monster hunter movie

Monster Hunter: Szörnybirodalom kritika – Szörny(ű) vadászat

2021.02.23.
Publikálta:
7 perc olvasás

Hatalmas szörnyeket és akciót ígértek, amit meg is kaptunk, de ebben a formában semmit nem vesztettünk volna, ha ez el sem készül. Avagy, egy szörnyű vadászat 100 perces kálváriája.

Korábban már írtunk róla egy terjedelmes összefoglalót, de a játékadaptációk korszaka a sorozatokat és a filmeket is elérte. Ennek több népszerű franchise is részese, legyen szó a nyugati világ számára ismertebb, vagy kevésbé ismertebb produkciókról. A korszak egyik „előfutára” pedig Paul W.S. Anderson Monster Hunter filmje, amelytől nem vártunk nagy durranást, de hogy ennyire szörnyű lesz, arra valószínűleg senki nem számított.

Soldiers of Unfortune

Az alaptörténettel és a film egyik lényegi különbségével már foglalkoztunk az alábbi cikkben, de röviden azért felvázolom a szitut. Artemis hadnagy és osztaga egy homokviharban történt katasztrófa okán átkerül egy eddig ismeretlen, a miénktől teljesen különböző világba. Ezt a földet hatalmas szörnyek népesítik be, melyek foggal-körömmel ( vagy inkább agyarral-karommal ) védik területeiket, az átlagembernek pedig esélye sincs ellenük. Megkezdődik hát a túlélésért és a hazajutásért vívott harc, egy fordulat okán azonban a mi világunk is veszélybe kerül. Többet meg nem is érdemes tudni róla, annyira faék az egész. Próbáltam viszonylag izgalmasan fogalmazni, de nem volt könnyű. Innentől pedig fejest ugrunk a problémák és a logikátlanságok tengerébe, na de haladjunk sorban.

A játékok ismerőinek a teljesen idegen szál egyértelműen a modern világ beemelése lesz, hiszen Artemis hadnagy a sivatagban járőrözik osztagával, mikor a homokvihar elragadja őket. A rendező erről úgy nyilatkozott, hogy azért érezte indokoltnak, hogy az élmény a ténylegesen új és szokatlan világba való átkerülés érzését adja, ahol a modern katona is egyszerű halandónak tűnik. Én értem. Komolyan, értem a szándékot. Értem, hogy meg kellett mutatni, hogy ezek a szörnyek annyira badass cuccok, hogy a modern fegyverek sem hatolnak át a páncéljukon, és hogy valami eddig teljesen szokatlant kell megtanulniuk, hogy túlélhessenek. De! A játékok ismerőinek ez a rész teljesen idegen és kívülálló, a játékokat nem ismerőknek pedig egyenesen röhejessé teszi, hogy azt a szörnyet amin a gatling nem fogott, egy túlméretezett pengéjű késsel, és egy nyíllal darabokra lehet szaggatni.

Hunter Games

Amellett, hogy inkább csak a játékidő nyújtására szolgálnak ezek a részek, a színészi teljesítmény sincs a csúcson. A katonák körülbelül annyira tűnnek katonának, mint amennyire mi tűntünk annak, mikor az óvodában játszottunk. De legalább halljuk őket énekelni, mert hát mit is csinál egy elit katonai osztag egy vadidegen világban, 30 méteres bordák mellett, mint énekel. Hogy aztán fel is hívják magukra Diablos figyelmét, aki valószínűleg nem volt oda az acapella előadásért, mert eléggé morcosan jelenik meg. Értékelendő, hogy a szörnyre tényleg odafigyeltek, és egészen jól néz ki. Ekkor veszi kezdetét az első komolyabb párbaj, a látványt azonban hamar agyon is verik egy orbitális bakival.

