2025 tele lesz filmekkel, köszönhetően annak, hogy Hollywood az írói sztrájk után újra ezerrel pörög, én pedig ezt a 15-öt várom a leginkább. A listából sok minden kimaradt, például az új Jurassic World film, amit ugyan biztosan megnézek majd, de egyáltalán nem várom, illetve lesz még egy csomó izgalmas kisebb költségvetésű film, de a listára csak olyat tettem, amit azonnal, megjelenésekor megnézek. Jöjjenek hát a filmek!
Mission: Impossible: A végső leszámolás
Május 22-én érkezik Ethan Hunt és csapatának legújabb kalandja, ami a cím szerint a legutolsó is lesz. Ez egyébként egy megváltoztatott cím, az előző részt még Leszámolás Első részként mutatták be a mozik, ez pedig a Leszámolás Második rész címre hallgatott, de aztán megváltoztatták, mert a Leszámolás Első rész nem olyan számokat hozott, amiket szerettek volna, így most marketingben próbálnak elkülönülni attól a filmtől. A Mission: Impossible franchise nekem nagy kedvencem, elképesztő, milyen színvonalon tálalják az akciót, úgyhogy ezúttal is ott a helyem a moziban.
A karate kölyök 2.
Imádom a Cobra Kait, és zseniális húzásnak tartom, hogy Ralph Macciót és Jackie Chant egy filmbe rakják össze, így húzva össze a nyolcvanas évek Karate kölyök filmjeit a 2010-es Jackie Chan-es újrával. Hátha még William Zabka is feltűnik, akkor garantált a fangörcs. Május végén érkezik majd, nem való mindenkinek, de akinek igen, annak nagyon.
28 évvel később
Trilógiává bővül a 28 nappal később, visszatértek az eredeti alkotók, úgyhogy 2025-ben ez lesz a legjobb dolog, ami a zombi zsánerrel történhet. Beszéljen helyettem a friss és ropogós trailer!
Ballerina
John Wick spin offot is kapunk, a címszerepben Ana De Armas, aki van olyan szexi, hogy elhiggyük neki ő is képes olyan hentelésre, mint a jó öreg John Wick, aki szintén vendégszerepelni fog. Len Wiseman rendező ugyanakkor nem ad bizakodásra okot, de igazából nem lesz akkora ráhatása a filmre, mert ugyanúgy a John Wick atyja, Chad Stahelski felel a filmért, no meg ugyanaz a kaszkadőrcsapat, aki a John Wick mozik őrületes akcióit is szállították. Elvileg június ötödikén már láthatjuk.
Avatar: Tűz és hamu
Meg se próbálom eladni senkinek, mindenki tudja mi ez, és azt is, hogy szeretni fogja-e vagy sem. Én valószínűleg nagyon. Premier: december 19.
Farkasember
Nem beszélünk eleget Leigh Wanellről, pedig kellene! Nagyon tud a fickó, príma horrorokat készít, amiből szárad a szerző, eredeti íz, Fűrész első rész, Insidious, Upgrade, Láthatatlan ember, ilyen filmeket írt, némelyiket rendezte is, most pedig a Farkasember franchise-ba pumpál friss vért. A trailer szerint működik a dolog, január 16-án meglátjuk.
Csupasz pisztoly
Liam Neeson veszi át az utánozhatlan Leslie Nielsen helyét, és szerintem működhet a dolog. Az egész mögött a Family Guy és a Ted megálmodója, Seth MacFarlane áll, aki a sztoriért is felel. Nekem az ő neve garancia arra, hogy hozzák, vagy legalább megközelítsék az eredeti színvonalát.
Végső állomás: Vérvonalak
Sosem volt magasművészet a Végső állomás franchise, de mindig bitang szórakoztató volt nézni, ahogy az emberek inkább kevesebb, mint több sikerrel próbálják meg kicselezni a nagybetűs Halált.
Fekete telefon 2.
Az utóbbi évek egyik legjobb horrorja volt az első rész, úgyhogy nagyon várom az október 17-én érkező folytatást, főleg azért, mert maradt az első rész író-rendezője, Scott Derrickson, aki mindig brutál jó, ha horrorról van szó, lásd Sinister vagy az Ördögűzés Emily Rose kedvéért.
Wake Up Dead Man
Netflixre jön majd a Tőrbe ejtve újabb folytatása, amiben Benoit Blanc az Üveghagyma után újabb rejtélybe ugorhat fejest. Mindkét eddigi részt imádtam, és esélyes, hogy ezt is fogom, mert ugyanaz írja-rendezi, aki az eddigieket is: Rian Johnson.
F1
A nagy Forma 1 film Brad Pittel és Javier Bardemmel, a rendezői székben a Top Gun: Maverickkel csúcsra jutó direktor, Joseph Kosinski. Állítólag mindent, amit látunk benne, azt tényleg leforgatták, CGI nem, vagyis csak alig lesz benne.
Superman
Eljön James Gunn nagy pillanata, kiderül, hogy fel tudja-e támasztani a DC-t a hamvaiból. Bízom benne, hogy így lesz, és akkora Superman filmet kapunk, amit eddig még nem láttunk. Hiszem, hogy James Gunn nem tud hibázni, még a Galaxis őrzői előtti kisköltségvetésű bé-filmjeit is bírom, és azt várom, hogy most teljesedhet ki igazán. Hú, nagyon várom! Július 11!
Fantasztikus négyes: Első lépések
A Marvel rendesen megtépázta saját renoméját, úgyhogy nagyon kell nekik az, hogy ez a film sikeres legyen. És ne csak sikeres legyen, hanem szeressék is az emberek, egységesen. Igazán jó Fantasztikus négyes film még nem készült, de szerintem ez az lesz. Július 25-én meglátjuk.
Mennydörgők
A Marvel Öngyilkos osztaga is érkezik május elsején, a DC Suicide Squadjával szemben pedig van egy nagy előnye: hogy egy kész univerzumba érkezik, méghozzá olyan karakterekkel, akiket már nem kell bemutatni. Nem nagyon hittem ebben a filmben, de a legutóbbi előzetese meggyőzött.
Amerika Kapitány: Szép új világ
Február 14-én érkezik az új AmcsiKapcsi, és már most látszik, hogy nem ez fogja helyrerázni a Marvelt, de annyi pótforgatáson van már túl csóró, hogy a végén még jó lesz. Nem sok esélyt látok arra, hogy maradandó lesz, de nem áltatom magam: már a nyitóhétvégén ott leszek a moziban.
Démonok között: Utolsó rítusok
Az a baj a Démonok között filmekkel, hogy akkor is szórakoztatnak, ha nem jók, lásd Apáca filmek, szóval várós ez a fejezet is, amiben az egyre inkább megöregedő Patrick Wilson és Vera Farmiga utoljára alakítja majd Ed és Lorraine Warrent.