Szerző: András

Apa, kocka, gamer, programozó, geek , könyv és tudomány fogyasztó.

Ha egyszer kiszabadulok innen, lesz egy kis vérontás… Ezzel a mondattal ért véget a Sony Venom filmjének stáblista utáni jelenete, a folytatás így szinte borítékolható volt, a várakozásnak pedig vége, befutott a Venom 2 – Vérontó (Venom – Let There Be Carnage) első előzetese. Tom Hardy újságíró karaktere, Eddie Brock visszatér, akinek ezúttal nemcsak a benne lakó gonosz parazitával, de egy nála is nagyobb veszélyt jelentő szimbiótával, a Woody Harrelson alakította Vérontóval (Carnage) kell szembenéznie. További főbb szerepekben Michelle Williams, Reid Scott és Neomie Harris, a rendezői székben pedig Andy Serkis ül. A Venom 2. – Vérontó a tervek szerint…

Read More

A minőségből azonban nem engednek! A Ubisoft napjaink egyik legnépszerűbb és legnagyobb kiadója, olyan címekkel a hátuk mögött, mint az Assassin’s Creed, a Prince of Persia, a Far Cry, vagy épp a Tom Clancy nevével fémjelzett játékok, mint a Rainbow Six, a Ghost Recon vagy épp a The Division. A kiadó azonban bejelentette, hogy stratégiát vált, a jövőben több tripla-A kategóriás, de ingyenesen játszható cím várható tőlük. Ennek első fecskéje lesz a The Division univerzumát bővítő Heartland. Erről többet még nem árultak el, találgatásokba pedig nem bocsátkoznék, az azonban biztos, hogy a cég hosszabb távra tervez a free-to-play címekkel is.…

Read More

A közösségi oldal már teszteli a „Tip Jar” szolgáltatást, mellyel lehetőségünk van támogatni kedvenceinket. Stílusosan a Twitteren mutatták meg az új, „Tip Jar” névre keresztelt funkciót, amely egyelőre csak iOS és Android eszközökön érhető el. Ott is csak angol nyelvű felhasználók küldhetnek támogatást, az összegek fogadására pedig jelenleg csak a felhasználók bizonyos csoportjainak – tartalomgyártók, újságírók, nonprofit szervezetek – van lehetősége. Használata, már amennyiben számunkra is elérhetővé válik, egyszerű. Ha támogatni szeretnénk egy felhasználót, nincs más dolgunk, mint a neve mellett megtalálható „$” ikonra bökni, majd kiválasztani, hogy milyen módon, milyen összeggel szeretnénk támogatni őt. A funkció számos lehetőséget kínál,…

Read More

A Yakuza játékokról ismert stúdió bemutatta a 2018-ban megjelent detektíves sztori, a Judgment folytatását. Azok, akik kicsit is képben vannak a keleti játékokkal, valószínűleg ismerik már a Yakuza sorozatot. A Ryu Ga Gotoku stúdió szinte legendás sorozata idővel egyre népszerűbbé vált a nyugati piacon is, mára pedig a teljes sorozat elérhető konzolokon és számítógépeken is. A fő epizódok mellett azonban 2018-ban megjelent a Judgment, amely az addigi körítés helyett egy teljesen új felállást teremtett. A helyszín és a hangulat adott, a japán alvilág szereplői helyett azonban egy remekül összerakott, a szériára jellemzően fordulatos történettel megáldott detektívsztorit kaptunk. Yagami története tökéletesen…

Read More

A chipben található biztonsági rés a telefonok nagyjából harmadát érinti. A Qualcomm lapkák számos androidos készülék szívét jelentik, egy újonnan felfedezett biztonsági rés azonban sebezhetővé teszi a készüléket. Ez az androidos telefonok nagyjából 30%-át érinti, számolt be minderről a Checkpoint Research. A hiba a 2G/3G/4G/5G modemekben keresendő, valamint az általuk használt kommunikációs protokoll (QMI) egy újabb támadási felületet jelent. A QMI-t használva kommunikál egymással a modem és a telefon egyéb alrendszerei, a potenciális támadók pedig ezen keresztül férhetnek hozzá híváslistánkhoz, üzeneteinkhez, de akár hívásainkat is lehallgathatják. Szerencsére nem vagyunk teljesen védtelenek a támadásokkal szemben, hiszen ehhez szükség van egy fertőzött…