Favorit pillanat a trailerben is látott momentum, mikor az elit gyalogsági egység fordított szemmel néz a mesterlövész puska távcsövébe. Hogy aztán egy lassított felvétel keretében Tony Jaa is beugorjon a képbe. Mert az menő… volt, valamikor 2000-ben, csak Anderson bácsinak meg kéne értenie azt, hogy azóta eltelt 20 év, változtak a szokások és az igények is.

Tony Jaa pedig az a karakter, aki a leginkább megsínyli ezt a filmet. Az általa megformált Vadász az első olyan, aki a játékokból ismerős lehet, a színész képességeit azonban rendkívül elnyomja. Róla tudvalevő, hogy inkább harcművész, mintsem színész, de az eddigi szerepei mindig eköré épültek, és gond nélkül sikerült is érvényesülnie. Elég csak megnézni egy Ong Bak trailert, és máris láthatjuk, mikre képes. És nem, nem használt sem kaszkadőrt, sem trükköket, vagy köteleket. Ezzel szemben itt egy íjász karaktert alakít, így jobb híján Artemis hadnaggyal bunyózik egyet. Ez egy egészen látványos, bár rövidke szekvencia, de legalább itt egy kicsit megmutathatja magát. És még mindig a Monster Hunter jobb jelenetei között van.

Milla Jovovich szerepéről nehéz objektívan beszélnem. Sosem tartottam különösebben jó színésznek, de az itteni alakítása még az én elvárásaimat is alulmúlta. Reakciói számomra hiteltelenek, ugyanazzal az arccal reagál szinte minden helyzetre, amit leginkább Kristen Stewart Alkonyatos szerepéhez tudnék hasonlítani. Ugyanaz az arc, ugyanaz az ábrázat mindenhol. Sőt! Részben a rendező, illetve az operatőri munka „érdeme” is, de a film első felében raktam egy kis matricát a tévé bal felső sarkába, mert Milla Jovovich mindig oda néz. Így legalább kicsit szórakoztató volt.

Még van remény…

Artemis és a Vadász itt lép igazán a főszerepbe. A kettejük közti ismerkedés elég döcögősen indul, és talán ez az a jelenet, ahol Milla is kicsit más formát vesz fel, bár a vitatkozásuk inkább hasonlít egy konyhai idegeskedésre, mintsem valódi, túlélésért vívott harcra. Ez egy Film+-os szombatesti budget akciófilmben még rendben is lenne, de egy dollármilliós blockbustertől azért kicsit komolyabb teljesítményt várnék. Ugyanakkor ez az, ahol a film számomra egyetlen mondanivalója lejött. Erre később visszatérek.

Értékelendő momentum volt, hogy a rendező tényleg kihasználja a világ adottságait, és mivel Diablos-t nem képesek nyers erővel legyőzni, az egyik élőlény mérgét használva altatólövedéket készítenek, hogy megszökhessenek. Ez egy számomra kreatív és ötletes dolog, ami ráadásul amellett, hogy passzol a filmbe, ötletes kikacsintás a Monster Hunter játékokban fellelhető tárgykészítésre, „craftolásra” is. Az ismerkedés után egy különös barátság,veszi kezdetét, a Vadász karaktere pedig egyfajta mentorrá lép elő, hogy kiképezze Artemis hadnagyot. Néhány helyen próbál humoros lenni, de ez inkább erőltetett, kínos lesz, mintsem humoros. Ugyanakkor a film itt egy elég érdekes fordulatot vesz, és az egész hangulat sokkal értékelhetőbb, a játékokhoz közelibb lesz.

A váltás annyira hirtelen, hogy kicsit nehéz elképzelni, hogy nem fentről szóltak oda, hogy ez így rohadtul nem Monster Hunter, kapjátok már össze magatokat, mindenesetre ez az a pillanat, ahol a játékok rajongói is magukra ismerhetnek. Ismerős kamerabeállításokkal dolgozik a rendező, ami megadja az ‘új világba’ kerülés érzését. Számos egyéb easter egg is felbukkan, és megismerkedhetünk a játékból is ismerős karakterekkel.

