A covid mizéria az elmúlt években megtizedelte a filmbemutatókat, nem volt egyszerű filmet forgatni és bemutatni sem, mert moziba se nagyon lehetett járni. Ezeknek az időknek hálistennek vége, a filmipar ezerrel pörög, idén számos jónak ígérkező film vár ránk moziban és streamingen egyaránt, én pedig most időrendben összeszedtem nektek, hogy melyik filmeket lesz érdemes várni Krisztus után 2023-ban.
M3gan
(bemutató: január 12., mozi)
Jason Blum és James Wan, a két horrorlegenda áll a film mögött, amiben Chucky után szabadon ezúttal egy gyerekeknek készített, AI-vezérelt szuperbaba terrorizálja majd a népet.
A sziget szellemei
(premier: január 26., mozi)
Martin McDonagh Az Erőszakik, A hét pszichopata és a si-cu, és a Három óriásplakát Ebbing határában után új filmmel jelentkezik, a főbb szerepekben Az Erőszakik főszereplőpárosa, Colin Farrel és Brendan Gleeson. Számomra többször nézős lesz, az tuti.
A magadfélék
(premier: január 27., Netflix)
Jonah Hill próbálja meg elvenni a Eddie Murphy lányát, a műfaj vígjáték, úgyhogy várós.
Kopogás a kunyhóban
(premier: február 2. mozi)
M. Night Shyamalan újabb rejtélyes thrillerrel jelentkezik, és mivel én az indiai rendező kevésbé sikerült filmjeit is csípem, így kiváncsian várom mit hozott most össze. Plusz Dave Bautistát is jó látni, ahogy egyre inkább növi ki magát, mint színész.
A bálna
(premier: február 16., mozi)
Ha kicsit is figyeled a filmhíreket, akkor már tuti beleszaladtál eme filmet felszopkodó posztokba, de a film próbája a nézés, úgyhogy februárban eldönthetjük magunk mennyire is lett jó Brendan Fraser és Darren Aronofsky filmje.
A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
(premier: február 16., mozi)
Az első részt nagyon bírtam, Marvel léptékkel egy kicsi, de humoros és nagyon szerethető kis kaland volt. A harmadik már hatalmasnak ígérkezik, és csak remélni merem, hogy megmarad a korábbi részek bája. A Marvelnak most van honnan szépítenie, az előző fázis filmjei nem igazán úgy sikerültek, ahogy a rajongók szerették volna, hátha most sikerül újra villantaniuk valamit.
Kokainmedve
(premier: február 23.)
Egy medve, aki kokainra ráfüggve marcangolja embertársainkat, Zs-film nagyköltségvetésű kosztümben, látni kell!
65
(premier: március 9., mozi)
A legjobb Jurassic Park film lesz a 1993-as első óta, mindezt úgy, hogy igazából nem is egy Jurassic Park film! A Hang nélkül 1-2 íróitól.
Sikoly 6.
(premier: március 6., mozi)
Az ötödik etap sikeresen modernizálta a Sikoly franchise-t, a körbeünnepelt, de mocsoksz@r új Halloween filmekkel szemben ez tényleg működött, így a Wednesday sorozattal időközben világsztárrá váló Jenna Ortega főszereplésével ezúttal New Yorkban izgulhatunk kiket döf most le a legújabb gyilkos a maszk mögött.
Shazam! Az istenek haragja
(premier: március 16.)
Az első részt gyerekekkel együtt néztem, és úgy nagyon is működött, ízig-vérig gyerekfilm, a most már nem mindig éjsötét DC-től. A második rész ugyancsak őket célozza, és nincs is ezzel semmi baj, attól még mi is jól szórakozhatunk.
John Wick: 4. felvonás
(premier: március 23.)
John Wick újra elszabadul, és én imádom nézni, ahogy a rosszfiúkat aprítja, immár negyedszer. Nem tudom az első rész óta van-e valaki, akit érdekel a széria sztorija, de én biztos nem az vagyok, vállalom. Én csakis kizárólag az akciók miatt nézem, ez van.
Super Mario Bros.: A film
(premier: április 6., mozi)
Ki ne szeretné a Super Mariót? Ugye. Úgyhogy eljött az ideje, hogy animációs filmként is élvezzük a töpszli kis bajszos olasz kalandjait.
