Szerző: András

Apa, kocka, gamer, programozó, geek , könyv és tudomány fogyasztó.

Az EA számos más szériájához hasonlóan a Need for Speed is mobilok képernyőjére kerül. Ugyan volt már több mobilokra készült Need for Speed cím is, az EA mostani stratégiájának köszönhetően több nagy címük is komolyabb mobilos fejlesztésként is feltűnik. A héten például érkezik az Apex Legends Mobile is. Emellett a Tencent több stúdiónak fejleszt, ők készítették a Call of Duty Mobile-t és a Ubisoft számára egy Assassin’s Creed-játékon is dolgoznak. Tapasztalat tehát van bőven, na meg persze az internet széles közössége is adott, ennek hála nézhetünk most meg egy nagyjából egy perces száguldozást a Need for Speed Mobile-ból. A Redditen…

Read More

Független fejlesztők álmodták újra a legendás szériát, természetesen saját ötleteikkel kiegészítve azt. A ’90-es évek népszerű stratégiai játékai között nem csak az RTS-ek, de a körökre osztott címek is komoly rajongói bázissal büszkélkedhettek. Ezek közül a legendás Master of Magic, az Age of Wonders, és talán a legismertebb, a Heroes of Might and Magic-széria volt az, ami sokakat a képernyő elé szegezett. Utóbbinak főként a harmadik része szerzett nagy ismertséget, ám a Ubisoft régóta parkolópályára tette a szériát. Egy autobattler-battle royale hibrid készült legutóbb, ám azt megelőzően csupán mobilos adaptációkat és az 2015-ben megjelent hetedik részt kaptuk. A Lavapotion fejlesztőcsapata…

Read More

A kiadó a most megjelent WWE 2K22 fejlesztésére szeretne koncentrálni. Nincsenek könnyű helyzetben a pankrációrajongók, hiszen a WWE 2K20 komoly kilengés volt a jól sikerült WWE 2K19 után. Éppen emiatt a minőségbeli romlás miatt döntött úgy a 2K, a WWE-játékokért is felelős kiadó, hogy a szokásos éves periódus helyett a WWE 2K22 fejlesztésére szánt időt toldja meg. A fejlesztők és a kiadó is komoly hangsúlyt fektet az új címre, és az egyes beszámolók szerint meg is érte a várakozás, hiszen egészen jól sikerült a játék. Talán éppen ezért döntött úgy a fejlesztőcsapat, hogy még több erőforrást állít a WWE 2K22-re,…

Read More

Profi esport játékosok közreműködésével fejlesztette tovább a Viper-szériát a Razer. Gondosan szállítja az új infókat és termékeket a Razer a piac számára. A gamingvilág úttörői a korábban bemutatott bivalyerős laptop után most egy minden eddiginél pontosabb optikai érzékelővel felszerelt egeret mutattak be. Ez a Razer Viper V2 Pro. A Razer Viper V2 Pro kialakításának köszönhetően rendkívül könnyű, mindössze 58 grammot nyom. A vadonatúj Optical Mouse Switches Gen-3 optikai egérkapcsolók a vállat szerint 90 millió kattintást bírnak. Emellett az akkumulátor élettartamát is megnövelték, a legfontosabb újdonsága azonban a vadonatúj optikai érzékelő. A Focus Pro 30K érzékelő a Razer szerint 99,8%-os teljes…

Read More

Az EA és a FIFA közötti megállapodás lejárta okán változtatnak nevet a kiadó focis játékai. Közel harminc éve szállítja évről-évre focis játékait az EA, a FIFA pedig az évek során a virtuális térben is egyet jelentett a focival. Most azonban egy időszak végéhez értünk, az EA focis játékai ugyanis ezentúl új néven lesznek elérhetőek. Idén jár le ugyanis a FIFA és az EA közötti megállapodás a FIFA név kizárólagos használatáról, a kiadó szerint azonban ez nem termel annyi hasznot, mint amennyibe a megújítás kerül, magyarán veszteséges a cég számára. Épp ezért az EA lemond a jogokról és új néven teszi…

