Videojáték adaptációkban bővelkedő évek elé nézünk

2021.01.06.
Publikálta:
12 perc olvasás

Hollywood nem pihen, és úgy látszik, az elkövetkezendő években a játékadaptációknak is komoly szerepet szánnak.

Arról, hogy a játékok interaktivitása és a filmek ‘egyoldalú’ médiuma mennyire nem jól működik egymás mellett, számtalan példát lehetne sorolni. Elég csak az Assassin’s Creed, vagy épp a Doom: Annihilation moziváltozataira gondolni. Persze akadnak jobb adaptációk is, ilyen a Prince of Persia, vagy a Sonic the Hedgehog, na meg, ha megengedtek egy személyes véleményt, szerintem a Warcraft sem sikerült annyira rosszul. ( Kövek balra, rózsák jobbra, köszi! )

Lényeg a lényeg, hogy az új évben feltámadni látszik a műfaj, így az elkövetkezendő években számos adaptációt kaphatunk. Ezek közül néhányat már ismerünk, és előrehaladott állapotban van, páran viszont szinte csak pletyka szinten terjengenek. A műfaj vezérhajója a Sony, akik korábban bejelentették, hogy összesen 3 filmen és 7 sorozaton munkálkodnak, amiknek a Playstation címeihez van köze, de más kiadóknak sem kell szégyenkezniük. Az alábbi listában összesen 15 filmet szedtünk össze, amik a közeljövőben debütálhatnak, a cikk végén pedig megemlítünk még néhányat, amiről a madarak csiripelnek.

CastlevaniaMonster HunterMortal KombatUncharted
Resident EvilThe WitcherAssassin’s CreedHalo
The Last of Us5 Nights at Freddie’sDetective Pikachu 2Sonic 2
Final FantasySplinter CellThe DivisionMinden más

Castlevania sorozat( jelenleg is fut )

A Netflix Castlevania sorozata bőven a jobb adaptációk között szerepel. A jelenleg is futó anime a Konami ismert játékának világát veszi alapul, annak minden fontosabb hangulati elemével. A gyönyörű rajzolás mellett a történet is egészen korrekt, látványos, így aki nem veti meg a műfajt, nyugodt szívvel vessen rá egy pillantást. Az első három évad már megtekinthető, a fináléra azonban még várni kell.

Monster Hunter ( 2021 eleje )

Kicsit kakukktojás a Monster Hunter film, hiszen Amerikában már lezajlott a premier, a hazai bemutató azonban még várat magára. A film a Capcom népszerű játékuniverzumára épül, a rendező pedig a videojáték adaptációk veteránja, Paul W. S. Anderson. Neki köszönhető a Resident Evil széria, és a Mortal Kombat film is, a kritikák alapján azonban ez a próbálkozás sem sült el túl jól. Főszerepben Milla Jovovich, Tony Jaa, és Ron Perlman. A történettel az alábbi cikkben foglalkoztunk bővebben.

Mortal Kombat ( 2021. április 16. )

Mindenki nyugodjon le a p*csába, ezt nem Anderson rendezi. Helyette Simon McQuoid került a rendezői székbe, akinek ez lesz az első filmje. Na, jobb már? A forgatókönyvet Greg Russo és Dave Callaham írták. Utóbbi dolgozott a Feldozhatók szérián, de a Wonder Woman 1984, a Zombieland, és a Godzilla 2014-es változata is az ő nevéhez köthető. A játékokból ismerős harcosok is szép számban térnek vissza, így felbukkan többek között Liu Kang (Ludi Lin), Sub-Zero (Joe Taslim), Raiden (Tadanobu Asano), Sonya Blade (Jessica McNamee), Jax (Mehcad Brooks), Kano (Josh Lawson), Shang Tsung (Chin Han), Scorpion (Hiroyuki Sadana), Kung Lao (Max Huang), Mileena (Sisi Stringer), Nitara (Elissa Cadwell) és Kabal (Daniel Nelson) is.

Uncharted (2021. július 15.)

A Tom Holland és Mark Wahlberg főszereplésével, Ruben Fleischer rendezésében készülő Uncharted filmnél kevés hányatottabb sorsú produkció van. Több, mint tíz éve merültek fel a pletykák minderről, de a forgatás csak tavaly indult, azonban most már tényleg úgy tűnik, hogy sikerül tető alá hozni a projektet. A Naughty Dog játéka a rajongók egyik nagy kedvence, így a filmmel kapcsolatban is magasak az elvárások, de bízzunk abban, hogy sikerül méltó mód átültetni egy ilyen nevű szériát a mozivászonra. Trailert sajnos még nem kaptunk, de újév alkalmából pár képpel azért megörvendeztettek minket.

