Szerző: András

Apa, kocka, gamer, programozó, geek , könyv és tudomány fogyasztó.

A leglátványosabb újdonság a még jobb kijelző, de számos más változtatás is történt az októberben érkező konzolon. A Nintendo konzoljáról régóta hallani, hogy hamarosan érkezik egy továbbfejlesztett verzió, a pletykák azonban ma valósággá váltak. A japánok ugyanis bejelentették a Nintendo Switch OLED változatát. A konzol új generációja az eddigi 6,2″-os panel helyett egy valamivel nagyobb, 7″-os OLED-kijelzővel érkezik. Bővült a tárhely is, hiszen most már 64GB áll majd rendelkezésünkre, de a hangzást is fejlesztették a japánok. Emellett egy LAN-porttal is felturbózták, így akár közvetlenül is csatlakozhatunk a hálózatra, az állítható támasznak hála pedig kisebb képernyőn is jobb élményben lehet részünk.…

Read More

Az Elden Ring weboldalán jelent meg a hivatalos szinopszis a dark-fantasy kalandhoz. A Summer Game Fest egyik legnagyobb durranása volt az Elden Ring – közel két évvel a bejelentés után – játékmenet előzetese, az utóbbi időben pedig több újdonságot is megtudtunk a játékról, amiről hamarosan érkezik majd egy összefoglaló cikk is. Addig pedig a játék hivatalos weboldalán felbukkant szinposzissal fokozzuk a kedélyeket, ami kicsit mélyebb betekintést enged a nyílt világú „soulslike” játék rejtelmeibe. „Az Arany Rendet (Golden Order) szétzúzták. Szerte a Köztes Földeken (Lands Between) az Elden Ring darabkáit birtokló félistenek civakodnak és szítanak háborút egy egykoron tökéletes birodalom romjain,…

Read More

A kétperces bevezető animáció komoly kedvhozó a hamarosan érkező Tales of Arise-hoz. A Bandai Namco „Tales of”-játékai a japán szerepjátékokat kedvelők kedvencei közé tartozhatnak, már csak azért is, mert az egyik legismertebb és legrégebbi sorozatról van szó. A játék leginkább valós idejű harcrendszerével és karaktereinek személyiségével hódít, ez alól pedig a hamarosan érkező Tales of Arise sem kivétel. Ehhez kaptunk most egy nyitányt, a kétperces videó pedig komoly kedvhozó. A gyönyörűen animált bevezetőt bármelyik AMV megirigyelhetné, a hangulatot pedig csak fokozza a Kankaku Piero „Hibana” című száma. Közben megismerhetjük a főbb karaktereket és a játék világából is egy szeletet. Nektek…

Read More

Rengeteg tartalommal és közel 60 órányi tartalommal vár minket az ELEX 2, a Piranha Bytes új sci-fi szerepjátéka. A Piranha Bytes a Gothic-szériával véste be magát örökre a játéktörténelem nagykönyvébe, de természetesen közel sem ez az egyetlen olyan játék amin dolgoznak. A THQ Nordic égisze alatt munkálkodó csapat még június 15-én jelentette be, hogy készül az ELEX című sci-fi szerepjátékuk folytatása, nemrég pedig egy interjúban több részletet is elárultak a játékról. Elmondták, hogy a játék fejlesztése során komolyan figyelnek a játékosok visszajelzéseire, így ahelyett, hogy csak a még nagyobb, még több, még jobb receptet követnék, igyekeznek egy változatosabb, élettel teli…

Read More

Az új felvásárlásnak köszönhetően a technológia már a Zoom kezében van. A Zoom a koronavírus-járvány alatt különösen fontos szerephez jutott, hiszen többen ezen keresztül tartottak csoportos csevegéseket, legyen szó akár munkahelyi, akár iskolai megoldásokról. A cég pedig most egy komoly új funkcióval bővülhet, hála új felvásárlásának. A Zoom ugyanis bejelentette, hogy felvásárolták a Kites (Karlsruhe Information Technology Solutions) vállalatot. A német céget 2015-ben alapították és a beszélgetések átírására és fordítására szolgáló mesterséges intelligencia szoftverekre specializálódtak. Megoldásaik révén a Zoom az eddig elérhető angol nyelvű fordítás helyett mostantól akár több nyelvről is képes lehet valós időben fordítani. Ezzel leküzdve egy komoly…

