A „Végső állomás: Vérvonalak” méltó visszatérés a korábban kissé megfáradt horror széria világába. Miközben hű marad a franchise alapjaihoz – a sors elkerülhetetlenségéhez, az előre megérzett tragédiákhoz és a brutálisan kreatív halálesetekhez –, a generációkon átívelő narratívájával és a jó öreg Tony Todd meglepően érzelmes búcsújával friss vért pumpál a sorozatba.
DE MI IS AZ A VÉGSŐ ÁLLOMÁS?
A Végső állomás (Final Destination) egy olyan horrorfilmsorozat, aminek az a különlegessége, hogy nem egy konkrét gyilkos vagy szörny üldözi a szereplőket, hanem maga a nagybetűs HALÁL. A franchise alapkoncepciója mindig ugyanaz: egy fiatal főszereplő látomást lát arról, hogy ő és a barátai hamarosan meghalnak egy tragikus balesetben (például repülőrobbanás, közúti tömegbaleset, hullámvasút-katasztrófa). A látomás után sikerül megakadályoznia, hogy megtörténjen a baj. Legalábbis elsőre úgy tűnik.
Mert hiába maradsz életben, a HALÁL nem hagyja annyiban. A túlélők sora sorra kiszámíthatatlan és brutális balesetek során halnak meg, mintha maga az univerzum próbálná „kiegyenlíteni” a számlát. Ezek az apró véletlenek sokaságára épülő balesetjelenetek adják a franchise sava-borsát, mert állandóan azt figyeled mi történik, melyik apróság indítja el a véletlenek halálláncát.
A filmek nem klasszikus szörny- vagy slasher filmek – inkább egyfajta sötét, feszültséggel teli puzzle-játékok, ahol kérdés az, hogy meg lehet-e szökni a HALÁL elől? A válasz rendre: nem igazán. A franchise vonzereje a kreatív, sokszor abszurd halálesetekben és a sorsszerűség filozofikus rétegeiben rejlik. Jó, konyhafilozófia, de jól áll neki.
Aki még nem látott Végső állomás filmet, és azon gondolkozik, hogy megnézze-e a legújabbat, a válasz: Igen. Ahogy a franchise minden része, úgy ez is különálló történet, így nem kell ismerned az előzőeket ahhoz, hogy élvezd az újat.
A Vérvonalakban nagy extra, hogy nem csupán új szereplőket vezet be, hanem mélyebb kontextust ad a Halál “működésének”. A forgatókönyv okosan játszik az idővel és az előzményekkel, így a rajongók több utalást is felfedezhetnek a korábbi részekre, sőt, kiderül, hogy minden mindennel összefügg.
Az új karakterek nem túl combosak, de sose tört a széria szépirodalmi magasságokba, így ez rendben is van. 50 millió dollárból készült a Vérvonalak, ami combos összeg egy horrornak, de ez látszik is rajta. A nagy katasztrófajelenetek rendben vannak, jó, nem egy Avatar szintű a CGI, de hozza a 2025-ben elvárható minimumot. Amikor a HALÁL viszont egyesével szedi az áldozatait, az mind arany. Jól felépített, feszült jelenetek, brutális, véres halálesetek, van itt minden, amiért a franchiset szeretni lehet, valamint most is sikerült a készítőknek úgy egyensúlyoznia, hogy a film egy pillanatra se váljon öncélű erőszakpornóvá.
És beszéljünk egy kicsit a tavaly novemberben elhunyt Tony Toddról is. A színész maga volt a Végső állomás széria arca, és már a Vérvonalak forgatása alatt súlyos betegséggel küzdött, de ennek ellenére vállalta a szereplést, hogy métó búcsút vehessen a rajongóktól. És ez bizony az lett. Hozzá méltó, megható, végső búcsú.
