Pokémon Unite – Még idén nyáron érkezik a Pokémon Moba

2021.06.18.
1 perc olvasás

Szinte a semmiből jelentették be a nagyon is közeli megjelenési dátumot!

A Pokémon játékokról sem hallottunk semmit a Nintendo E3-as konferenciáján – igaz, cserébe érkezett Breath of the Wild 2, amiért sok dolgot el tudunk nézni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne fejlesztenének épp ilyen témájú játékokat is, az egyik legérdekesebb projekt pedig a semmiből kapott megjelenési hónapot. A Tencent ugyanis bejentette, hogy a Pokémon Unite még júliusban érkezik Nintendo Switchre, de a mobilosok is megkapják a maguk változatát szeptemberben. Ehhez pedig egy látványos előzetest is közzétettek.

A Pokémon Unite még 2020 júniusában lett bejelentve. Ez egy klasszikus 5v5-ös MOBA lesz, melyben saját Pokémon csapatunkat irányíthatjuk, miközben szintet lépünk velük, ezáltal új képességeket, mozdulatokat elsajátítva. A játékon az a Timi Studio dolgozik, akik a Call of Duty Mobile-t is heggesztették. A játék ingyenesen kipróbálható lesz, a korai verziókat látva pedig valószínűleg Battle Pass is helyet kap majd a programban, amivel különféle kozmetikai cuccokat használva varázsolhatjuk még egyedibbé Pokémonjaink kinézetét. A legjobb hír pedig, hogy a mobilosok és a Nintendo Switch játékosok is élvezhetik együtt a közös játékot, hála a cross-play támogatásnak.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”4863,3584″]

Izgalmasnak hangzik. Ti mit gondoltok, mennyire állja meg a helyét egy Pokémon Moba?

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Senua's Saga: Hellblade 2
Előző cikk

Senua’s Saga: Hellblade 2 – Jól halad a projekt

Következő cikk

Okosóraként tér vissza a Tamagochi

UgrásFel

További olvasnivaló

Az Apple kiadja első gyors biztonsági frissítéseit iPhone, iPad és Mac készülékekhez

Az Apple gyorsabb átfutási időt ígért a biztonsági javításokhoz az

Komoly változások várhatók a mobilkészülékek jövőjében

Az Európai Unió új szabályozásának és néhány technológiai újdonságnak köszönhetően