Renfield
(premier: április 13., mozi)
Nicolas Cage, mint Drakula Chris McKay vígjátékában, amiben a gróf csatlósa, Renfield szerelembe esik, és ezért fellázad gazdája ellen.
Evil Dead Rise
(premier: április 21., mozi)
A Gonosz halott mindig is szívem csücske volt, ezúttal a 2019-es A gyermekkel horrorszakértelmét pazarul megvillantó Lee Cronin fűzi tovább Sam Raimi klasszikusának történetét.
A galaxis őrzői volume 3.
(premier: május 4., mozi)
James Gunn búcsúja a Marveltől, ígérete szerint méltó lezárást kapnak kedvenc őrzőink, akik a legüdébb színfoltjai voltak a Marvel filmes univerzumának.
Halálos iramban 10.
(premier: május 18.)
Katasztrófaturizmusból szerepel a listán, muszáj megnéznem mennyire lehet még elszabni ezt a franchise-t, lehetne elszállt, de szórakoztató hülyeség, de van rá egy ötszázasom, hogy ebből csak a hülyeség fog megvalósulni.
A kis hableány
(premier: május 25., mozi)
Katasztrófaturizmusunk második állomásán azt tekinthetjük meg hogyan pocsékolják meg a pc és a woke jegyében gyerekkorunk egyik kedvencét, hurrá!
Pókember: A pókverzumon át
(premier: június 1., mozi)
Pókember multiverzumos animációs hiátusa folytatódik, az első rész friss volt, üde, tartalmas és lendületes, az előzetes alapján úgy néz ki sikerül megugorniuk az Oscar-díjas első rész okozta elvárásokat.
Transformers: A fenevadak kora
(premier: június 8., mozi)
Van egy kis gyerekkoromból eredő transformers fétisem, úgyhogy eléggé érdekel mivel támad ezúttal a Michael Bay-től búcsúzó franchise.
Elemi
(premier: június 15., mozi)
A Pixar az utóbbi években hullámzó teljesítményt nyújt, de az eredeti, szerzői animációs filmjei még mindig nagyon jók, elgondolkodtatóak és izgalmasak, úgyhogy az Elemi bizony igencsak várós.
Flash
(premier: június 15., mozi)
Az ezer sebből vérző DC-nek ideje lenne már kitenni a brét az asztalra, és van egy olyan érzésem, hogy ez lesz az a film, amire azt mondjuk majd, hogy: na, ez igen!
Indiana Jones és a sors tárcsája
(premier: június 29., mozi)
Be kell valljam, hogy nem tudom komolyan venni a kiöregedő akciósztárokat, és hát így van ez most is, az előzetes legdurvább fantasy eleme, hogy Harrison Ford százévesen is ide-oda ugrabugrál, ugyanakkor minden bizodalmam a rendező James Mangoldban, akit nagyon sokra tartok, szóval hátha sikerül elhitenie velem, hogy Indy öregen is fiatal.
Mission: Impossible – Leszámolás, 1. rész
(premier: július 13., mozi)
Az egyik kedvenc franchise-om a Mission Impossible széria, brutál jó kalandfilmek elképesztő minőségű akciókkal, magánemberként nem csípem Tom Cruise-t, de filmesként maga a minőség megtestesítője, ott a helyem a moziban.
Barbie
(premier: július 20., mozi)
Trust me, akkora ökörség lesz, hogy muszáj megnézni!
Oppenheimer
(premier: július 20., mozi)
Gyűlölöm a Tenetet, de attól még nagyra tartom Nolant, és kizártnak tartom, hogy ezúttal hibázzon. Oscar-díjat Cillian Murphynek! By order of the Peaky Blinders.
Meg – Az őscápa 2: Az árok
(premier: augusztus 3., mozi)
Jason Statham újra óriáscápákat rúghat fejbe, hurrá!
Az Apáca 2.
(premier: szeptember 7., mozi)
Tovább bővül a Démonok között univerzuma, kedvenc rémisztgető apácánk eljön még egy menetre.
Dűne 2.
(premier: november 3., mozi)
Folytatódik a Dűne, bár még semmilyen hivatalos anyag nincs kint róla, és a google keresőm is szépen magyarosította a filmet.
Aquaman és az elveszett királyság
(premier: december 21., mozi)
Nem volt rossz az első, ha még elszálltabb, még nagyobb baromság lesz a folytatás, akkor engem megvettek!