Szerző: András
A tisztán elektromos hiperautóból mindössze 150 darab készül majd. A Rimac 2009-ben alakult horvát autógyártó vállalat, amely nagyteljesítményű, tisztán elektromos sportautókkal foglalkozik. Munkájuk legutóbbi gyümölcse pedig a Rimac Nevera nevű hiperautó, amely amellett, hogy gyönyörű, bizony a teljesítménye is lenyűgöző. A Nevera négy elektromos motorjának összteljesítménye ugyanis nem kevesebb, mint 1408 kW/1914 lóerő. Minden kereket egy-egy különálló akkumulátor hajt, elől két 250 kW/340 lóerő, hátul pedig két 450 kW/612 lóerő teljesítményű akksi kapott helyet. Ezek a pacik 1,85 másodperc alatt gyorsítják 100km/h-ra a járművet, aminek végsebessége 412 km/h. Éppen ez a rendkívüli teljesítmény és gyorsulás inspirálta a jármű nevét is,…
A verekedős játék fejlesztőinek sem tett jó a koronavírus, halasztaniuk kellett a premiert. A Sega nagy múltra visszatekintő verekedős játéka éppen megjelent – sőt, a Playstation Plus előfizetők ingyenesen be is húzhatják -, egy másik legendás széria már nem volt ennyire szerencsés. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben mégsem jelenik meg az idei évben a The King of Fighters-sorozat legújabb epizódja. A japán fejlesztők ugyanis – csakúgy, mint a God of War folytatásának fejlesztői – a koronavírus járvány miatt csúsztak a munkálatokkal, ma pedig az SNK egy közleményben jelentette be, hogy eltolják a premiert. Az új megjelenés valamikor 2022 első negyedévében várható.…
A stúdió szerint nem haladtak elég jó ütemben a munkálatok, így a csúsztatás mellett döntöttek. A 2018-as God of War a széria folytatása és egyben afféle rebootja is. Kratos és Atreus kalandja a generáció egyik legmeghatározóbb kalandja, így a rajongók egyik legkellemesebb meglepetése volt, mikor tavaly szeptemberben megvillantották a folytatást. Akkor a stúdió 2021-es megjelenési dátumot ígért, így az ünnepi szezonra datálták legtöbben a címet, ám azóta aggasztóan keveset lehetett hallani a játékról. A félelmek pedig beigazolódtak, a Sony jövőre csúsztatta a projektet. Ennek oka, hogy a koronavírus miatt a játék jeleneteit sem tudták időben felvenni, emellett pedig távmunkában minden…
A Crytek hivatalosan is lerántotta a leplet, a Crysis mindhárom része felújított változatot kap. A maga idejében a Crysis volt az a mérce, amihez egy kisebb atomerőműre volt szükség, ha teljes egészében élvezni akartad a látványt. A Crytek pedig kisebb huzavona után ma végre hivatalosan is bejelentette, hogy a Crysis Remastered után a széria második és harmadik epizódja is ráncfelvarrást kap. A játékok külön-külön is megvásárolhatóak lesznek, de a trilógia gyűjteményben is elérhető lesz azok számára, akik felújított formában szeretnék élvezni a legendás FPS-t. A megjelenésről egyelőre nincs pontos információ, de a kiadó szerint valamikor ősszel érkezhet majd minden lényegesebb…
Brutálisan festenek a játékok az Nvidia nemrég bemutatott újgenerációs kártyáján. A kaliforniai gyártó a Computex 2021 bemutatóján leplezte le legújabb kártyáit, melyek látványos bemutatót is kaptak, többek közt a Doom és a Rainbow Six Siege RTX-es változatának segítségével. Az Nvidia kártyák legújabb zászlóshajójának szánt GeForce 3080 Ti az előzőgenerációs megfelelőjénél másfélszer erősebb kártya. Összesen 12 GB GDDR6X memóriával van felvértezve és 34 Shader-TFLOPS, 67 RT-TFLOPS, illetve 273 Tensor-TFLOPS teljesítményt tud felmutatni. Emellett támogatja az Nvidia Reflex technológiát, ami még gyorsabb renderelést tesz lehetővé, illetve az Nvidia DLSS teljesítménynövelő megoldásait is. Az NVidia RTX 3080 Ti ára 1,199 dollár lesz -…
