Szerző: András
Több mint kilencmillió okostelefon fertőződött meg azon alkalmazások miatt, amiket biztonsági kutatók a Huawei AppGallery-ben lepleztek le. A Dr.Web biztonsági szakértői ezúttal nem a Google Play áruházban lévő alkalmazásokat vették szemügyre, hanem a Huawei AppGallery-ből elérhető mobil appokat kezdték vizsgálni. Az ellenőrzéseik során több mint 190 olyan problémás alkalmazásra akadtak, amik a régebb óta ismert, Cynos nevű kártékony programmal fertőzték meg a mobil készülékeket. A letöltési statisztikák alapján arra a következtetésre jutottak, hogy körülbelül 9,3 millió eszköz eshetett áldozatául a széles körű vírusterjesztésnek. Az Android.Cynos.7.origin elnevezésű szerzemény a készülékeken meglehetősen változatos károkozásokra képes. Alkalmas például SMS-üzenetek kiszivárogtatására, adatlopásra, emelt…
Az Apple hagyományosan saját operációs rendszerének biztonságos jellegét emeli ki, eközben azonban dolgoznak az újabb és újabb funkciók integrálásán. Az egyik ilyen, kifejezetten érdekes adalék a digitális okmányok mellékelése, amelyek mind az okostelefonokban, mind pedig az okosórákban helyet kapnának, ez azonban csak néhány hónapos csúszással válik majd elérhetővé. A cég az iOS 15 fontosabb részleteit felsoroló hivatalos oldalon említi meg, hogy a Wallet, vagyis a digitális pénztárca valamikor a jövő év elején bővül majd ki a digitális okmányokat tartalmazó funkcióval, bár ezzel kapcsolatban legalább ilyen fontos lesz az egyes tengerentúli államok programhoz való csatlakozása, hiszen a digitális megoldás másik oldalon…
Súlyos gazdasági válság tombol az országban, az Apple felfüggesztette az eladásait. A török líra meredek leértékelődése és az országban tapasztalható magas infláció ráadásul még azt is elérte, hogy az Apple minden értékesítést beszüntetett Törökországban és egyelőre nem nyilatkozik a folytatásról. Az Apple nagyjából egy nappal ezelőtt váratlanul leállította Törökország kiszolgálását, a török líra durva értékcsökkenése miatt. Bár a török Apple Online Store (apple.com/tr/) továbbra is aktív, és az Apple hardvereinek sokasága továbbra is megtekinthető és tetszőlegesen konfigurálható, a vásárlási opciót valahogy hiába keressük. A cég egy feltűnésmentesen végrehajtott módosítással megakadályozza, hogy bárki bármilyen eszközt a digitális kosarába tegyen, így a…
Az izraeli NSO Group által fejlesztett kémszoftvert itthon mások mellett ellenzéki politikusokat, újságírókat és volt titkosszolgálat is megfigyeltek – ma már az is biztos, hogy a magyar kormány megbízásából. Az Apple már a megfigyelési botrány kirobbanásakor gyorsan reagált, ez most újabb lépés a tech cég részéről. „Az Apple keresetet nyújtott be az NSO Group és anyavállalata ellen, mert felelősségre akarja vonni az Apple-felhasználókat érintő megfigyelésekért” – olvasható a hivatalos közleményben. Ezután arról írnak, hogy a további visszaélések megelőzése érdekében el akarják érni, hogy az izraeli NSO Group egyáltalán ne használhasson Apple-termékeket, ideérve a szoftvereket, a szolgáltatásokat és a készülékeket is.…
A Mozilla 2019-ben mutatta be a Firefox Lockwise-t az Android operációs rendszer alatt, amely lehetővé teszi az elmentett fiókinformációk egyszerű előhívását bármely appban. Miután azonban a legújabb Firefox változatban megjelent egy új, automatikus kitöltési funkció, a Lockwise-ra már nincs többé szükség. A Mozilla blogbejegyzése szerint a Lockwise támogatási időszaka december 13-án véget ér, eddig kell gondoskodniuk az érintett felhasználóknak arról, hogy frissítsék a Firefox böngészőt, vagy telepítsék azt az okostelefonjukra. Forrás: Mozilla
