Több idénre ígért játék megjelenése is csúszik, köztük a Rainbow Six Extraction és a Warhammer 40K: Darktide

A csúszások hete volt a játékiparban, több idei cím megjelenése halasztva lett, köztük a Rainbow Six Extraction és a Warhammer 40K: Darktide.

Több, eredetileg az idei évben megjelenő játék megjelenését elhalasztották, így már csak jövőre jelenhetnek meg.

Az elmúlt két év sokak számára okozott váratlan helyzeteket, ezt pedig a játékipar is megsínylette, többek közt a megjelenési dátumok miatt. Ennek pedig nincs vége, a héten ugyanis több, eredetileg még idén megjelenő játék érkezésének dátumát is elhalasztották.

Kedden a Ghostwire: Tokyo mögött álló Tango Gameworks jelentette be egy tweetben, hogy az eredetileg tervezett 2021-es megjelenés sajnos nem tartható, így a játék végül csak 2022 elején debütálhat a játék. Elmondták, hogy szeretnék a lehető leghamarabb megjelentetni a játékot, ugyanakkor embereik egészségügyi állapota is fontos nekik, ezért döntöttek végül a csúsztatás mellett.

Csúszik a Capcom multiplayer játéka, a RE:Verse is. A stúdió által kiadott közlemény szövege szerint a fejlesztőknek egyszerűen több időre van szükségük ahhoz, hogy befejezhessék a programot, így a Resident Evil univerzumában játszódó multiplayer játék csak valamikor 2022-ben jelenhet majd meg.

Hasonlóan járt a Fatshark által fejlesztett Warhammer 40K: Darktide is. A cég vezérigazgatója, Martin Wahlund elmondta, hogy nem volt egyszerű meghozni a döntést, de ahhoz, hogy a Warhammer 40K: Darktide olyan legyen, mint amilyennek megálmodták, több időre van szükségük.

Jövőre csúszott a Rainbow Six Extraction is. A sokak által várt kooperatív FPS idén ősszel jelent volna meg, ám a Ubisoft bejelentette, hogy ezt már nem fogják tudni tartani, így a játék valamikor 2022 januárjában jelenhet majd meg. A csapat egy másik játéka, a Riders Republic szintén csúszik, de a szeptemberi megjelenés helyett ez nem sokkal később, október 28-án jelenhet majd meg.

Krees
Geek, gamer, könyv- és sorozatfüggő, egyébként designer, néha panelbuddha.