Az új Super Mario Bros. animációs film meghódította a mozipénztárakat, 21 nap alatt 901 millió dollár értékben vettek rá jegyet az emberek, hatalmas, masszív siker, ebből gondolná az ember, hogy jó is. És hát az. De mennyire? Hát annyira, hogy tényleg jó, de nem szuper.
Másfél óra az egész, felnőttként is tök jól elszórakoztat, nincs benne pc, woke, semmi kötelező hollywoodi propaganda, a humora abszolút családbarát, gyerekkompatibilis, teszi ezt úgy, hogy én felnőttként is hülyére röhögtem magam rajta. Abszolút jól néz ki, az animáció szép, jó, egy Pókember: Irány a Pókverzum!-hoz képest gyenge, de azt a szintet nem is szokta megugrani senki, esetleg majd a készítői a nyáron érkező folytatással. De ahhoz képest, hogy a Minyonokat gyártó Illuminati készítette, nagyon rendben van, sokkal szebb, mint bármelyik előző filmjük.
Van egy jó kis komolytalan hangulata, záporoznak a poénok, pörög a film ezerrel, és rövid, másfél órás, és addig javarészt le is foglal. A zene pazar, megidézi a játékokat, tele van utalásokkal és easter eggekkel, szóval tényleg szórakoztató film, én élveztem, pedig nem nagyon vágom a Mario játékokat, sőt, inkább nagyon nem. Jó, én is játszottam tökmagként a kínai piacos Nintendómon Mariót, és élveztem, és szerettem, de felnőttként teljesen kiesett a látókörömből.
Viszont tipikusan az, hogy kijössz a teremből, és kezded is elfelejteni. Addig tök jól elvagy vele, aztán ennyi, nem foglalkoztatnak a látottak, egy hete láttam, és ez idő alatt csak azért jutott eszembe, hogy basszus, meg kéne írnom a Mario kritikát. De mit írjak róla? Nem tudom az egekbe magasztalni, és nem akarom lehúzni se, a közepestől jobb, de a nagyon jótól messze áll. Ennek ellenére ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódásra vár, nyugodtan el lehet rá vinni a gyerekeket, őket is leköti, családi programnak tökéletes. De ha nem szaladtok rá a moziba, az se baj.
Sokat gondolkoztam azon miért nincs rám nagyobb hatással. Arra jutottam, hogy azért, mert a történet a minimumot hozza. Nem fáj, nem hülyeség, de annyira egyszerű, hogy nem is marad meg. Jó, nyilván nehéz dolguk volt az alkotóknak, utána olvastam, az összes Mario játéknak összesen nincs fél órára elég története, szóval az alapanyagba nehéz volt kapaszkodni a készítőknek. De attól a film sztoriban lehetne sokkal erősebb. Van eleje, közepe, vége, tanulsága, és egy gyereknek talán ez elég, de egy felnőttnek nagyon kevés. Az érzelmi csúcspontok abszolút nem működnek, mert nagyon kevés benne a lelki töltet, amit az sem segít, hogy az összes karakter baromi egydimenziós, mélységek nélküli figura. És a világon senki nem esik át a történet folyamán semmilyen karakterfejlődésen, mindenki tök ugyanolyan, mint aminek legelőször megismerjük, és ez nem jó. Például a főg@nya Bowser annyit tud, hogy gonosz, és mindvégig szerelmes a hercegnőbe, és emiatt gonosz, és ennyi. És még ez az egyik legjobb karakter az egész filmben. A hercegnőhöz szóló szerenádjain be lehet sz@rni a nevetéstől, emiatt mindenképp újranézem majd, kíváncsi vagyok, hogy eredeti hangon, Jack Black tolmácsolásában milyen, mert imádom Jack Blacket! De magyarul se rossz, sőt, de a Jack Black az Jack Black.
Az a fura helyzet, hogy irdatlan nagy siker, és szórakoztató popcorn film, de az ember nem érti miért szól ekkorát. Talán amiatt, hogy a Super Mario, mint brand ilyen hatalmas? Az lehet. Az összes Transformers film milliárdos bevételeket hozott, pedig egy ujjamon meg tudom számolni, hány jó része van. Vagy azért, mert jókor jött? Hónapok óta nincs nagyformátumú animációs családi film a mozikban, legutóbb a Csizmás kandúr 2. volt ilyen, még decemberben. Vagy elég annyi, hogy hűen nyúltak az adaptáláshoz, Mario nem lett néger, kínai, vagy leszbikus, és az emberek már ennek is örülnek? Franc se tudja, és mindegy is, a Mario jön, lát, szórakoztat, és ez nekem elég.
