Tom Cruise és csapata nem ismernek lehetetlent, ha a Mission: Impossible franchise-ról van szó, és nemhogy egy konstans színvonalat hoznak, hanem folyton emelik is azt, az eredmény pedig ezúttal a nyár akciófilmje.
És úgy az évé is. Jó, a John Wick talán bitangabb, de elszálltabb is, míg Tomék próbálnak valóságosabb akciószcénákat készíteni, és jelentem, nagyon jól megy nekik.
A filmvégi vonatos akcióőrülethez, pusztításorgiához konkrétan megépítettek egy vonatot, csak azért, hogy elpusztítsák. Mindezt olyan minőségben teszik, hogy az elképesztő. CGI nincs, vagy csak segéderőként használják a háttérben, tényleg a vonat tetején verekednek, egy olyan vonaton, ami 100 km/órával száguld. És ez lesüt a vászonról, öröm nézni az akciókat, nemcsak a fináléban, hanem a többi jelenetben egyaránt, teljesen kész vagyok tőle, annyira magával ragad. Legutóbb moziban Indiana Jones osztotta egy vonat tetején a pofonokat, és az a mutatvány ehhez képest egy gagyi sz@r volt. A különbség, hogy ott szinte minden CGI volt, itt meg szinte semmi. Szóval ismét brutális mennyiségű kaszkadőr munkát tettek bele Tomék, úgyhogy aki eddig is szerette a M:I filmeket, az itt sem fog csalódni.
Főleg azért nem, mert ezúttal a sztori erősebb a megszokottnál, általában egy MacGuffin megszerzéséről szólnak ezek a filmek (A fikcióban a MacGuffin olyan tárgy, eszköz vagy esemény, amely szükséges a cselekményhez és a szereplők motivációjához, de önmagában jelentéktelen, lényegtelen vagy irreveláns), most azonban ez a MacGuffin nagyon érdekes, mi több, félelmetes. Egy elszabadult mesterséges intelligencia, ami romba döntheti a világot, így, 2023-ban aktuálisabb, mint valaha, és olyan jól írják és építik fel a filmben, hogy ha csak rá gondolok is elfog a szorongás. Jó, mondjuk alapból is tudok szorongani az AI miatt, durva milyen fejlődésen megy keresztül, és bele se merek gondolni mire lesz képes 10-20 év múlva. Már most a legtöbb irodai munkát ki tudná váltani, de akár a kommersz művészetet, popkultúrát is képes legyalulni és még sorolhatnám. Szóval most a MacGuffin is működik, és a többi régi szereplő visszatérésével megvan az érzelmi töltete is a sztorinak, Rebecca Ferguson ismét remek, és Hayley Atwell sem kapott még ilyen hálás szerepet soha. A rosszfiúk oldalán kiemelném Pom Klementieffet, aki a főgonosz csatlósaként új szintre emeli a karrierjét. Az eddig a Galaxis őrzői Mantisaként ismert színésznő hatalmasat domborít a főgonosz csatlósaként, ugyanannyira hiteles vérprofi bérgyilkosként, mint a csetlő-botló Mantisként.
Hogy mondjak rosszat is: nem tudom teljességben értékelni ezt a filmet a második része nélkül. Igaz, ez legalább nem borzolja a kedélyeket felesleges cliffhangerrel a végén, de nyitva hagyja a folytatást, így csak és kizárólag a második résszel együtt tudjuk majd, hogy mennyire volt működőképes az első etap. Egyébként érdekes, hogy a Bosszúállók dupla fináléja óta mennyire elirigyelte a többi franchise ezt a megoldást, a Halálos iramban 10 is ezzel próbálkozott, aztán a Pókember: a pókverzumon át, és most az M:I is. Rájöttek Hollywoodban, hogy a cliffhanger menő? Mindenesetre a következő Mission: Impossible film elvileg 2024 nyarán érkezik a mozikba, és bizony nincs még teljesen leforgatva, a rendező szerint olyan 2/3-a van kész, a legnagyobb akciójelenet viszont még nem, ezt jövő év elején akarják felvenni. Hogy a színészek sztrájkja fog-e még tartani akkor, az jó kérdés, ettől a franchise-tól viszont már megtanulhattok, hogy semmi sem lehetetlen, így a jövő nyári premier sem.
A filmet a Lurdy Mozi jóvoltából láthattam.