Read More

Nightwing és Red Hood ered a bűn nyomába a Gotham Knights legújabb játékmenet videójában. Tavaly októberben láthattuk utoljára a Gotham Knights játékot, a WB Games azonban nemrég jelezte, hogy a mai nap folyamán többet is megtudhatunk róla. Ez meg is történt, egy 10 perces játékmenet videó társaságában több újdonságot is megtudhattunk a játékról. A videóban Red Hood és Nightwing párosát követhetjük nyomon, de feltűnik a bázisként szolgáló harangtorony, a Belfry is, ahol másik két társunk, Batgirl és Robin is vár ránk. Itt vehetjük fel és követhetjük nyomon küldetéseinket, fejleszthetjük a felszereléseket is. A közelmúltban felreppentek a hírek, hogy akár négy…

Read More

Megkapta első kedvcsinálóját az Avatar második része, amely idén decemberben érkezik. James Cameron Avatarja az egyik legmeghatározóbb alkotás volt a filmvilágban, nem csupán látványvilága, de technikai megoldásai okán is. A széria decemberben érkező új része tovább folytatja a lenyűgöző történetet, most pedig megkaptuk az első kedvcsinálót is a filmhez. A történet szerint 13 évvel az első rész eseményei után járunk, Jake és Neytiri családot alapított, boldogságuk azonban nem várt akadályokba ütközik. Kénytelenek elhagyni otthonukat és felfedezni Pandora különböző régióit, ám egy régi fenyegetés újra felbukkan, hogy befejezze azt, amit elkezdett. Az Avatar rendezői székében ismét James Cameron, a forgatókönyvet pedig…

Read More

A The Lord of the Rings: Heroes of Middle-Earth bétája már idén nyáron kezdetét veszi. A Gyűrűk Ura világában játszódó vadonatúj mobilos címet jelentett be az EA. A vállalat a Middle-Earth Enterprises közreműködésével készíti legújabb körökre osztott harcrendszerű szerepjátékát, amely A Gyűrűk Ura és a Hobbit népszerű univerzumában játszódik. „Nagyon örülünk, hogy ismét az EA-val dolgozhatunk együtt, ezúttal azért, hogy egy olyan mobiljátékot hozzunk el a rajongóknak, amelyet kizárólag J.R.R. Tolkien irodalmi műveiben leírt Középfölde ihletett” – mondta Fredrica Drotos, a Middle-earth Enterprises márka- és licencügyekért felelős vezetője. Malachi Boyle, az EA mobil szerepjátékokért felelős alelnöke így nyilatkozott: „Hihetetlenül izgatottak…

Read More

Ncuti Gatwa váltja Jodie Whittaker doktorát a BBC kultikus szériájában. Hónapok óta folyik a találgatás a Doctor Who új, szám szerint 14. doktorának kilétéről. Az előző dokit Jodie Whittaker alakította, aki 2017-ben lett az első női doktor a szériában, most pedig hivatalosan is megerősítették, hogy a Sex Education sztárja, Ncuti Gatwa lép a helyébe. A 29 éves színész leginkább az említett sorozatból (Szexoktatás) lehet ismerős, de Margot Robbie Barbie-filmjében is szerepet kapott és a videojátékos éra sem idegen tőle, hiszen a Codemasters népszerű versenyjátékának legújabb részében ő alakította a GRID Legends játékosának egyik legfőbb ellenfelét, Valentin Manzit. „Nincsenek szavak arra,…

Read More

Elképesztő részletességű metrómegállót alkottak Unreal Engine 5-ben. Az Epic grafikus motorjának képességeit eddig sem lehetett vitatni, az ötödik installáció azonban még a remek elődön is túltesz. Ezt az alant látható videó is bizonyítja, melyben egy japán metrómegállót alkottak meg a motor segítségével, az eredmény pedig lélegzetelállító. A motor már elérhető a fejlesztők számára, több játék is ezt az engine-t használva érkezik majd, így például a District 9 rendezőjének sztoriközpontú battle royale játéka, az Off the Grid, a trilógia előzményeként játszódó új Mafia-játék, valamint a Crystal Dynamics vadonatúj Tomb Raider-játéka, vagy a készülő, és komoly grafikai stílusváltáson átesett Kingdom Hearts 4…

Read More