Apple „újdonságok”

2021.09.15.
Publikálta:
3 perc olvasás

Magyar idő szerint kedden este mutatta be az Apple többek között a legújabb iPhone-okat. Érkezik az új iPad és a hetedik generációs Apple Watch is!

Az Apple egy új iPad Minit is bejelentett, amely kisebb, 8,3 hüvelykes képernyővel kerül piacra. Az iPhone 12-höz hasonlóan új, laposabb dizájnnal, nem lesz ujjlenyomat-érzékelő az előlapon, és több színben érkezik ez a tablet is, többek között lilában is kapható lesz. Hátul 12 megapixeles kamerával és sztereó hangszórókkal rendelkezik.

Bemutatták a hetedik generációs Apple Watch okosórákat is. A következő generációs óra az eddigi legnagyobb kijelzővel rendelkezik majd (20 százalékkal nagyobb a képernyőfelület, mint az előzőn), és teljesen át lett tervezve. Emellett az eddigi legtartósabb Apple Watch-ként hirdették meg, és ez fog rendelkezni a leggyorsabb töltési sebességgel is. Öt színben lesz kapható, Amerikában 399 dollár (kb. 97 ezer forint) lesz a kezdőára. Érkeznek új óraszíjak, de az eddigiekkel is kompatibilis lesz az új Apple okosóra.

Több mint 2 millió néző előtt a YouTube élő közvetítésen, végül Tim Cook bejelentette az új iPhone modelleket. Az új széria, mint várható volt, az iPhone 13 nevet kapta – lesz Mini, 13, Pro és Pro Max is. Az új iPhone 13 lényegében ugyanúgy néz ki, mint a tavalyi modell, IP68-as vízállósággal, Ceramic Shield kijelzővédővel. A képernyő tetején kisebb lesz a „notch”, azaz a kamerasziget, mint a 12-esen. Emellett nagyobb akkumulátorral és fényesebb képernyővel jön majd ki. Két méretben lesz kapható, a Mini 5,4 hüvelykes lesz, a „sima” 13 pedig 6,1, öt színben dobják piacra.

iPhone 1

Az Apple egy új iPad Minit is bejelentett, amely kisebb, 8,3 hüvelykes képernyővel kerül piacra. Az iPhone 12-höz hasonlóan új, laposabb dizájnnal, nem lesz ujjlenyomat-érzékelő az előlapon, és több színben érkezik ez a tablet is, többek között lilában is kapható lesz. Hátul 12 megapixeles kamerával és sztereó hangszórókkal rendelkezik. Ez a verzió 499 dollárról (kb. 147 ezer forintról) indul majd az USA-ban, szintén jövő héten jelenik meg. Bemutatták a hetedik generációs Apple Watch okosórákat is. A következő generációs óra az eddigi legnagyobb kijelzővel rendelkezik majd (20 százalékkal nagyobb a képernyőfelület, mint az előzőn), és teljesen át lett tervezve. Emellett az eddigi legtartósabb Apple Watch-ként hirdették meg, és ez fog rendelkezni a leggyorsabb töltési sebességgel is. Öt színben lesz kapható, Amerikában 399 dollár lesz a kezdőára. Érkeznek új óraszíjak, de az eddigiekkel is kompatibilis lesz az új Apple okosóra.

Ebben mutatkozik be az A15 Bionic processzor, ami 30 százalékkal jobb grafikus meghajtást ígér, mint a konkurens csúcsmobilok, az új 16 magos Neural Engine 15,8 billió számításra képes másodpercenként – ez a kiterjesztett valóság miatt lesz fontos. Az új telefon természetesen 5G-képes. Az egyik kamera egy 12 megapixeles, széles látószögű lesz, nagy érzékelővel, amely 50 százalékkal több fényt tud befogadni, mint az előző modellek. A másik objektív egy ultraszéles látószögű lencse lesz. A kamera egyik újítása egy új „filmes mód”, amely képes fókuszban tartani a mozgó tárgyakat – gyakorlatilag ugyanaz, mint a Cinematic-mód, csak videóban.

A hivatalos honlapon láthatóak már az árak!

A Pro modellek három hátlapi kamerával rendelkeznek. Az idei modellek egy „Sierra Blue” színváltozatban is megjelennek. A Pro és a Pro Max GPU-ja 5 magos lesz, szemben az iPhone 13-as 4 magjával. Az iPhone 13 Pro az Apple által „ProMotionnek” nevezett kijelzővel érkezik, amely kétszer nagyobb frissítési sebességgel rendelkezik, mint a korábbi iPhone-ok. Ez azt jelenti például, hogy a például görgetésnek simábbnak kell lennie.

A Pro modellekben ugyanaz a chip van, mint az alap iPhone-okban. Az idei modellek is rozsdamentes acélból készülnek. A kamerák is jobbak lesznek, mint az előző modellekben, a széles és ultraszéles lencse mellé kerül a Pro modellekbe egy új, 77 mm-es telefotó lencse is. A 6-szoros optikai zoom miatt makrofotók készítésére is jó lehet majd az új széria, 2 centis távolságból is éles, részletgazdag képeket ígér az Apple. És a vállalat szerint másfél órával többet bírnak majd egy töltéssel, mint a 12-es széria telefonjai.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Két Uncharted-játék is érkezik PC-re és PlayStation 5 konzolokra

Következő cikk

A Xiaomi bemutatta az okoszemüvegét

UgrásFel

További olvasnivaló

Az Apple végre USB-C-t tett az új iPhone-ba, de megmagyarázhatatlanul a 23 éves USB 2.0 sebességre korlátozódik.

Az Apple rúgkapálva és sikoltozva rángatta az iPhone-t az USB-C

Harmadik macOS Sonoma nyilvános béta már elérhető

Az Apple ma bocsátotta a közelgő macOS Sonoma frissítés harmadik