Resident Evil ( 2021. szeptember 19. / 2021 )

Bár az eredeti Resident Evil filmeket a fent említett rendező-főszereplő párosnak köszönhetjük, a reboothoz nincs közük (szerencsére?). Az új filmért Johannes Roberts rendező felel, a Twitteren megosztott bejegyzésből pedig azt is tudjuk, hogy a forgatás már befejeződött, az utómunkálatok zajlanak. Főbb szerepekben Robbie Amell (Chris Redfield), Kaya Scodelario (Claire Redfield), Hannah John-Kamen (Jill Valentine), Avan Jogia (Leon S. Kennedy), Lily Gao (Ada Wong), Tom Hopper (Albert Wesker) és Neal McDonough (William Birkin).

A mozis reboot mellett egy Netflixen debütáló animációs sorozat is készül, amely a Resident Evil: Infitie Darkness címet kapta. A sorozat Leon és Claire kapcsolatára fókuszál, a jelenlegi infók alapján pedig azt is tudjuk, hogy nem ez lesz a páros első találkozása a förmedvényekkel.

Emellett a Netflix egy ettől független sorozaton is dolgozik, amely szimplán csak Resident Evil címen fut. Az írói székben az Odaát sorozatot is jegyző Andrew Dabb ül, az első két epizód rendezését pedig a Walking Dead sorozaton is dolgozó Bronwen Hughes-re bízták.

The Witcher 2. évad ( 2021 )

A Henry Cavill főszereplésével készült sorozat első évada számomra az egyik legkellemesebb sorozat volt, amit kívánni lehetett. Tény, hogy azoknak, akik csak a játékokból ismerik Geralt kalandjait, sokszor zavaros, kusza a történet, de Lauren S. Hissrich, a sorozat showrunnere mindenkit megnyugtatott, hogy igyekeznek javítani az első évad hibáit. A két legtöbbet kritizált elem az egyszerre több idősíkon játszódó történet, illetve a Nilfgaardi páncél voltak. Ezek már biztosan cserélve lettek, így egy sokkal logikusabb, lineárisabb történettel, és teljesen újratervezett páncéllal vár minket az új évad ( ismerjük be, az aszott heregolyó páncél röhejes volt, na ). A történetről sokat még nem tudni, de az biztos, hogy ellátogathatunk Kaer Morhenbe, és megismerhetjük Vesemirt, Eskelt, és Lambertet is, a Twitterre került script alapján pedig vérben és rejtélyekben ezúttal sem lesz hiány.

Assassin’s Creed sorozat (2021)

A cikk elején is említett Assassin’s Creed mozifilm közel sem tartozik a kasszasikerek közé, azonban a széria alapjául szolgáló játék most a tévék képernyőire látogat. A Netflixen ugyanis egy élőszereplős sorozat képében támad fel a széria. A produceri székekben Jason Altman és Danielle Kreinik ülnek, túl sokat azonban még mindig nem tudni a részletekről. Annyi biztos, hogy a Ubisoft nagyban gondolkodik, hiszen az élőszereplős sorozat mellé animációs, illetve anime stílusú sorozat is készül.

És, ha már sorozatok, az Assassin’s Creed nem az egyetlen, hiszen számos más Ubisoft széria munkálatai folynak a háttérben. Ilyen például a Tom Clancy’s The Division és a Beyond Good & Evil, melyek szintén Netfixen debütálnak majd, a Rabbids (Lionsgate), vagy épp a Just Dance (Screen Gems) is. Igen, Just Dance sorozat. Ízlelgesd, és ne kérdezz semmit. Reméljük, hogy a mennyiség nem megy majd a minőség rovására. Ugye, kedves Ubi?

Halo sorozat (2021?)

Az Xbox One megjelenésével egy időben jelentették be a Halo alapján készült sorozat érkezését. Sajnos a járvány ennek a forgatásnak is keresztbe tett, de a tervek szerint még idén napvilágot lát a Microsoft nagysikerű játékából készült adaptáció. A főszerepben Master Chief, akit az Amerikai istenekből ismert Pablo Schreiber hív életre, Cortana megformálója pedig egyben játékbeli szinkronhangja, Jen Taylor lesz. A széria produceri munkálatait Steven Spielberg látja el, a show további érdekessége pedig, hogy Magyarországon, Etyek közelében is forgattak hozzá jeleneteket. Ez azonban még nem minden, a készítők elmondása alapján ugyanis magyar nevekkel, és kifejezésekkel is találkozhatunk majd.

