Bár közel sem hibátlan, a Spider-Man: Miles Morales remek kikapcsolódás lehet a falmászó kalandjait kedvelőknek.
Őszinte leszek. Bár Pókember közel sem ismeretlen számomra, sőt, az egyik kedvenc szuperhősöm, a 2018-as játék szinte teljesen kimaradt az életemből. Legalábbis, az a nagyjából 2.5 óra, amit a BC kanapéján csücsülve beletoltam, nem tekinthető valódi élménynek. Ennek tudatában szinte abszolút kezdőként vágtam bele az Insomniac idei játékába, és el kell ismerjem, behálózott a cucc.
Azoknak, akiknek Miles Morales neve ismeretlen, a játék elején található rövid előzményfilm épp eleget nyújt ahhoz, hogy nagyjából képbe kerüljetek, ha pedig szeretnétek még többet megtudni a srácról, lessétek meg az Into The Spiderverse ( avagy, Irány a Pókverzum ) című animációs filmet. Nem fogjátok megbánni ( akiknek kimaradt a ’94-es rajzfilm, kötelező! ). No, a rövid felvezető után lendüljünk is bele, mit tartogat a Spider-Man: Miles Morales!
Mi lesz, Morales?
A történetről eleinte kissé spoileresen beszélek, de a tutorialt leszámítva ígérem, semmit nem fogok ellőni. A sztori elején Peter barátunkkal közösen küzdve vívhatjuk meg az oktatórészként is funkcionáló első csatáinkat. Itt tanuljuk meg az alapvető mechanikákat, támadásokat, és természetesen egy boss harc is vár ránk. Mindezek után Peter rövid úton közli, hogy bizony lelép MJ-vel egy ‘munkanyaralásra’, Miles pedig magára marad, de valamire való hősként természetesen áll a kihívás elébe.
Pechére, ugyanis nem sokkal később belekeveredik a Roxxon iparvállalat, és az Underground nevű lázadók közötti harcba. A sztori fő mozgatórugóját a kettejük közti konfliktus jelenti. A nagyjából 6-8 óra alatt végigjátszható történet bővelkedik a fordulatokban, és természetesen senki sem egészen az, akinek látszik. A közepe fele ugyan egy kissé ellaposodhat, de ez leginkább az erős indítás miatt lehet így, ám a végére ismételten visszatér a filmekre is jellemző dinamika és izgalom, hogy aztán egy pörgős fináléban véget érjen minden. Sajnos ezzel némi negatívum is együtt jár. Egy kissé sajnálom, hogy ilyen rövidke történetet kaptunk, mert, bár szinte végig akciódús, és nem nélkülözi a csavarokat sem, a rövid játékidő miatt a karakterekkel való azonosulás közel sem az igazi. Megtudunk ugyan egy keveset mindegyikükről, de valahogy egyiküket sem sikerül igazán kibontani, így sokszor egyetlen klisés szerepben tetszelegnek csupán.
Emellett a történet fő mondanivalója is meglehetősen jellegtelen marad. A „nagy hatalom, nagy felelősség” pátosz helyett olyan témák kibontásába kezd bele, mint a család fontossága, vagy az önelfogadás kérdése, a rövid játékidő miatt azonban ezeket sem tudja kellő súllyal átadni.
Harlem-shake
A fősztori mellett természetesen akad még tennivaló Harlemben. Legjobb barátunk, Ganke összedobott egy appot, amivel a városlakók ügyes-bajos kérdéseikkel fordulhatnak hozzánk. Ezek képzik a játék mellékküldetéseit, és bár akad néhány elcsépelt megoldás, azért találni kellemesen humoros elfoglaltságokat is, sőt még némi logikai fejtörőt is csempésztek a programba. Sajnos azonban, ahogy a sztori is rövid, ezek a mellékküldetések sem túl összetettek, és szinte semmi meglepetéssel nem szolgálnak. A küldetésekért járó jutalmakért azonban különféle extrákat oldhatunk fel, így szerezhetünk többek közt ruhákat és a ruhákban használható képességeket is. Az appon belül jelennek meg továbbá a különféle rablások, betörési kísérletek, és egyéb tevékenységek is. Ezeket a program néhány extra kihívással színesíti, de összességében mindegyikük a városban kószáló rosszarcúak elpáholását jelenti.
Emellett természetesen gyűjtögetni való is vár ránk. Időkapszulák, hangfelvételek, Underground ládák, melyekért nem csak achievement jár, de XP is üti a markunkat, amiből Miles képességeit fejleszthetjük. Peter pedig csomagolt néhány extra kihívást is a távolléte idejére, amiből új harci mozdulatokat tanulhatunk.
Phin-dulatok
Azoknak, akik játszottak az előző résszel, a harcrendszer sem fog meglepetéseket okozni. Támadunk, elkerülünk, behálózzuk ellenfeleinket, illetve használhatunk néhány kütyüt is. Ez könnyebb fokozaton nem igazán jelent kihívást, nehezebb szinten viszont ( szerencsére ) nem rohanhatunk bele ész nélkül egy-egy harcba. A bunyó eszméletlenül látványos, kellemes kombókat hozhatunk össze, és megállás nélkül pörög egészen addig, amíg az utolsó ellenfelet is le nem győztük. Ellenfeleink között a Roxxon, illetve az Underground embereinek különféle varianciáit találjuk meg, de elvétve akad néhány utcai bűnöző is. Sajnos a repertoár ebben a tekintetben nem túl színes, a játék azonban meglepően jó arányban adagolja az akció és a nyugisabb játékelemek közötti mechanikát, így nem fogunk unatkozni.
