Szerző: András
Az Apple igyekszik függetleníteni magát minden külső tényezőtől, ennek része pedig, hogy száműzi az Intel chipeket termékeiből. Jövő héten pedig be is mutatkozhatnak az első saját chipes Mac gépek. A Macrumors oldalán napvilágot látott, azóta megerősített infók alapján az Apple egy harmadik őszi eseményt tart, amely november 10-én kerül megrendezésre. Az előző két rendezvény szeptemberben, illetve októberben volt, ahol bemutatkozott az új iPhone 12-es széria, de láthattuk az új iPad Air-t, a HomePod Minit, valamint két Apple Watch-ot is. A Mac gépek azonban eddig nem igazán kerültek említésre, így szinte biztosra vehető, hogy a novemberi rendezvény fő témája lesz majd.…
A Covid járvány miatt online formában megrendezésre kerülő februári Blizzcon jegy nélkül, ingyenesen is követhető lesz. A Blizzcon szintén áldozatul esett a koronavírus járványnak, így 2021 február 19-20-án kerül megrendezésre. A stúdió elmondása szerint igyekeztek mindent megtenni azért, hogy valódi helyszínen tarthassák meg az idei cont, ez azonban túl sok komplikációval és kompromisszummal járt volna. Éppen ezért online formában, teljesen ingyenesen lesz követhető az idei BlizzConline. Mindezt a legutóbbi Fireside Chat videóban J. Allen Brack, a Blizzard elnöke erősítette meg. Az online formátum ellenére igyekeznek egy színvonalas közösségi eseményt létrehozni, így számos, az élő show ideje alatt elérhető programmal várnak…
Megnéztük a Netflix legújabb animációs sorozatát, amely az ókori görög istenek és titánok háborújában felemelkedő Héron történetét meséli el. Volt már komoly vitátok a családban? Tuti, hogy úgy gondolod, igen, de amit az ókori görög istenek művelnek „hitvesi összetűzés” címén, az teljesen más szintre emeli mindezt. Mondjuk, lehet nem kellett volna összefeküdni azzal a ringyóval. De ha ez nem történt volna meg, nem lenne egy ilyen isteni sorozatunk, mint a Zeusz vére. Isteni színjáték Akik egy kicsit is ismerősek a görög mondavilágban, azok jól ismerik Zeusz „munkásságát”. Amellett, hogy főisten, gyakran vette fel különböző lények alakját, hogy látogatást tegyen a…
Két új kiadás is megdobogtatta a Rapberry Pi felhasználók szívét az elmúlt hetekben. Először is az Ubuntu disztribúciót kiadó és karbantartó Canonical bejelentése. A legújabb, 20.10-s kiadástól folyamatosan Raspberry Pi-re optimalizált image-ket is kiadnak.A desktop kiadást alapvetően Raspberry Pi4-től érdemes használni, megjegyzendő, hogy a 8GB-l rendelkezőt javasolják. Vélhetően elindul az OS a 4GB-s verzión is, de a felhasználói élmény kárára.A szerver kiadásnak nincsenek ilyen javasolt korlátai. Ráadásul, tartalmazza a LXD4.6-t, MicroK8s 1.19-t is melyek segítségével saját Raspberry Pi micro felhőt vagy Kubernetes clusterek-t építhetünk. A második hír, hogy az OmniROM Android 11-s portját forkolta egy XDA fórum felhasználó – maxwen…
Az AMD a héten végre leleplezte már jó ideje várt legújabb generációs videokártyáit. Az új Radeon RX 6000 adapterekkel a cég nem titkolt célja, hogy közvetlen konkurenseket biztosítson az Nvidia szintén új RTX 3000-es sorozatának tagjaival szemben, hasonló teljesítményt, de némileg kedvezőbb áron nyújtva. A Radeon 6800, 6800 XT és 6900 XT kártyákban közös, hogy az összes az AMD új RDNA 2 architektúrájára épülnek, és ugyanannyi, 16 GB GDDR6 videomemóriával érkeznek. Eltérések a rajtuk megtalálható stream-, számoló- és textúrázóegységek darabszámában, valamint a grafikus mag órajelében és csatlakozókban vannak. Ugyanakkor szintén közös, hogy mindegyik kártyán megtalálható egy, az Nvidia kártyáiról hiányzó…
