A problémák ellenére joggal büszkék a fejlesztők a Lost Ark sikereire. A Lost Ark hazájában már 2018 óta elérhető, a nyugati debütálásra azonban mindeddig várni kellett. A népszerűség nem maradt el, bár komoly problémák akadnak az indulás körül. Mindezek ellenére az Amazon így is büszke lehet az elért eredményekre. Kezdjük a problémával. A népszerűség átka a rengeteg játékos, így a ...

A DC Universe Online fejlesztői készítik a Marvel univerzumban játszódó kalandot. Túlzás azt állítani, hogy egy MMORPG fejlesztése ma biztosan aranytojást tojó tyúknak számít. A műfaj jól ismert képviselői mellett – mint a World of Warcraft, az Elder Scrolls Online, vagy épp a konzolokon is játszható Neverwinter – új belépők is akadnak – így például az Amazon által fejlesztett New ...

Jöttömre ne három nap múlva számítsatok, az Amazon sorozata ugyanis még jócskán várat magára. Nemrég számoltunk be róla, hogy A Gyűrűk Ura alapján készül egy animációs film, most pedig a fantasy alapján készült sorozatról tudtunk meg néhány új információt. A széria Twitterén ugyanis megjelent az első hivatalos kép, a tweetben pedig a várható premier dátuma olvasható. Ennek alapján az Amazon ...

Utódja Andy Jassy, az Amazon Web Services korábbi igazgatója lett. Lemondott Jeff Bezos a világ egyik leggazdagabb embere, az Amazon alapítója és korábbi vezérigazgatója. Két évtized alatt egy apró könyves webshopból felépítette a világ legnagyobb kiskereskedelmi és logisztikai óriását, az internet egyik leglátogatottabb webáruházát. A koronavírus-járvány hatalmas forgalmat generált a cég szolgáltatásai iránt, az utóbbi időszakban a cég a legnagyobb ...

Bemutatkozott Luna, az Amazon Cloud gaming szolgáltatása. Túlzás lenne azt mondani, hogy a cloud gaming piaca a siker melegágya, hiszen eddig nemigen akad olyan szolgáltató, ahol ne jelenne meg valami komolyabb probléma. Talán majd most… Mi az a Cloud Gaming? A cloud gaming legismertebb képviselője itthon valószínűleg a Google Stadia, azonban ez is inkább a nyögvenyelős rajtja, mintsem sikereinek okán ...