Ha Miles karaktere ismeretlen lenne, nem árt tudni, hogy a srác rendelkezik a pókerőn kívül néhány más képességgel is. Például rövid ideig láthatatlanná válhat, aminek leginkább a lopakodós küldetések során lesz haszna, de akad még egy ennél is hasznosabb tulajdonsága, ami belső energiájában rejlik. Ha az emberek nagy része kiengedi a belső energiáját, legfeljebb büdös lesz, de szerencsére Miles esetében kicsit másról van szó. A srác ugyanis „bioáramot” termel, ennek segítségével pedig képes ellenfeleit sokkolni, szó szerint villámgyorsan elrugaszkodni, vagy akár az elektromos berendezéseket újra életre kelteni. Ezen képességekre a játék erőteljesen épít is, hiszen különféle ellenfelek ellen más-más taktika lehet hatásos.
Milyen morál ez?
Az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy kissé kritikus vagyok Miles barátunkkal, ami valóban így is van, azonban egy valamit szögezzünk le. A Spider-Man: Miles Morales, rövidsége ellenére egyáltalán nem egy rossz játék, ugyanis van egy piszok erős eleme. Ez pedig nem más, mint a hangulat. Még mindig élmény Harlem felhőkarcolói között lengedezni, falat mászni, karácsonyi díszeket megszégyenítő módon a falra akasztgatni ellenlábasainkat. Minderre a zenei aláfestés dob egy nagyot. Bár közel sem stílusom a hiphop és trap elemeket felvonultató paletta, ide tökéletesen passzol, és egyszerűen „badass” lesz az egész.
A grafikáról nagyjából ugyanez mondható el. Bár a PS4-es verziót teszteltem, így a next-gen élmény kimaradt, akadnak meglepően látványos pillanatai. A város látképe egy magasabb felhőkarcoló tetejéről, vagy a napfény amint bekúszik egy szűk sikátorba, mind-mind hozzáad az élményhez. Sajnos az arcokról már nem mondható el mindez. Miles arca sem valami élethű, és akad még néhány műanyag karakter ( a végigjátszás alatt többször említettem, hogy a Roxxon igazgatója leginkább egy „tescos Jeremy Rennerhez” hasonlít ) ha ezen túl tesszük magunkat, a játékélmény képes elfeledtetni velünk ezeket a hibákat. Komolyabb bugokba nem futottam bele, csupán néhány logikai kellemetlenség rontott az összképen.
Vörös-Fekete leves
Egyetlen (számomra) komolyabb gondot azonban nem említettem még. Beszélgettünk erről, és más is jelezte, így fontosnak tartom megemlíteni. Ez pedig a játék ára. Az alapverzió 20 990 Ft-ba kerül, ami nekem a ~20 óra alatt teljesen letudható játékhoz képest kicsit sok. Ugyan akadnak gyűjtögethető extrák, és egy New Game + mód is színesíti a játékot, még így is kicsit kevésnek érzem mindezt.
Természetesen nem áll szándékomban összevetni egy nyílt világú RPG adott esetben minimum 2-3-szor ilyen hosszú játékidejével, vagy pl. egy CoD játékkal, ahol ugyan a kampány hasonló hosszúságú, a multiplayernek hála jóval tovább kitart az adott cím. A Spider-Man azonban ennyit tud. Itt nem működik a multi, a jelenlegi képességek és egyéb featurek pedig hosszabb távon unalmassá, önismétlővé váltak volna egy hosszabb játékidejű program alatt. Mentségükre legyen szólva, hogy az Insomniac fejlesztői így is mindent megtettek, amit tudtak, és ahogy említettem, amíg tart, addig a Spider-Man: Miles Morales egy remek kikapcsolódást nyújtó, szórakoztató játék.
A célom csupán felhívni a figyelmet arra, hogy ár/játékidő/tartalom arányban ennél jobb programok is akadhatnak. Az árazásban valószínűleg közrejátszik, hogy ingyenesen frissíthetünk PS5-re is, de ez nem segít azokon, akik nem terveznek az új konzollal. A játék egy másik változatban elérhető 27 490Ft-ért, ami tartalmazza az eredeti Spider-Man remastered verzióját is, ezzel együtt már talán jobb vétel lehet, vagy ha hasonlóan vélekedsz minderről, érdemes lehet egy akciót megvárni vele.
Phin-álé
Igen, tényleg kritikus voltam a játékkal, de úgy gondolom, hogy aki leül vele játszani, hasonlóképp vélekedik majd. Mindemellett nem győzöm hangsúlyozni a tényt, hogy ugyan nem hibátlan játékról beszélünk, még így is rendkívül szórakoztató és egyszerűen jó élmény játszani vele. A hangulatából pedig árad mindaz, amiért a Spider-Man játékokat szereti az ember. Ha pedig egy kicsit mögé is látsz és lassítasz, a valódi mondanivalója is eljut majd hozzád. #BeYourself
Ha a teszt nem lett volna elég, nézd meg végigjátszásunkat a Youtube csatornánkon és mondd el nekünk kommentben, te mit gondolsz a játékról!
