Traileren a Puzzle Quest 3

Még az idén érkezhet a Puzzle Quest széria harmadik epizódja, melyhez a mai nap egy rövid bejelentő előzetest is kaptunk.

A match3 és szerepjáték elemeket remekül kombináló játék harmadik része üde színfolt lehet a műfaj rajongóinak.

A Puzzle Quest széria a maga nemében meglehetősen népszerűnek számít. Az eredetileg 2007-ben megjelent első rész már akkor remekül kombinálta a match3 ( mikor három, vagy több azonos színű elemet kell egymás mellé rendezni ) és szerepjáték elemeket. A második rész mindezt tetőzte, egy még szerepjátékközpontúbb játékélmény érdekében, és természetesen érkezett néhány spin-off játék is. A sikert meglovagolva az eltelt évek alatt érkezett néhány klón is, a széria azonban eddig csendben pihent. Az 505 Games azonban ma megmutatta, hogy készül a hivatalos harmadik rész, melyről egy rövid teaser trailert is közzétettek.

A Puzzle Quest 3 ezúttal free to play modellel tér vissza, és a kiadó infói alapján sokáig nem is kell rá várni, hiszen még az idei évben megjelenhet. A célplatformok között a PC, iOS, és Android szerepel, de konzoloss megjelenés sem kizárt. Az már biztos, hogy marad a meseszerű grafika, amit még tovább csiszoltak, és valószínűleg a játékmenet alapjai sem változnak majd drasztikusan, de ennél többet sajnos nem tudni a játékról. Az előző részek ismeretében azonban érdemes lehet rá figyelni a műfaj kedvelőinek, vagy azoknak, akik egy könnyed kikapcsolódásra vágynak.

Krees
Geek, gamer, könyv- és sorozatfüggő, egyébként designer, néha panelbuddha.