Az Android 12 a külsőségek mellett komolyan erősít a biztonság és adatvédelem területén is.
Sundar Pichai a Google vezérigazgatója – egyben a Google I/O esemény házigazdája – mutatta be az új rendszert. A korábban kiszivárgott pletykák az adatvédelmi frissítéseket és a megújult külsőt emelték ki, ezek be is igazolódtak.
Olyannyira, hogy az Android 12 teljesen megújult külsőt kap, melyet „Material You” névre kereszteltek. Ezzel lényegében a legapróbb részletekig testreszabhatjuk készülékünk megjelenését, nem csupán az ikonokat és widgeteket, de a színvilágot és sok más apróságot is. Színesebbek lesznek az értesítési ablakok, a kapcsolók, a gombok pedig lekerekítettebb formát kapnak. Az animációk még dinamikusabbak, gördülékenyebbek lesznek. Ezzel fiatalosabbá, lendületesebbé téve az operációs rendszer kinézetét.
Érkezik egy automatikus témaválasztó is, ami a beállított háttérkép alapján módosítja a rendszer színvilágát, hogy azok a lehető legnagyobb összhangba kerüljenek.
A már említett adatvédelmi területen is komoly előrelépés történt. Az új adatvédelmi irányítópult (Privacy Dashboard) segítségével visszanézhetjük, hogy alkalmazásaink mikor, milyen adatainkhoz férnek hozzá, a jogosultságokat pedig még egyszerűbben kezelhetjük. Egy új indikátor segítségével rögtön látjuk a képernyő jobb felső sarkában, ha egy alkalmazás a kamerát vagy a mikrofont használja, ezt pedig egy mozdulattal – a felbukkanó értesítésben – tilthatjuk is.
Részletesebben beállítható lesz a helyinformáció is. Egyes appok esetében akár csak nagyságrendileg, míg másoknak engedélyezhetjük a pontos helymeghatározást. Komoly előrelépés, hogy az időjárás-előrejelző appok is használhatóvá válnak pontos helyadatok nélkül.
Fejlődik a mobilos Chrome böngésző is, amely a kiszivárgott jelszavak cseréjét teszi egyszerűbbé. Az új funkció lényege, hogy ha a Chrome beépített jelszókezelője úgy érzékeli, hogy valamely jelszavunk kiszivároghatott, akkor az érintett lapra való belépéskor a Google Asszisztens automatikusan felajánlja a módosítás lehetőségét.
Bekerül a rendszerbe egy „Private Compute Core” névre keresztelt biztonsági réteg is, amely fájljainkat tartja távol bizonyos szerverektől. Átalakul a galéria is, benne egy biztonságos, mások számára nem hozzáférhető mappával, a kellemetlen helyzetek elkerülése miatt.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”3643,3525″]
Az Android 12 várhatóan 2021 vége felé jelenik meg teljes formájában, elsőként a Pixel mobilokon, de később más gyártók készülékei is megkapják a frissítést. Nektek hogy tetszik a megújult Android?
2 hozzászólás
Pingback: Android 12 - Sok változtatást hozhat az új felület - Techyou
Pingback: Telepítés közben is játszhatunk majd Androidos telefonunkon - Techyou