Pontos premier dátumokat még nem írok, mert nincs kedvem egy fél napot eltölteni azzal, hogy összegyűjtsem nektek, aztán a forgalmazók két hét múlva arrébb tolják őket. Ugyanakkor ne féljetek, hogy a pandémia miatt esetleg újra minden elmarad, a világ megtanult együtt élni a coviddal. Kisebb csúszások, piaci pozicionálások előfordulhatnak, de a felsoroltak kilencven százaléka biztos ki fog jönni idén.
The Batman (2022)
Robert Pattinson Denevéremberének legutolsó előzetese éjsötét akciófilmet ígér, Matt Reeves (Majmok bolygója: Lázadás) rendezőék feltett szándéka, hogy túltegyenek Nolan bőregér trilógiáján. Hogy sikerül-e? Majd kiderül a mozikban. Történetmesélésben Nolanen túltenni nehéz lesz, akcióban viszont simán felülmúlhatják, ez tény. A szereplőgárda pazar, a látvány remek, és a készítők esküdöztek, hogy ez lesz az első film, amiből megtudhatjuk miért Batman a világ legnagyobb dekektívje.
Pókember: Irány a Pókverzum 2. (2022)
Az első igazi kultfilmmé nőtte ki magát, az első nagyszabású multiverzumos blockbuster volt szívvel-lélekkel, és elsőrangú animációval. 90 milliós költségvetésre hozott 375 millió dollárt, úgyhogy jön is a folytatás. Miles Morales újabb kalandja ezúttal még nagyobb lesz, mint az első, olyannyira nagy, hogy a folytatást eleve kétrészesnek szánják, mint a Bosszúállók: Végtelen háborút és a Végjátékot. Szóval azt súgja a pókösztönöm, hogy valami ordas nagy cliffhanger lesz a végén, hogy beüljünk a folytatásra is.
Top Gun: Maverick (2022)
Tom Cruisék már két éve kész vannak a filmmel, amit a pandémia miatt ide-oda tologattak. De sebaj, már alig várjuk, hogy visszatérjünk Maverick tesztoszteronszagtól (és látens homokosságtól) túlfűtött világába. Az előzetes bitang, és nagyon jól áll a filmnek, hogy CGI helyett tényleg igyekeztek mindent valóságosan leforgatni.
Sikoly (2022)
Kiszabottul imádom a régi Sikoly filmeket, tudom, hogy sokan inkább már csak a Horrorra akadva paródiákból ismerik Ghostface-t, de higgyétek el, mikor ‘96-ban kijött az első rész, akkor az nagyon odavert, és igazából Drew Berrymore legyilkolása legalább olyan ikonikus momentuma a horror műfajának, mint mikor az Az-ban Pennywise végez az első gyerekkel. Elég egyszer látnod, és mégis örökre beleég az agyadba. A Sikoly franchise egyébként eddig 4 részt élt meg, ez lesz az ötödik, és igazából sose vált gázzá, vagy ment egy szint alá, mint mondjuk Michael Myers. Btw szerintem az agyonünnepelt új Halloween is egy mocskos rakás sz@r. Ez a film ellenben rendben lesz, trust me, I am dibi.
Avatar 2. (2022)
Igen, nem csalás, nem ámítás, ez év december 16-án visszatérünk Pandorára. Csak az a baj, hogy James Cameron eddig 832-szer tolta el a premier dátumot, és aki gyerekként látta még az első részt, az már lassan az első nyugdíját várja. Jó, ez barokkos túlzás volt, inkább az a valószínű, hogy azóta már felnőtt, és neki van gyereke. Akit el tud vinni a moziba. Hm, ravasz húzás, Mr. Cameron! Ha ezúttal tényleg jön, én garantáltan premiernapon ugrok rá, Cameron talán a kedvenc rendezőm, és én az első részt is bevallottan imádtam. A sztori szerint Jake és Neytiri már családos ember, izé, családos na’vi, így a történet szerves részei lesznek a gyerekeik, és Pandora eddig még sosem látott vízivilága.
Doctor Strange az őrület multiverzumában (2022)
Őrület, mi folyik, rövid időn belül a harmadik multiverzumos blockbuster kerül bemutatásra! Az első részt rendező Scott Derrickson a jó öreg “kreatív nézeteltérések” miatt kiszállt, a helyét viszont a régi Pókember és Gonosz halott trilógiáért felelős Sam Raimi vette át, aki végre egybegyúrhatja két kedvenc műfaját, a szuperhősfilmet a horrorral! És a humorral, természetesen. Tony Stark halála után a Marvel most már hivatalosan is Stephen Strange-et tette a numero uno bosszúállóvá, a kérdés csak az, hogy mekkora lesz a sztárkabát Benedict Cumberbatch-re. Félreértés ne essék, van olyan jó színész, mint Robert Downey Jr., de vajon ugyanolyan szexi és divatos hőssé tudja tenni ezt a sebész-varázsló figurát, mint Robert a millárdos-playboy-filantrópét. Ezen előzetes nézettsége alapján a válasz: nem.
Jurassic World: Világuralom (2022)
Nem vagyok elragadtatva az új Jurassic Park filmektől, nem rosszak, szórakoztató baromság, de néha akkora túlkapások vannak benne, hogy a fejem elpukkan. Mint a legutóbb rész végén, mert el kell engedni a dínókat, mert meg kell menteni őket az elgázosítástól, mert ha nem, akkor mind nácikká válunk. Édes faxom. Ja, mert ha megölsz két tucat dínót, akkor soha nem fogsz nyugodtan aludni, ezért inkább ráengeded az emberiségre, hadd öljenek meg néhány száz embert, nyilván ez a helyes döntés. Mert meg kell tanulnunk együtt élni velük, szimbiózisban. A T-Rexekkel, meg a raptorokkal. Szóval innen indul az új rész, csodás lesz, no nem a történet miatt, hanem azért, mert jó lesz nézni, ahogy ezek a kihalt állatok modern városokban tombolnak. (Amúgy az jutott még eszembe, hogy más filmek miért nem ennyire dinoszaurusz-centrikusak, mert csinálni lehetne dögivel, a Jurassic Park ugyan trademark, de a dinoszaurusz nem az.)
Sonic, a sündisznó 2. (2022)
Az első rész meglepően jól sült el, Jim Carrey minden pillanata arany volt, és már itt is van a folytatás.
Hotel Transylvania – Transzformánia (2022)
Mondhatsz bármit, ez a széria igazi klasszikussá érett, lehet rajta fanyalogni, de nem nagyon volt szórakoztatóbb családi film ezektől az elmúlt 10 évben. Most eljön a negyedik etap, amiben ezúttal minden szörny emberré változik, és fordítva. Eredeti hangon nézve változás lesz, hogy már nem Adam Sandler Drakula hangja, de magyarul valószínűleg fel se fog tűnni, mert marad Csőre Gábor.
Minyonok – Gru színre lép (2022)
Még mindig van kraft az Illumination stúdiót világhírűvé tevő bandában, ezúttal az ifjú Gru első bűntettei lesznek középpontban.
Lightyear (2022)
A Disney-Pixar meglepő fordulattal építi tovább a Toy Story univerzumát, a főszerepben Buzz Lightyear, de nem ám a játékbaba, hanem a fickó, akiről a játékot mintázták. Epikus családi űrkaland, az embernek tényleg az az érzése, hogy a Pixar azt csinál, amit akar, úgyis megnézzük. És igaza van.
Annyi film van még, hogy nem fér bele egy posztba, úgyhogy hamarosan folytatjuk!