Xbox – Közel 20 év után derült fény egy elrejtett easter eggre

2021.05.22.
1 perc olvasás

Egy, az eredeti Xboxon dolgozó fejlesztő leplezte le az eddig fel nem fedezett easter egget.

Megszokott, hogy a fejlesztők különféle játékokban, rendszerekben különböző meglepetéseket, rejtett extrákat, úgynevezett easter eggeket helyeznek el. Ezek hol poénos, hol érdekesebb információk, felfedezésük pedig külön élmény, egy-egy extra érdekesség az adott eszközzel, programmal kapcsolatban.

Az eredeti Xbox fejlesztésében közreműködő egyik fejlesztő pedig közel 20 év után leplezett le egy eddig fel nem fedezett érdekességet a Microsoft játékkonzolja kapcsán. A 2001 november 15-én bemutatkozott konzolban ugyanis egy kis exta meglepetést találunk. Ehhez először is egy „Timmyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy!” nevű lemezt – ez 26 „y” karakter – kell létrehozni. Miután a konzol végzett a másolással, a Beállítások menü Rendszerinformáció opcióját megnyitva egy stáblistát kapunk, melyben megnézhetjük a konzol fejlesztésében résztvevők névsorát. Tényleg apróság, de minden munkatárs megérdemli ezt az apró figyelmet, hiszen az Xbox azóta is az egyik legnépszerűbb konzol a piacon, ami nélkülük nem jöhetett volna létre.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”2944,3525″]

A hír hallatán Seamus Blackley, az eredeti Xbox egyik dizájnere elárulta, hogy korábban nem tudott erről az easter eggről, de kicsit fokozta is a kedélyeket. Elmondása szerint ugyanis van még legalább egy olyan easter egg a konzolban, amit még mindig nem találtak meg a játékosok, azt pedig természetesen nem árulta el, hogyan lehet ezt előcsalni.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Watch Dogs: Legion – Kiderült, milyen friss tartalmak érkeznek

Következő cikk

Henry Cavill lesz az új Hegylakó

UgrásFel

További olvasnivaló

iPhone szinkronizálása mostantól elérhető Windows 11-re

A Microsoft befejezte a Phone Link iOS-támogatás bevezetését, miután idén

Érkeznek a reklámok a Windows 11 start menübe

Meglehetősen érdekes elképzelés, hogy a Start menübe kattintás után érkező