Szerző: András
A Battle Royale műfajt megteremtő PUBG sikerei után PlayerUnknown ismét saját útját járja. Brendan Green, alias PlayerUnknown nevét valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen ő volt az, aki a PlayerUnkonwn’s Battlegrounds – azaz PUBG – segítségével megteremtette a Battle Royale műfaj alapjait. A siker nem maradt el, azonban a Fortnite hamar fölé is kerekedett a könnyedebb, felhasználóbarátabb formulának hála, ez azonban nem jelenti azt, hogy ennyi lenne a most már hivatalosan is PUBG – Battlegrounds néven futó játék karrierje. Noha az már biztosan Brendan Green nélkül folytatódik majd. PlayerUnknown ugyanis elhagyta a PUBG-t fejlesztő csapatot és saját stúdiót alapított. Az…
A Motive Studios szakemberei egy élő adás keretében mutattak meg néhány részletet és beszéltek a Dead Space felújításról. Philippe Ducharme producer és Roman Campos-Oriola kreatív rendező a Motive Studios szakemberei egy élő adásban beszéltek minden idők egyik legmeghatározóbb horrorja, a Dead Space felújításáról. Az eredetileg 2008-ban megjelent klasszikust az alapoktól építik újjá a fejlesztők, azonban mindenkit megnyugtattak, hogy az újdonságok ellenére hűek maradnak az eredeti játék hangulatához. A nagyjából negyven perces adásban a játék egy nagyon korai változatát láthattuk, hiszen a fejlesztés még nagyon korai szakaszában jár. Teljes játékmenetre tehát ne számítson senki, de így is több izgalmas részletre derült…
Egyre ígéretesebb a 90′-es évek legendás galád családja, az Addams Family lányára fókuszáló sötét komédia. Tim Burton stílusa összetéveszthetetlen. A groteszk humorral és különleges látványvilággal megáldott filmjei milliók szívét és szemét ejtették rabul. Most azonban valami egészen másba kezd, a Netflix számára ugyanis sorozatot készít, méghozzá a 90′-es évek egyik meghatározó családjáról. Az Addams Family – A galád család sokak számára megosztó, hangulatában mindenképp különleges alkotás, Tim Burton kézjegyeivel pedig valami egészen elképesztő mű születhet. Noha a sorozat nem a teljes családra, hanem annak lányára, Wednesday-re koncentrál majd. A történet szerint a lány már fiatal felnőtt lesz, és épp a…
A Kaspersky által felfedezett trójai a WhatsApp extrákat kínáló változatába ásta be magát. A csevegőappok népszerűsége töretlen, és ezt a kártékony szoftvereket és vírusokat fejlesztő támadók is gyakorta kihasználják. Történt ez a WhatsApp, a népszerű csevegő egy extrákat kínáló változatával is, így semmiképp se töltsük le készülékünkre a kérdéses szoftvert, ha pedig mégis megtörtént, azonnal töröljük azt. A biztonsági cég szakemberei az „FMWhatsApp” alkalmazásban találták meg a Trojan Triada nevű vírust. Az app azzal csalogatja magához áldozatait, hogy az eredeti WhatsApphoz képest több funkciót kínál. Ezzel szemben kéretlen teljes kijelzős hirdetéseket jelenít meg, illetve előfizetés szolgáltatásokra iratkoztatja fel a készülék…
Tudum! Mármint, komolyan. A közelgő filmes kínálat mellett egy Tudum néven futó műsorral is készül a Netflix, amiben összesen 70 film és sorozat tűnik majd fel. A játékvilág ismét zsong, köszönhetően az éppen zajló gamescom 2021-nek, de a filmek és sorozatok kedvelői sem maradnak program nélkül, hála a Netflix műsorainak. A streamingszolgáltató rendre ontja magából a tartalmat, több játékból készült adaptáció, egy geekend week néven futó esemény, és egy WitcherCon után pedig ismét egy új műsorral készül. Nézzük, mi vár ránk a közeljövőben! A Netflix Twitteren megosztott bejegyzéséből kiderül, hogy decemberrel bezárólag még 42, azaz negyvenkettő darab film vár ránk,…
