A Pókember: Nincs hazaút előzetese egy régóta pletykált teóriát is megerősít, hiszen a korábbi filmek sztárjai is felbukkannak benne.
Nincs könnyű dolga Pókembernek, hiszen az Idegenben története után Peter titka kitudódik, ami teljes egészében felforgatja az életét. Ezzel a teherrel pedig nem könnyű megbirkózni, így a fiatal szuperhős Dr. Strange segítségét kéri. A Pókember: Nincs hazaút előzetese alapján azonban ez a kelleténél sokkal rosszabbul sül el.
A cselekményről sokkal több nem derül ugyan ki, de az biztos, hogy egy rendkívül izgalmas alapszituációból indul a történet, az előzetes pedig megerősít még egy fontos dolgot. A multiverzumok létezése mellett a korábbi Pókember-filmekből is feltűnnek majd sztárok a filmben. Korábbi fotókon láthattuk már a Kirsten Dunst által megformált MJ karakterét, az előzetes pedig megerősíti az Alfred Molina által életre keltett Dr. Octopus létezését is. Őt először a Tobey Maguire-féle Pókember második részében láthattuk. Pletykák alapján visszatér még a Zöld Manó (Willem Dafoe), és a Jamie Foxx által játszott Electro is, akit A csodálatos Pókember 2-ből ismerhetünk.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”5474,5237″]
A Pókember: Nincs hazaút főbb szerepeiben Tom Holland, Zendaya, Benedict Cumberbatch, Jacob Batalon, Alfred Molnina és Marisa Tomei látható. A rendezői székben Jon Watts ül, a forgatókönyvet pedig Chris McKenna és Erik Sommers írták. A film december 16-án debütál a magyar mozikban. Ha nem kedveled a magyar szinkront, az alábbi linken eredeti szinkronnal is megnézheted a film előzetesét.