Szerző: András
Szűk egy hónap múlva begördül az első next gen konzolokra is ellátogató F1 2021, amit a Codemasters már az EA szárnyai alatt fejleszt. Korábban már láthattuk, hogy a bővített kiadással kiket toborozhatunk még a csapatunkba, most pedig a játék tartalmi része kapta a főszerepet, ami minden eddiginél több lehetőséget tartogat.A Breaking Point egy minden eddiginél összetettebb sztorit mesél el, amiben három teljes szezonon keresztül követhetjük a pilóták mindennapjait. Természetesen ezúttal is választhatjuk a klasszikus karriermódot, ezt pedig barátunkkal párban is játszhatunk, csapattársként, de akár egymás ellen is. Saját csapatunkat is menedzselhetjük, ahol a korábban említett pilóták toborzása mellett más menedzseri…
Kiütötték a verekedős játékok rajongóinak egyik legjobban várt címét. A Tekken és a Street Fighter-széria is egyaránt kitaposta a saját útját a verekedős játékok rajongóinak szívéhez. A két konkurens játékot fejlesztő cég később együttműködést jelentett be, valóra váltva ezzel a verekedős játékok rajongóinak egyik legszebb álmát és egymásnak engedve a játékok legnagyobb hőseit. A két játék a Street Fighter X Tekken és a Tekken X Street Fighter címet kapta. A Capcom 2012-ben piacra is dobta a Street Fighter X Tekkent, a Bandai azonban adós maradt a maga felével. A játék 2016-ban parkolópályára került, akkor azzal érveltek, hogy nem akarják megosztani…
A ’90-es évek klasszikus shootere is felújítást kaphat, egy apró csavarral! Az id Software neve nem csak most, de már a korai ’90-es években is a videojáték-ipar egyik legnagyobb nevei közé tartozott, hiszen lényegében nekik köszönhető az FPS megszületése, olyan címekkel, mint a Doom és a Quake. Előbbi 2016-ban kapott egy látványos újrázást, a siker pedig nem is váratott sokat magára, így tavaly meg is érkezett a folytatás. A Quake-széria azonban utoljára 2017-ben mutatkozott mint multiplayerre fókuszáló játék, ami leginkább a LAN-partik kedvencének számító Arenát idézi. Számozott epizódból az utolsó 2005-ben érkezett. Most mindez megváltozhat, ugyanis feltámadhat hamvaiból a legendás…
Rengeteg új infó szivárgott ki a hamarosan megjelelenő iPhone 13 termékcsalád kapcsán! Mintha csak tegnap lett volna, hogy piacra került az iPhone 12, a cupertinói vállalat azonban idén is készül egy új termékcsaláddal. Ugyan az iPhone 13-at még nem mutatták be hivatalosan, de egyre több, a céghez közel álló bennfentes szivárogtat ki információkat a leleplezés előtt. A nyilvánvalónak tűnő fejlesztéseken túl akad néhány kifejezetten érdekes pletyka is, így a nagyobb háttértár és fejlettebb fotózás mellett még az is lehet, hogy olcsóbbak lesznek a készülékek. Olcsóbban kerülhet piacra Erről többek között a CNet számolt be. A portál ugyanis azt állítja, hogy…
Alaposan átszabja levelezőjét a Google, ami immár sokkal több mindent tud majd! A Gmail levelezőrendszere egy sokak által kedvelt és használt felület. Az évek során több hasznos funkcióval bővült, itt-ott változott, alapvetően mégis egy egyszerű és letisztult levelező maradt. A Google legutóbbi dizájnváltása nem aratott osztatlan sikert, most azonban egy megváltozott üzleti lépés okán még komolyabb fejlődést szeretne elérni a cég. Ehhez pedig a Gmail felületét látták a legalkalmasabbnak, így az átalakítások mellett sok hasznos funkció is helyet kap az új változatban. Elsősorban a könnyebb munkavégzésre és kollaborációra helyezik a hangsúlyt – akárcsak a Slack vagy a Microsoft Teams -…
