Az van, hogy jó két hónapja fejeztem be, és még mindig élénken él bennem, úgyhogy ha nem bírod kivárni az HBO sikersorozatának második évadát, akkor tegyél egy próbát a játékkal, mert zseniális.
Jó, tudom, nagy szavak ezek, nyilván tudni kell, hogy nem vagyok nagy gamer, pár hónapja ismerkedek a játékvilággal, de azt kell mondjam, hogy megragadok benne, főképp az ilyen játékok miatt. A történet brutál erős, az se baj, ha nem játszottál az első résszel, ha csak az HBO sorozatát láttad, akkor is vágni fogod. Elképesztő, milyen erős a történetvezetés, a sztori nagyon átgondolt, és szembe mer menni az elvárásokkal, ettől pedig az se felejti el soha, akinek nem tetszett, vagy kiakasztotta. Felejthetetlen.
Joel és Ellie mellé kapunk egy új főkaraktert, Abby-t, aki a legmegosztóbb személy a játékipar elmúlt 10 évében. Én értem, miért nem szeretik, miért tartják a tetteit megbocsáthatatlannak, tényleg megértem, de én ennek ellenére is szeretem. És épp ezért működik számomra annyira a komplett játék, mert nemcsak Ellie-t, hanem Abby-t is megszerettem, épp ezért a játék utolsó harmada számomra a legjobb, ami valaha játékban történt velem, és mondom, eltelt két hónap, de még mindig ottvagyok, velük, a fertőzöttekkel teli világban, mi ez hát, ha nem teljesítmény, kérem szépen!
A játék egy 24-42 óra alatt kijátszható, fogalmam sincs, hogy én mennyi idő alatt végeztem vele, de biztos, hogy újra fogom még játszani. A hangulat, a zene, a világ mind elsőrangú, mindez olyan köntösben, hogy most, 2023-ban is eláll tőle a szavad. 3 évvel ezelőtt adták ki PS4-re, és még most is döbbenet, mit sikerült kihozniuk az előző generációs konzolból. Konkrétan a PS5 exkluzív játékok nem néznek ki jobban a mai napig, mint ez. Gyönyörű grafika, a szereplők pedig hihetetlen élethűen animáltak, az arcok szavak nélkül is beszélni tudnak, olyan jól sikerült a motion capture.
A játékmenet totál fluid, az irányítás egyszerű, egy kezdő is hamar belejön, higgyétek el, mert nekem is sikerült. Az első pillanattól kezdve moziélményt nyújt, nemcsak az összekötő videók, hanem maga a játékmenet is, talán ezért b@zultam bele teljesen.
A harcokat imádtam, ugye nem csak a fertőzöttekkel kell felvenni a harcot, hanem az emberekkel is, és egyik jobban sikerült, mint a másik. Mindez megspékelve a franchise jól kitalált, kimunkált posztapokaliptikus világával nálam eddig mindent visz, a The Last of Us atyja, agya, kitalálója, Neil Druckmann egy zseni, kérem szépen. És ezzel a játékkal két ikonikus női karaktert is létrehozott, akiket egy polcon lehet emlegetni Sarah Connorral vagy Ellen Ripley-vel. És két olyan karakter, akiket nem azért lehet szeretni, mert “jócsajok”, hanem azért, mert jól vannak írva, és ez nagy szó.
De maradjunk még egy kicsit a játékélménynél. Ha lopakodás közben elkapsz egy embert hátulról, akkor nem csak szimplán kitöröd a nyakát, elvágod a torkát, és kész, ennyi, sokuk könyörög, ordít, sír, nyüszít az életéért, és az ilyen dolgok azok, amik ezt a játékot olyan magasra emelik. Nem egy zúzda, egy mészárlás után sokszor nemcsak a karakter, hanem a te lelked is bemocskolódik. Nincs jó, vagy rossz, csak morálisan szürke karakterek, akik próbálnak jól dönteni. És ez nem mindig sikerül. Pont, mint az életben.