Felújított változatot kap a Phantasy Star Online 2 című sci-fi anime-mmorpg is. A Sega Phantasy Star-szériája igencsak benne van a korban, hiszen már húsz éves, de a Phantasy Star Online 2 is idén töltötte be 10. életévét. Ennek örömére pedig, a Sega ünnepi áradataként ez a széria sem ússza meg felújítás nélkül. Az ingyenesen játszható online szerepjáték Phantasy Star Online 2: New Genesis néven érkezik. A feljavított látványvilág mellett pedig számos új testreszabási lehetőséget is kínál a játékosoknak. Az újdonságokat a fenti videóban ti magatok is megnézhetitek. A megjelenésre sem kell sokáig várni, hiszen június 9-én, alig több, mint egy…
Kis testben nagy erő, ez az X15 mottója, amely a gyártó eddigi legvékonyabb gamer laposa lett! A Dell leányvállalatként gamer lapokat gyártó Alienware nemrég leplezte le legújabb készülékeit. Az X-szériában két modell található, az X15 és az X17, melyek szokás szerint egy kisebb, valamivel kompaktabb, és egy nagyobb, valamivel erősebb gépet rejtenek. Alienware X15 Az X15 alapmodelljében egy 11. generációs, 8 magos Intel Core i7-es proci kegyeg, 16GB RAM található benne, tárhelyként pedig egy 256GB NvME SSD-t kapunk. A grafikus teljesítményért egy Nvidia’s RTX 3060-os 6GB-os kártya felel. Képernyője 15.6″-os, FHD felbontással és 3ms-es válaszidővel, 165Hz-es frissítési frekvenciával. A modell…
Az új irányelveket nem csak a felhasználók, de bizonyos országok kormányai sem nézték jó szemmel. A WhatsApp még januárban változtatott felhasználási feltételein, ennek értelmében pedig a felhasználók beleegyeztek abba, hogy adataikat a csevegő a Facebooknak, mint anyacégnek is átadhassa. Aki ezt nem tette meg, az nem használhatta tovább az alkalmazást. Természetesen a felhasználók elégedetlenkedésüket fejezték ki, ennek hatására pedig tömegesen megnőtt más a titkosított csevegést biztosító alkalmazások letöltése, így a Telegram és a Signal is komoly növekedést produkált. A legfőbb probléma, hogy az új szabályzat értelmében a WhatsApp többek között az alkalmazásban használt telefonszámot, IP címet és egyéb eszközinformációkat is…
A Legion of the Dead DLC pontosan azt nyújtja, amit várnánk tőle… Nemrég számoltunk be róla, hogy milyen új tartalmak érkeznek a Ubisoft nyílt világú akciójátékához, ám néhány kérdőjel azért maradt a listán. Ezek egyike lepleződött most le, a hamarosan érkező kiegészítő ugyanis zombikkal árasztja el London utcáit. A Watch Dogs: Legion of the Dead egy kooperatív PvE játékmód lesz, melyben összesen négyen vághatunk bele a mókába, és persze az élőholtak húsába is. Jean-Pascal Cambiotti, a Watch Dogs online igazgatója elmondta, hogy a céljuk egy olyan játékmód megalkotása volt, amiben a játékosok nem csak jól szórakoznak, de folyamatosan új stratégiákat…
Emellett pedig a digitális áruházak polcairól is eltűnnek ezek a játékok. Szomorú hírt jelentett be az EA a Need for Speed sorozat rajongóinak. A mai nappal eltűnt a digitális áruházak polcairól több Need for Speed cím is, melyeknek augusztus 31-én a szerverei is leállnak, így búcsút inthetünk a multiplayer mókának, vagy az online szolgáltatásoknak. Az EA összesen öt játékot távolít el, így eltűnik a Need for Speed Carbon, a Need for Speed Undercover, a Need for Speed Shift, a Need for Speed Shift 2: Unleashed, és a Need for Speed The Run is. Szeptember elsejétől tehát kizárólag offline formában játszhatunk…