Hasznos funkcióval bővült a Google csevegője! Vitathatatlan, hogy a Facebook Messenger uralja a csevegők piacát, hiszen több millió ember használja azt a nap minden percében. Adatvédelem terén már kevésbé megbízható, és akad néhány olyan konkurense, akik éppen ezzel szeretnének saját felhasználói bázist kialakítani. Ilyen például a Signal is, ami a kezdetektől fogva titkosított üzeneteket használ, így ezekhez harmadik fél nem férhet hozzá. Most pedig egy újabb név erősít ezzel, ugyanis a Google Messages is megkapta ezt a funkciót. A végpontok közötti titkosítás lényege, hogy az üzenet küldése során az alkalmazás azt egy kódolt formában továbbítja a két fél között, és…
Mostantól a csuklónkon hordozhatjuk a virtuális kedvencünket. Azok közül, akik a kétezres évek elején voltak fiatalok, valószínűleg sokan megfertőződtek a Tamagochi-lázzal. A Japánban 1996-ban piacra dobott őrület hazánkban is rendkívüli népszerűségnek örvendett, a virtuális kisállatoknak pedig se szeri, se száma nem volt. Aztán a dolog lecsengett, helyét más hobbik vették át. Nem úgy, mint Japánban, ahol a Tamagochi anime sorozatot és mozifilmet is kapott, a készülék pedig azóta is kapható, évről évre új modellek érkeznek. A 25. évforduló alkalmából azonban egy igazi különlegességet dobott piacra a gyártó, a Tamagochi ugyanis okosóraként tér vissza. A Tamagochi Smart lényegében egy okosóra külsővel…
Szinte a semmiből jelentették be a nagyon is közeli megjelenési dátumot! A Pokémon játékokról sem hallottunk semmit a Nintendo E3-as konferenciáján – igaz, cserébe érkezett Breath of the Wild 2, amiért sok dolgot el tudunk nézni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne fejlesztenének épp ilyen témájú játékokat is, az egyik legérdekesebb projekt pedig a semmiből kapott megjelenési hónapot. A Tencent ugyanis bejentette, hogy a Pokémon Unite még júliusban érkezik Nintendo Switchre, de a mobilosok is megkapják a maguk változatát szeptemberben. Ehhez pedig egy látványos előzetest is közzétettek. A Pokémon Unite még 2020 júniusában lett bejelentve. Ez egy klasszikus 5v5-ös…
Bár az Xbox és a Bethesda közös E3-as konferenciája így is tartogatott meglepetéseket, egy régóta várt résztvevő hiánya eléggé szembetűnő volt. A Senua’s Saga: Hellblade 2 kapcsán még csak egy morzsányi infót sem kaptunk, holott még a The Elders Scrolls 6 kapcsán is elmondták, hogy zajlanak a munkálatok. Ez egyeseket aggodalommal tölthet el, hogy esetlegesen gondok vannak a fejlesztés körül, de mindenki nyugodjon le a pi… úgy értem, minden oké! A fejlesztők ugyanis ma egy újabb videóval jelentkeztek, amely ugyan nem játékmenettel kapcsolatos, de így is kellően látványos. A videó mellett pedig számos érdekes információt is elárultak a fejlesztést jelenlegi…
Alig egy hét múlva komolyabb hardver nélkül is játszhatunk AAA-kategóriás játékokkal – amennyiben alkalmas a tévénk… A Google streaming szolgáltatása kapcsán a közelmúltban leginkább arról lehetett hallani, hogy a fejlesztők sorra állnak fel és hagyják ott a vállalatot. A Google most egy ennél sokkal jobb hírrel állt elő, hamarosan ugyanis okostévéken is elérhetővé teszi a szolgáltatást. A Stadia június 23-án olyan eszközökön jelenik meg, amik Android TV-t és Google TV-t futtatnak. Mivel a vállalat még nem tudott minden egyes rendszert tesztelni, ezért a garantált működést csak olyan készülékeken ígérnek, mint a ChromeCast, a Hisense Android Smart TV (U7G, U8G, U9G),…