predator

Több részletet is megtudtunk az új Predator-filmről

2021.07.29.
1 perc olvasás

A 10 Cloverfield Lane rendezője, Dan Trachtenberg dolgozik az új Predator-filmen.

Mióta a Disney felvásárolta a 20th Century Foxot, a céghez több klasszikus franchise is került. Nemrég megerősítették, hogy az Alien-sorozat is készül, a vállalat azonban egy szintén népszerű címről eddig hallgatott. Mostanáig, a producerek ugyanis elárultak néhány részletet a készülő Predator-filmről.

Eddig csak szivárogtatásokat kaptunk, John Fox és John Davis producerek azonban több részletet is megerősítettek a Collidernek adott interjúban. A film a Skull (Koponya) címet kapta, a történet pedig a Ragadozó legelső látogatásáról szól. A sztori középpontjában egy indián nő áll, aki ellenszegül a nemi normákkal és hagyományokkal, hogy harcos váljék belőle. Ezzel azt is megerősítették, hogy a film az 1987-ben bemutatott,  Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Ragadozó című film előtt játszódik majd.

„[A film] visszanyúl ahhoz, amitől az eredeti Ragadozó-film működött. Ez egy olyan ember leleményessége, aki nem adja fel, aki képes megfigyelni és értelmezni, és alapvetően képes legyőzni egy erősebb, sokkal erősebb, jobban felfegyverzett erőt.”

– mondta John Davis. John Fox azt is hozzátette, hogy a film elkészítése során komoly inspiráció volt a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült A visszatérőre, erről azonban nem árult el részleteket, de azt ígérte, azonnal megértjük majd, mire gondolt, ha láttuk a filmet.

A főszereplőről ugyan nem nyilatkoztak pontosan, de sajtóértesülések szerint Amber Midthunder (Legion, Roswell, New Mexico) alakítja majd. Az interjúban szóba került a film korhatár-besorolása is, ezzel kapcsolatban kissé viccesen nyilatkoztak az alkotók.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”5154,5554″]

„Minden a végső vágáson múlik, nem igaz? R-besorolásúnak terveztük a filmet, de könnyen lehet belőle PG-13-as karikával ellátott filmet is vágni. Úgy gondolom, hogy akkor derül majd ki, hogy milyen besorolást kellene kapni vagy milyen lesz, amikor az egészet összevágtuk.”

– mondták. A Predator-filmek története során volt már példa mindkettőre, de a választ majd csak a film bemutatójakor tudjuk meg. Erről nem árultak el semmit, azt azonban tudjuk, hogy a film forgatása már befejeződött, így remélhetőleg jövőre már a mozikba kerülhet az alkotás.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

blizzard bobby kotick
Előző cikk

Blizzard-botrány: Bobby Kotick, az Activision vezérigazgatója változást ígér

that's no moon
Következő cikk

That’s No Moon: Új stúdiót alapítottak az Infinity Ward és a Naughty Dog veteránjai

UgrásFel

További olvasnivaló