Browse Tag

sci-fi

A farkas gyermekei – Ember androidnak farkasa

2020.10.16.
Rég szippantott már úgy magába valami, mint az HBO új sci-fi sorozata. Bumm, már az első negyedórában szerelembe estem vele, aztán az első rész végére totál megfogott. Igaz, mire a 10 részes évad végére értem, a lila köd már oda lett, de így is kíváncsian és izgatottan várom a következő

Star Wars Jedi: Survivor – A harcrendszer és az utazás újdonságai

2022.12.20.
A nagysikerű előd után a hamarosan megjelenő Star Wars Jedi: Survivor néhány újdonságáról beszélt a játék rendezője, Stig Asmussen. Több hónapnyi szivárgás és találgatás után nemrég hivatalosan is megerősítették a Star Wars Jedi: Survivor érkezését. A Respawn Entertainment akciójátéka a tervek szerint jövő év márciusában érkezik, a fejlesztők azonban addig

Új játékon dolgozik az F-Zero és a Star Fox alkotója

2022.11.27.
Takaya Imamura egy független stúdióval karöltve készíti el saját mangájának játékadaptációját. Takaya Imamura az F-Zero és a Star Fox atyja hosszú idő után ismét játékot készít. Legutóbb a 2016-ban megjelent Star Fox Zero fejlesztésében vett részt a Platinum Games-szel közösen. Közel harminc évnyi együttműködés után azonban tavaly otthagyta a Nintendo

Több új játék is készül a From Softnál

2022.06.25.
A fantasy után egy japán klasszikus térhet vissza a soulslike műfaj megteremtőitől. Ha korábban nem is, az Elden Ring okán valószínűleg a játékostársadalom nagyja megismerte a From Software nevét. A soulslike-műfaj megteremtői az év egyik legjobb játékát szállították, a kihívás után azonban úgy tűnik, eszük ágában sincs pihenni. A méretesre

Redout II – Launch traileren a Wipeout-játékokat idéző versenyjáték

2022.06.17.
Rövid csúszás után végre berepült a Redout II, a fejlesztők pedig egy vadiúj előzetessel igyekeznek vásárlásra csábítani. Az anti-gravitációs versenyjátékok nem tartoznak a legnépszerűbbek közé, noha a PlayStationnek hála azért a Wipeout-játékok igen komoly sikert értek el. Ezen játékok örökségeként a Pacer mellett, melyet az eredeti Wipeout alkotói alkottak meg,

Játékmenet videókon a Warhammer 40.000: Darktide

Ha tetszik, a Fatshark alkotásával szeptember 13-tól játszhatunk majd. Nemrégiben már láthattunk egy előzetest a Fatshark műhelyében készülő Warhammer 40.000: Darktide-ból, a külföldi sajtó nagyjainak pedig lehetősége volt élőben is kipróbálni a játékot. A fenti, illetve az alant látható két videóban az amerikai IGN, a Gamespot és a PC Gamer

Jövőre érkezik a Mutant Year Zero fejlesztőinek új játéka

2022.05.18.
Ha a csapat neve miatt nem is emlékeztek rájuk, a Mutant Year Zero biztosan megmaradt a műfajt kedvelők emlékeiben. A magyar fejlesztésű The Valiant mellett a Mutant Year Zero fejlesztőinek vadonatúj játéka is bemutatkozott az 505 Games Showcase keretein belül. A csodálatos nevű The Bearded Ladies formációja ezúttal a nem

Kedvcsinálón az Avatar: A víz útja

2022.05.09.
Megkapta első kedvcsinálóját az Avatar második része, amely idén decemberben érkezik. James Cameron Avatarja az egyik legmeghatározóbb alkotás volt a filmvilágban, nem csupán látványvilága, de technikai megoldásai okán is. A széria decemberben érkező új része tovább folytatja a lenyűgöző történetet, most pedig megkaptuk az első kedvcsinálót is a filmhez. A

Off the Grid – Bemutatkozott a District 9 rendezőjének új játéka

2022.05.06.
A Gunzilla Games debütáló játéka igyekszik egyet csavarni a már jól ismert zsáneren. A Gunzilla Games 2020-ban alakult, tagjai közt pedig a veterán fejlesztők mellett ott találjuk a a District 9 és az Elysium rendezőjét, Neill Blomkampet is. A csapat most bemutatta első játékát, amely egy cyberpunk világban játszódó battle
UgrásFel