Dübörög a Haloween, az Epic Store pedig ezen a héten szintén ennek jegyében kínál két ajándékot. Egyikük a Ghostbusters Remastered kiadása, a másik pedig a nem is oly rég megjelent horror, a Blair Witch. Az Epic Store eheti akciójának két játéka szintén a közelgő Haloween jegyében került kiválasztásra. A könnyedebb Ghostbusters mellett a Blair Witch a horrorrajongóknak okozhat majd örömet. Az akció november 5-ig elérhető. Ghostbusters – Remastered A kultikus filmek nyomán készített, eredetileg 2009-ben megjelent játék újrakevert változata tíz évvel később, 2019-ben született. Az eredeti szereplőgárdát nem csak modelljeiben, de hangjában is felvonultató játék a filmekhez abszolút hű, szerethető…
A Warhammer Age of Sigmar univerzuma egészül ki egy új VR címmel, amely a Tempestfall keresztséget kapta. Túl sokat sajnos még nem tudni a Warhammer Age of Sigmar – Tempestfall játékról, és a bejelentő videó sem árul el sokkal többet, de a stream adatlapon szerencsére találni néhány apróságot. A fejlesztést a lengyel Carbon Studios végzi, akik VR címekre specializálódtak, a megjelenés pedig a tervek szerint már 2021-ben esedékes. A játékban egy Lord Arcanum bőrébe bújhatunk, akik a Warhammer univerzumában a villámok és a viharok urai. Egy különleges egység tagjaként kell leereszkednünk Shyish birodalmába, hogy egy teljesen új fenyegetéssel nézzünk szembe,…
Elindult a Final Fantasy XVI hivatalos oldala, ez alapján pedig néhány új infóval gazdagodtunk a világról, és a főszereplőkről. A Final Fantasy XVI bejelentése meglehetősen emlékezetesre sikeredett, hiszen a szeptemberi Playstation Showcase első trailere volt. Rajongók millióinak okozott kellemes perceket mindez, akkor azonban még nem túl sok dolgot tudtunk meg az új epizódról. Most újabb részletekre derült fény, hiszen elindult a Final Fantasy XVI hivatalos weboldala, amin néhány új infó is helyet kapott. Aki lemaradt volna a bejelentésről, alant pótolhatja. Valisthea vár A Final Fantasy XVI Valisthea világában játszódik majd. A birodalom gazdagsága a hegynyi méreteket öltött „Mothercrystal”nak köszönhető, amely…
Nem tudom, hogy biztosra merjem-e mondani. Bár a Blizzard küldött róla mindenkinek egy levelet, talán nem változik. Sokan a November 17-re tippeltek, persze hasra csapás szerűen, amit nem is tudom, hogy mire alapoztak olyan nagy hévvel. Egy biztos, a hivatalos e-mail a 2020.11.24.-re prognosztizálja a megjelenést. Jómagam is játszom vele, de már nincs meg az a tűz az a vágy a játék iránt ami régen volt. Természetesen ennek ellenére fogok vele játszani, de már közel sem akkora kedvvel mint régen. Izgatottan várjuk a megjelenést, majd a 2 napos sorban állást.
A Watch Dogs széria rajongói hivatalosan a mai naptól játszhatnak a harmadik felvonással, amely a Legion címet kapta. A legújabb rész egyik központi újítása, hogy nincs központi főhősünk, nagyjából bárkit besorozhatunk a csapatunkba, hogy segítségével rendet tegyünk Londonban. Ahogy ilyen esetekben lenni szokott, a mai premiert megelőzte az első tesztek napvilágra jutása, amelyekből néhányat lentebb láthattok. A hír írásának a pillanatában a Watch Dogs Legion 74 ponton áll a Metacritic összesítő oldalán. The VG247 – 3/5IGN – 8/10Game Informer – 9/10Gamesradar – 3.5/5PC Gamer – 80/100Gamespot – 8/10Slant – 2.5/5Press Start – 8/10Attack of the Fanboy – 3.5/5We Got This…