The Last of Us sorozat (2021?)

Az egyik leginkább várt cím a tavalyi év játéka díjat is bezsebelt cím alapján készült sorozat. Pontosabban annak első epizódja szolgáltatja a történetet, a készítők szerint azonban eddig ismeretlen pillanatokba is betekintést nyerhetünk majd. A forgatókönyvért a játékot kiadó Naughty Dog vezetője, Neil Druckmann, és a Csernobil minisorozatot is jegyző Craig Mazin felelnek. A produceri feladatokat Carolyn Strauss látja el, aki a Csernobil sorozat mellett a Trónok harcán is dolgozott. A szereplőkről egyenlőre nem tudni pontosan, kik is lesznek, így az idei megjelenésben csak reménykedni tudunk.

Five Nights at Freddie’s (2021?)

Az eddigiekkel ellentétben ez egy kisebb költségvetésű produkciónak ígérkezik, a munkálatokat pedig a Blumhouse Studios végzi. Nekik köszönhetjük többek közt a Paranormal Activity szériát, vagy a Mártírok című horrort is. A játékokat is alkotó Scott Cawthon jóváhagyta a forgatókönyvet, és bár a pontos történetről nem mesélt, elmondása szerint mind a sztori, mind a karakterek, mind pedig a motivációk a helyükön vannak, így egy humoros, ugyanakkor ijesztő produkcióra számíthatunk. Bízzunk benne, hogy így lesz.

Detective Pikachu 2 (2021-2022)

A Legendary bábasága alatt készült Pokemon: Detective Pikachu szintén a jobb adaptációk között van. Ez többek közt a remekül sikerült CGI, és Ryan Reynolds érdeme, így borítékolható volt a folytatás. A forgatókönyvet a 22 Jump Street, illetve MIB – Sötét zsaruk a föld körül filmeket is jegyző Oren Uziel jegyzi, az előző részt ismerve viszont komoly talány, hogy miről is szól majd. Hiszen… nos, maradjunk annyiban, hogy az előző rész nem igazán hagyott lehetőséget a folytatásra. A megjelenési dátum szintén bizonytalan. A találgatások alapján valamikor 2021 végén, 2022 elején kerülhet majd a mozikba.

Érdekesség, hogy bizonyos pletykák alapján egy Mewtwo-ra fókuszáló spin-off elkészítését is fontolgatja a cég, illetve felmerült egy élőszereplős Pokemon Red / Blue adaptáció ötlete is. Elsőbbséget azonban a Detective Pikachu folytatása élvez.

Sonic the Hedgehog 2 (2022. április 8.)

A Sonic alapján készült mozifilm, bár eleinte nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek ( Ugye emlékszünk arra az első Sonicra, aki szerepelt a filmben. Nem? Jobb is! ), végül egészen kellemes és szórakoztató élmény kerekedett belőle. Az előző epizódot is dirigáló Jeff Fowler, és a két forgatókönyvíró, Pat Casey és Josh Miller is visszatér, csakúgy, mint a főszereplő hangját kölcsönző Ben Schwartz. A történetről és egyebekről sem tudunk sokat, de az előző film folytatásáról beszélhetünk. A projekt az „Emerald Hill” munkacímen fut, ami egyben utalás a Sonic the Hedgehog 2 első pályájára is, de hogy a történetnek ehhez mi köze, az egyelőre rejtély. Megjelenési dátum viszont adott, a tervek szerint az amerikai mozik 2022. április 8.-tól vetítik majd.

Final Fantasy sorozat (???)

A Square Enix a Sony Pictures Television és a Hivemind közösen dolgozik az adaptáción, melynek alapját a Final Fantasy XIV adja. Ennek tükrében természetesen ismerős karakterekre, helyszínekre, és természetesen Chocobókra is számíthatunk majd. A forgatókönyvért Ben Lustig és Jake Thornton felelnek, az alkotás pedig a Netflixen, vagy Amazonon debütálhat majd. Erre már csak azért is komoly esély van, mert a Hivemind felel többek között a Witcher sorozatért is, ami szintén a Netflix berkein belül fut, csakúgy, mint a Final Fantasy XIV: Dad of Light című dráma, amely szintén ehhez a szériához köthető. Ugyanakkor a Hivemind és az Amazon szerződésben állnak, így az Amazonnak van joga elsőként lecsapni a szériára. Érdekes párharcnak ígérkezik, de reméljük, hogy méltó adaptációt kap ez a rendkívül neves és népszerű játék.

