyen pletykák terén. 

A magam részéről én úgy örülök, mint majom a [email protected]ának, az új Pókember megjelenése óta erről fantáziálok, és azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül. Tobey Maguire Pókembere számomra az alap műveltség része, klasszikus, meg minden, én mindig is negyedik részt akartam hozzá. Jó, tudom, hogy a harmadik nem éppen a legjobb, de tök sokat lehet nevetni az emo Peter Parkeren, és mondhat bárki bármit, annak a filmnek is helyén van a szíve. És pont ezért nem örültem, hogy rebootolták a szériát 2012-ben, és igen, az Andrew Garfieldos filmek se rosszak, de Sam Raimi trilógiájának volt valami klasszikus, Hollywood aranykorát idéző bája, amitől én a mai napig nagyon szeretem. Persze azt is tudom, hogy az akkor felnövő generációnak már Andrew a Pókember, és a most felnövőnek már Tom Holland, és épp ezért lesz az új film [email protected] nagy siker, mert a létező összes Pókember rajongó ott sorjázik majd a mozipénztárak előtt. Élükön velem. Nagy jó lesz.