Egyedül, de akár három barátunkkal is átélhetjük az Outlast Trials borzalmait. Az Outlast-széria a horrort kedvelő játékosok egyik legkedveltebb darabja, hiszen sötét világa, borzongató teremtményei és tagadhatatlan indie hangulata sokak kedvencévé tette. A 2013-ban megjelent első epizódot nem meglepő módon folytatás is követte, a Red Barrels pedig most újabb részleteket árult el a következő részről. A gamescom 2021 során ugyanis megmutatta magát a sorozat legújabb része, az Outlast Trials játékmenete. A történet szerint a Murkoff Corporation foglyaként, bebörtönözve tengetjük mindennapjainkat, akik a Hidegháború idején folyó kísérletek alanyaként tekintenek ránk. A mentális is fizikai megpróbáltatásokkal járó tortúra mögött a széria már…
Kojima megosztó játékának „rendezői változata” sok hasznos kényelmi funkciót és újdonságot hoz. A Death Stranding Director’s Cut szeptember 14-én érkezik. Hideo Kojima mindig megosztó alkotásai hol rajongást, hol ellenérzést váltanak ki, köztes állapot nemigen létezik a játékosok körében. Azt meg kell hagyni, hogy a japán dizájner egyedi gondolkodásmódja és stílusa páratlan a szakmában, ez pedig játékairól is elmondható. A 2019-ben megjelent Death Stranding sem volt híján a meghökkentő momentumoknak, az LSD tripbe oltott FedEx-szimulátor azonban alaposan megosztotta a közönséget. Technikai részletei lenyűgözőek, története a mestertől megszokott módon fordulatos, ugyanakkor maga a játékmenet és a „trappolás” hagyott némi kívánnivalót maga után.…
Tovább fokozódik a lázadó gerillák és Antón Castillo, a vasmarkú diktátor között feszülő ellentét, most pedig az is kiderült, mi a Far Cry 6 konfliktusának egyik legfőbb forrása. Egészen sokat tudunk már a Ubisoft open world játékának legújabb epizódjáról. A Far Cry 6 továbbviszi a szériára jellemző őrületet, a karizmatikus ellenlábast és a kisember vízióját a hatalom megdöntésére, itt-ott megfűszerezve a receptet és saját szájízére formálva azt. Nincs ez másként az új epizóddal sem, a gamescom 2021 alatt pedig egy újabb előzetest is kaptunk, ami ezúttal a játék történetére fókuszál. Az Antón Castillo által vasmarokkal uralt Yara lakóinak elnyomása mellett…
Az Opening Night Live alatt láthattuk egy tíz perces előzetesben az Activision legújabb nagy dobását, a Call of Duty Vanguardot. Bár a botrányok a Blizzard mellett az Activision stúdióját sem kerülik el, hiszen a Call of Duty: Black Ops Cold War embertelen fejlesztési körülményeiről mi is beszámoltunk, a széria legújabb része a gamescom 2021 alatt is megmutatta magát. Ezúttal egy 10 perc hosszú játékmenet videót kaptunk, bár az Activision gondosan ügyelt arra, hogy sehol ne mutatkozzon meg a cég emblémája. Beszámolójuk szerint azért, mert ez mégiscsak egy Call of Duty, így maga az Activision felirat nem túl érdekes. (Fura, a…
Erős nyitány a gamescom 2021 első előzetesében, ugyanis hivatalosan is megerősítették a Saints Row Reboot érkezését. A Saints Row-széria a GTA zakkant unokatestvére is lehetne, hiszen bár eleinte egy hasonló koncepcióval érkezett a játék, a Saints Row – The Third lökött karakterei és küldetései egy teljesen új szájízt kölcsönöztek a játéknak. A korábbi pletykák pedig a gamescom 2021 során megerősítést nyertek, hivatalosan is bejelentették a reboot érkezését. Az alkotók az alapoktól gondolták újra a szériát, teljesen új hősöket, bejárható várost kapunk, ami ráadásul minden eddiginél nagyobb lesz. Az előzetes mellett pedig a megjelenési dátumra is fény derült. A Saints Row…