Splinter Cell sorozat (???)

Még 2012-ben merült fel egy Splinter Cell alapján készült film ötlete. A Sam Fisher bőrébe bújó Tom Hardy főszereplésével készülő produktumról azonban azóta semmit sem hallani, de úgy tűnik, a cím a tévék képernyőjén bukkanhat fel legközelebb. Mindezt a Netflix jóvoltából, akik összesen 16 epizódot rendeltek az ex-katonatiszt kalandjait feldolgozó történetből. Az animációs sorozat forgatókönyve szintén jó kezekben van, hiszen a John Wick filmeket is író Derek Kolstad felel értük, aki egyben a széria producere is. Bár, azt azért el kell ismerni, hogy John Wick erőssége nem épp a lopakodásban rejlett, a Netflix adaptációi eddig egészen minőségiek tudtak maradni. Reméljük, ez sem lesz kivétel.

The Division (???)

Szintén Netflixen debütálhat egy másik Tom Clancy nevével fémjelzett Ubisoft játék, a The Division filmváltozata is. Bár a jelenlegi helyzet igencsak szerencsétlen körülményeket teremt a forgatókönyvnek, hiszen a játék egy veszélyes vírus által letarolt Amerikában játszódik, a film munkálatai elvileg folynak. A forgatás még nem kezdődött el ugyan, de két főszereplőt már sikerült találni, akik Jake Gyllenhaal és Jessica Chastain lesznek. A forgatókönyvet Rafe Judkins írja, a rendezői székbe pedig az a David Leitch kerül, aki a Deadpool 2-t, és a Hobbs&Shaw-t is rendezte.

Minden más

A fent említett filmek és sorozatok mellett számos olyan cím akad még, amelyek elvileg felbukkannak majd a mozivásznon. Ilyen például a Minecraft: The Movie, amit elsőként a fejlesztő Noch szellőztetett meg, még 2014-ben. A munkálatok el is kezdődtek, sőt eredetileg 2019 május 24-én meg is kellett volna, hogy jelenjen a film, de csúsztatásra került sor. A csúsztatást újabb csúsztatás követte, majd érkezett a Covid járvány, szóval, tudjátok.

A Splinter Cell mellett egy másik lopakodós cím, a Metal Gear Solid alapján is készülhet egy film. A Hideo Kojima nevével fémjelzett játék filmadaptációja elvileg a Columbia Pictures kezei között van, jelenleg azonban semmit nem tudni a forgatásról, vagy az előkészületekről. A produceri munkálatokat az az Avi Arad felügyeli, aki többek közt az X-Men, az Iron Man, vagy épp a Pókember címeken is dolgozott, a projekt körül azonban hatalmas a csend.

A Borderlands film szintén előkészületi fázisban van. A rendező Eli Roth, míg a forgatókönyv Aaron Berg és Craig Mazin munkája. A Pandora bolygón relikviák után kutató főszereplők közül kettőt Cate Blanchett, illetve Kevin Hart kelt majd életre, de többet nem tudni a projektről.

A Netflix sem áll meg itt, hiszen a fent említettek mellett úgy tűnik, a Bethesda klasszikus videojáték szériájából, az Elder Scrolls-ból is szeretne sorozatot készíteni. Legalábbis ezt állítja Daniel Ritchtman, aki korábban már szivárogtatott hiteles pletykákat. Ez azonban még nem minden, hiszen a fent említett úriember azt is megszellőztette, hogy a God of War alapján is készülhet egy adaptáció.

Ilyen felhozatal mellett unatkozni biztosan nem fogunk, és reméljük, hogy sokukat legalább olyan jó filmként tarthatjuk majd számon, mint amennyire jó játékként emlékszünk rájuk. Ti mit gondoltok a játékadaptációkról?

3 Comments

  1. […] Az idők azonban változnak, a Sony pedig folyamatosan építi partneri kapcsolatait, hogy újabb és újabb IP-ket hozhassanak el különféle platformokon. Ennek az együttműködésnek egyik legfigyelemreméltóbb példája az a filmes együttműködés, melynek keretében több Playstation játékból is mozifilm vagy sorozat készül. […]

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Hundub, az új magyar közösségi oldal

Következő cikk

Crying Suns – Egy hangulatos sci-fi játék az eheti Epic Store ajándék

UgrásFel

További olvasnivaló

Öt éjjel Freddy pizzázójában

Új horror franchise van születőben! Gyilkos animatronikus robotok egy lepukkant

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az