Minden idők legjobb videojátékos hardverét, és minden idők legjobb videojátékát is díjazták. Idén ismét megrendezésre került a Golden Joystick Awards, az október vége óta tartó szavazás lezárultával pedig a nyertesek nevét is felfedték a tegnapi napon. Összesen 22 kategóriában hirdettek eredményt, az eseménynek azonban egy különlegessége is volt. Idén ugyanis a videojátékok történelmének 50 évét is megünnepelték, ez alkalomból pedig minden idők legjobb videojátékát és minden idők legjobb hardverét is díjazták. Az esten remekül szerepelt a Resident Evil Village, amely összesen négy díjjal távozhatott, emellett pedig a legjobb stúdiónak járó elismerést is magáénak tudhatja a Capcom. Hogy miket? Alant kiderül:…
Aki legalább olyan „öreg” mint én az emlékszik, hogy a kétezres években egyetlen PC-ről sem hiányozhatott a Winamp. No persze meg a tört vírusirtók és egyéb nem legális szoftverek. Annak idején a Winamp 1997-ben jelent meg s 2001-re már több mint 60 millió user használta. Az utolsó verziója 5.8-as volt és azóta is ez a „legfrissebb” verzió a szoftverhez. Egyébként az új logó az új weboldal is nagyon szemrevaló és már béta tesztelőnek is lehet jelentkezni. Az oldal leírása szerint egy következő generációs Winampra lehet számítani, ami nem egy egyszerű frissítés, hanem egy teljesen átformált szolgáltatás. „Az új Winamp mindenhol…
Az LG pár nappal ezelőtti bejelentése alapján közösen dolgozik az Nvidiával egy olyan okostévés appon, mellyel jó játékélmény mellett lesz használható a GeForce Now. A tervek szerint a beta verzió még idén elérhető lesz az LG Content Store-ban a gyártó idei 4K OLED, QNED Mini LED, valamint NanoCell modelljeivel, mintegy 80 országban. Első körben 35 ingyenesen elérhető játék lesz a kínálatban, amelyek között a Rocket League és a Crysis Remastered Trilogy is helyet kap. Az ígéret szerint megfelelő internetkapcsolattal a címek Full HD felbontás és másodpercenkénti 60 képkocka mellett fognak futni.
Megerősítette a Microsoft a kék halált okozó hibát a Windows 11-ben, amelyet egyes Intel SST vezérlők okoznak. A probléma megoldása érdekében a Microsoft frissítési korlátozást vezetett be, ami azt jelenti, hogy a hiba által érintett, egyébként kompatibilis számítógépeken nem ajánlja fel a továbbfejlesztési lehetőséget a Windows 11-re. Szerencsére a probléma az Intel Smart Sound Technology Audio Controller illesztőprogramjának csak bizonyos verzióit érinti, és a Microsoft azt javasolja a felhasználóknak, hogy a lehető leghamarabb frissítsék az illesztőprogramokat. Ez a legegyszerűbb módja a frissítési blokk eltávolításának, mivel az újabb illesztőprogramok egyszerű telepítése lehetővé teszi, hogy az eszközökre feltehető legyen a Windows 11.
A Google egy kísérleti időszak után döntött úgy, hogy véglegesen eltünteti a nyilvánosság elől a dislike funkciót. A Youtube manapság a legnagyobb videómegosztó, 2005-ös megjelenése óta pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Az idők folyamán számos változtatást és új megoldást vezettek be – ezek egyike például a Tiktok formátumát használó Youtube Shorts is – , most pedig egy újabb komoly változás érkezik. Az értékeléseket eleinte egy öt csillagos rendszerben lehetett kiosztani, ezzel jelezve, mennyire kedveljük a videót, a Google 2010-es felvásárlása után a like-dislike páros váltotta a csillagokat, most azonban utóbbitól búcsút kell vennünk. A felhasználók számára ugyanis eltűnik a dislike-ok…