Read More

A Space Punks egy izometrikus sci-fi shooter a szokásos őrült körettel és egy csipet Borderlands-szel. A Flying Wild Hog csapata legutóbb a Shadow Warrior harmadik részével kényeztette az akciójátékok szerelmeseit amelyben a fekete humor és a vérgőzös hentelés kapta a főszerepet. Ezúttal perspektívát és műfajt is vált a csapat, de a különleges hangulat most sem marad el. Bemutatták ugyanis legújabb alkotásukat ami a Space Punks címet kapta. A Space Punks egy kooperatív akció-szerepjáték lesz, melyben négy kalandor oldalán vághatunk bele a kalandba, az ellenfelekbe és bármi másba, ami ellenünk irányul. Az izometrikus kameranézet mellé egy looter-shooter mechanika párosul így természetesen…

Read More

Július 8-án, július 13-án és 20-án is láthatunk egy-egy adást az EA égisze alatt készülő játékokról. Nem maradunk videojátékos rendezvények nélkül a nyár folyamán sem. Ezek egyike lesz az idén megrendezésre kerülő EA Play Live, amiről most kiderült, hogy összesen két különböző adást is tartalmazni fog, két különböző időpontban. Július 8-án 19:00-tól az FPS játékoké lesz a főszerep. A műsor fő témája az Apex Legends és a nemrég bemutatott Battlefield 2042 lesznek. Az adás vendégei között ott lesz Vince Zampella, a Respawn alapítója, az Apex Legends fejlesztését vezető Chad Grenier valamint a DICE két igazgatója, Oskar Gabrielson és Christian Grass…

Read More

Az akksi hibája miatt állhat le minden előjel nélkül a Porsche Taycan. Már az Egyesült Államok közlekedési felügyelete, az NHTSA is vizsgálja azt a nem várt meghibásodási sorozatot, ami a legújabb Porsche Taycan modelleket érinti. A tulajdonosok beszámolói szerint előfordul, hogy minden különösebb előjel vagy hibaüzenet nélkül egyszerűen elfogy az erő a járműből és teljesen leáll. Az eddigi ismeretek szerint a gondot a 12 voltos akkumulátor meghibásodása okozhatja, ami ha lemerül, akkor az autó minden előjel nélkül lekapcsol. A hatóság eddig kilenc esetet vizsgált meg, ebből hat alkalommal nem lehetett újra használatba venni a járműket, de baleset szerencsére nem történt…

Read More

A tíz Star Wars történetből álló antológia szeptember 22-től lesz látható a Disney+ műsorán. A LucasFilm egy vadiúj videóban mutatta be a hamarosan érkező Star Wars: Visions-t, amely egy, összesen tíz animációs rövidfilmet magában foglaló antológia lesz. Önálló történeteket mutatnak tehát be, de közös jellemzőjük, hogy a Star Wars univerzumában játszódnak. Az animációs stílus is különböző lesz a történetekben – hasonlóan a Love, Death + Robots epizódokhoz – és hét különböző stúdió dolgozik rajtuk. Ezek az alábbiak: The Duel – Kamikaze Douga (Batman Ninja)Lop & Ocho – Geno Studio (Golden Kamuy)Tatooine Rhapsody – Studio Colorido (A Whisker Away)The Twins -…

Read More

A sorozat írója osztott meg néhány részletet az Alien-sorozat történetével kapcsolatban. A tavaly decemberi Disney Investor Day egyik nagy szenzációja volt, hogy a Fargo és Legion-sorozatot is jegyző Noah Hawley sorozatot készít Ridley Scott kultikus Alien-univerzuma alapján. Az FX csatorna kínálatában debütáló széria munkálatai ugyan korai fázisban vannak, az írói és produceri feladatokat is ellátó Hawley azért elárult néhány részletet a készülő szériáról. Jelenleg az első két rész forgatókönyve van kész, de a többi epizód munkálatai is haladnak. A jelenlegi céljuk, hogy 2022 tavaszán megkezdhessék a forgatást. A történet a nem túl távoli jövőbe kalauzol és a Földön fog játszódni,…

Read More