Itt emelnék ki még egy karaktert. Ő nem más, mint Ron Perlman, a játékokból ismerős Admirális szerepében. Hát, skacok, ez az a szint, ahol örülök, hogy sokat szerepel sötétben, mert számomra a figura úgy fest, mint egy… hát… kiégett cosplayer.

Tényleg nehéz ennél jobban körülírni. Félreértés ne essék, nem a színészt szeretném kritizálni, de a jelmeztervező a vadászok vezetője helyett valami nagyon bizarr összképet alkotott, ami sokkal inkább valami fantasy hobó, mintsem Admirális. Mindenesetre a történet előremozdításában fontos szerepe van, hiszen a monológja után megtudjuk, hogy juthatnánk vissza.

Szerencsére itt már az akció is előtérbe kerül, és az addig csordogáló cselekményt sokkal izgalmasabbá, színesebbé teszi. Hogy aztán mire beindul, és kicsit kicsúcsosodik a nyomokban fellelhető történet, már vége is legyen.

Hunt Completed

Lezárásként egy, a Monster Huntertől teljesen idegen jelenetet kapunk, amit leginkább az Óriási Kisegér egy találó idézetével tudnék jellemezni: „Rendkívül minek van?” Valahogy úgy tudom elképzelni a dolgot, hogy mikor meglátták, hogy nem volt benne elég robbanás, összehozták ezt az utolsó szekvenciát. Itt ugyanis a korábban említett csavar hatására egy szörny, Rathalos átkerül a mi világunkba, hogy aztán egy mindent eldöntő ütközetben, 6*1023-on robbanás kíséretében legördüljön a stáblista.

Még egy apróságot kiemelnék azért. Közel sem beszélhetünk családbarát filmről, már csak az alaptéma okán sem, de számomra abszolút fura összképet festett, hogy egy csepp vérrel sem találkozunk. Persze ez bevett gyakorlat, és nem is feltétlen lennék kiakadva, de kissé röhejes, hogy az éppen telibe átszúrt katona testéből egy csepp sem szivárog. Na mindegy, bár ez lenne a legkisebb gond…

A finálé folytatást ígér, és Anderson is elmondta, hogy amellett, hogy kedveli a szériát, szívesen dolgozna még a címen. Ezek mellett azonban nagyot kell dobbantania. Értem, hogy Covid, értem, hogy nehéz év volt 2020, és értem, hogy az asszony a főszereplő, mutassuk sokat, mert egy Kaptár-t is elvitt a hátán. De a Monster Hunter minőségére ez nem mentség. A szörnyek némelyike tényleg jól néz ki, és a velük való harc látványos is, de a rendezés maga, és mint film számomra nem működik. A modern szál beemelés értelmetlen és felesleges, a színészi teljesítmény budget kategóriás filmeket idéz. Az egyetlen mondanivaló pedig körülbelül annyi, hogy csokival nemzedékek közti akadályokat is áthidalhatunk.

Írnék többet, de felesleges és elnyújtott lenne, pontosan olyan, mint ez a film. Hogy foglalnám össze? Így:

5 Comments

  1. […] Újabb előzetest kapott a PC-re és Nintendo Switchre érkező Monster Hunter Stories 2: Wings of Ruin. Emellett bejelentették, hogy június 25-től lesz letölthető a játék demója, az itt elért játékállásunkat pedig továbbvihetjük majd a teljes verzióba is. A játék július 9-én érkezik. Már most jobbnak tűnik, mint a film… […]

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Google Maps parkolási funkcióval bővül

Következő cikk

Miért nem jó ötlet új Superman filmet készíteni fekete színésszel?

UgrásFel

További olvasnivaló

Öt éjjel Freddy pizzázójában

Új horror franchise van születőben! Gyilkos animatronikus robotok egy lepukkant

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az