Read More

A pletykákat maga Randy Pitchford, a Gearbox CEO-ja cáfolta, de ledobott egy újabb bombát is. Zajlik az élet a Borderlands franchise körül. A Gearbox népszerű lövöldéjéből készülő film kapcsán az utóbbi időben rengeteget lehetett olvasni a szériáról, hiszen sorra kerültek elő a szereplők, és a Magyarországon zajló forgatás is megkezdődött már. Nemrég azonban egy újabb pletyka kapott szárnyra, amely egy készülő spin-off epizódról szólt. Az esély adott, hiszen korábban is készült már egy történetközpontúbb Tales from the Borderlands, a készülő film pedig újabb alapot adott mindezeknek, a vállalat vezérigazgatója azonban hamar rövidre zárta a témát. Elmondta, hogy ahogy jelenleg, úgy…

Read More

A megjelenés közelebb van, mint gondolnánk, sajnos azonban akad némi üröm is az örömben. A Baldur’s Gate játékokhoz kedves szálak fűzik a szerepjáték rajongókat, nekik pedig jó hír, hogy a teljesen új epizód mellett most egy régi kedvenc is visszatér. A körökre osztott hardcore szerepjátékokkal szemben a Baldur’s Gate: Dark Alliance egy Diablo szerű, valós idejű hack&slash szerepjáték volt. Eredetileg PS2-re jelent meg 2001-ben, később pedig Xbox, GameCube és GBA átiratot is kapott. Ez a játék az, ami most újra megjelenik modern konzolokra, így élvezhetjük azt PS4, PS5, Xbox Series X|S, Xbox One és Nintendo Switch platformokon is. A legjobb…

Read More

Az Overwatch-ot vagy a Paladins-t biztosan ismeritek, igaz? Az Impulse Gear fejlesztőcsapata igyekszik átültetni az élményt VR headsetekre is. Íme, a Larcenauts. A különféle hero-shooterek manapság igencsak nagy népszerűségnek örvendenek. Az Overwatch vagy épp a Paladins minden bizonnyal a legismertebb, de hasonló elemekkel találkozhatunk a Rainbow Six – Siege játékban, vagy a nemrég debütált Scavengers-ben is. Ezt az élményt igyekszik átültetni virtuális valóságba az Impulse Gear fejlesztőcsapata. Idén nyáron érkezik új projektjük, melyet egy blogposztban jelentettek be, és a Larcenauts címet kapta. A játék pontosan a fent említett élményt nyújtja majd. Minderről nagyjából két percen keresztül mi is meggyőződhetünk. A…

Read More

Kifejezetten szeretjük a Signal üzenetküldőt, a legújabb akciójuk azonban a közösségi média óriás haragját is kiváltotta. De remek példát mutat arra, mennyi mindent tud rólunk a „Nagy testvér”. Nem titok, hogy a vezető közösségi háló bizony nem kevés adatot gyűjt felhasználóiról, a kisebb-nagyobb szivárgásoknak, vagy épp illetéktelen kezekbe került adatoknak pedig se szeri, se száma. Szinte minden évre jut legalább egy nagyobb botrány. A Signal emberei pedig éppen ez ellen igyekeznek tenni. A titkosított üzenetküldésre szakosodott app a lehető legkevesebb adatot kéri felhasználóitól, így nyújtva egy biztonságosabb lehetőséget, szemben a hasonló alkalmazásokkal, melyek célzott hirdetésekhez használják fel adatainkat, a botrányok…

Read More

Újabb hat Google Stadia alkalmazott kötött ki a korábbi alelnök, Jade Raymond új stúdiójánál. Jade Raymond valódi veteránnak számít a játékiparban, hiszen vezető pozícióban dolgozott korábban a Ubisoftnál és az EA-nél is, ahol a Star Wars játékokon dolgozott. A nevéhez köthető az Assassin’s Creed széria és a Watch Dogs-ban is fontos szerephez jutott, de bábáskodott a Splinter Cell: Blacklist felett is. A korábban alelnöki szerepet betöltő vezető még februárban hagyta ott a Google Stadia berkeit azután, hogy a Google megszűntette azt a belsős fejlesztőcsapatát. Nem sokkal később megalapította a Haven Studios-t, melyhez most hat korábbi kollégája csatlakozott. Köztük Sebastien Puel,…

Read More