Szerző: András

Apa, kocka, gamer, programozó, geek , könyv és tudomány fogyasztó.

Az idegenvezető pedig nem más, mint Super Mario „szülőatyja”, Shigeru Miyamoto. Látogatókat sajnos még nem fogadhat a Super Nintendo klasszikusai által inspirált vidámpark, de egy jó hírünk azért van. Időközben a park elkészült, mi pedig, hála ennek a negyed órás videónak, tehetünk is benne egy rövid túrát otthonunk kényelméből is. Az idegenvezető szerepére pedig keresve sem találhattak volna jobbat, mint Super Mario apukáját, Shigeru Miyamoto-t. Az úr végigkalauzol minket a Super Nintendo World néhány állomásán, ahol számos ismerős figura köszön vissza a népszerű platform klasszikusai közül. Emellett bemutatta a vidámpark okoskarkötőjét, melyet használva különféle elfoglaltságokat találhatunk. Eredményeinket a vidámpark saját…

Read More

Tegnap érkezett a hír, hogy néhányan már belevethetik magukat a Diablo Immortal Alfa verziójába. Most az első 25 percet meg is nézhetjük a készülő játékból. Nemrég napvilágot látott néhány új információ a készülő akció szerepjátékról. Sok más mellett kiderült, hogy egyelőre csupán az Ausztrálok örülhetnek a Diablo Immortal alfa verziójának. Megesik, de legalább annyi előnye van az egésznek, hogy mi magunk is vethetünk egy pillantást arra, milyen is a játék mozgás közben. Mindezt, nagyjából 25 percen keresztül, egy mágus hölgy, és egy Androidos telefon társaságában élvezhetjük, hála a Gamespot kollégáinak. Nem is szaporítanánk tovább a szót, élvezzétek. A játék első…

Read More

A fejlesztő, és a Sony közös megegyezés alapján döntöttek úgy, hogy ideiglenesen felfüggesztik a játék digitális forgalmazását Ez derül ki a CD Projekt Red által hivatalosan kiadott közleményből. Nem részleteznénk, úgyis hallottatok már róla, hiszen bejárta a netet az a rengeteg bug, töltési hiba és egyéb probléma, ami a játék alap Playstation 4-es változatát jellemzi ( mi PS4 Pro-n már nem botlottunk bele annyi hibába, de azért akadtak kisebb bugok szép számmal ). Bár a fejlesztők ígérete szerint januárban, illetve februárban is érkezik egy nagyobb javítás, amik tovább optimalizálják a játékot, végül egy eddig példátlan döntést hoztak meg. Ideiglenesen felfüggesztik…

Read More

A Diablo Immortal vezető designere, Wyatt Cheng osztott meg jónéhány információt a legendás ARPG mobilos mellékágáról. Bár a bejelentéskor enyhén szólva sem fogadta kitörő lelkesedés a Diablo univerzum mobilos mellékágát, most, hogy készül a negyedik rész, talán kicsit lenyugodtak a kedélyek. Nemrég a készülő negyedik epizódról is kiderült néhány információ, a Diablo Immortalról pedig most még többet tudhatunk meg. Mindezt Wyatt Cheng, a játék vezető designere osztotta meg velünk egy rövid videóban. A videó rögtön egy erősen korlátozott technikai alfa verzió bejelentésével indít, ennek azonban egyelőre csak az ausztrál játékosok örülhetnek. Emellett szó esik a Diablo II és III között…

Read More

Véget ért az ünnepi akció, de még egy ingyenes cím behúzható Véget ért az ünnepi akció, egy meglehetősen nehéz 2020-as esztendő után átléptünk az újévbe. Ezzel együtt a megszerezhető ajándékok sora is a végéhez ért, de január 7-ig még egy ingyenes címet behúzhattok. Ez nem más, mint a Jurassic World Evolution. December 31 – Jurassic World Evolution Utolsó ajándékához érkezett az Epic újévi akciója. Záróakkordként pedig a Jurassic World Evolution című játékot zsebelhetitek be, egészen január 7-ig! A klasszikus franchise alapján készült játékban feladatunk pedig nem kisebb, mint a park menedzselése, annak minden részletével. Új dinoszauruszok felnevelése mellett természetesen gondoskodnunk…

Read More

Az Intel szerdán jelentette be Optane technológiára épülő SSD-sorozat legújabb példányát, amiről a cég azt állítja, hogy a világ jelenlegi leggyorsabb adatközpontokba szánt flash-alapú tárolóját képezi. A szokás szerint titokzatos nevet kapott, P5800X meghajtó azzal érdemelte ki ezt a címet, hogy másodpercenként akár 7.2 GB/s-mal is tudja az adatok olvasni, és 6.2 GB/s-mal írni. Mindez részben annak köszönhető, hogy az egyébként a szervertermekben megszokott U2-es formátumban érkező egység a PCI Express szabvány a jelenlegi platformokon már támogatott legújabb, 4.0-s verziójával kommunikál a géppel, ami miatt egyébként akár a szinte hihetetlen 4.6 milliós véletlen olvasási IOPS-t is tud produkálni. Az elképesztő…

Read More

Az utóbbi időszakban érdekes pletykák kaptak szárnyra az Apple-lel kapcsolatban, melyek érdekesebbnek bizonyultak a céget érő újabb adatkezelési botrányoknál és bírságoknál is. Az Apple saját keresőrobotja egy ideje jóval aktívabban pásztázza az internetet, az iOS rendszer pedig elkezdte háttérbe szorítani a Google találatait, és inkább a sajátjait közli a felhasználókkal. Bár nem új keletű gondolat, mégis évek óta nem tűnt ennyire valószínűnek, hogy az Apple tényleg saját keresőmotort indíthat, melyet a majdhogynem konkurencia nélkül működő Google ellenfelének szánnak. Néhány évente felbukkan ugyan a hír, hogy az Applebot névre keresztelt keresőrobotjuk egyre nagyobb aktivitással pásztázza a világhálót, az Apple sosem volt…

Read More

De komolyan, ezeket tényleg ne hagyjátok ki, ha szeretitek a klasszikus szerepjátékokat. Nem számít, hogy kedveled-e, vagy épp csalódtál a Cyberpunk 2077-ben, az Epic Store eheti ajánlatát egyetlen szerepjáték rajongónak sem érdemes kihagyni. Az Obsidian neve ismerősen csenghet azoknak, akik ismerik a műfajt. Akik életükben most hallanak róluk először, legyen elég annyi, hogy nagyon tudnak a stúdiónál. Mire ez a felhajtás? Mutatom. Az utóbbi néhány évben újra divatba jöttek a klasszikus szerepjátékok, így néhány nagyobb cím, mint a Baldur’s Gate, vagy épp a Neverwinter Nights újrázása mellett új címeket is kaptunk. Ezen címek legsikeresebbjei közé tartozik az Obsidian által fejlesztett…

Read More

Elsőként Magyarországon, a kecskeméti üzemben kezdik meg a tisztán elektromos Mercedes EQB gyártását, aminek a világpremierje jövő tavasszal várható. Hazánkban is egyre nagyobb teret kapnak a különféle elektromos meghajtású autók, az azonban eddig teljesen példa nélküli volt, hogy teljes egészében elektromos meghajtású autót gyártsanak Magyarországon. Ez változik most meg, hiszen a Mercedes új kecskeméti üzemében elsőként kezdik meg a Mercedes EQB gyártását. Az autógyártó az ehhez szükséges karosszériaüzemet, valamint egy nyersanyagfeldolgozó gyártósort épít Kecskeméten és megkezdi a kecskeméti gyár technológiai felkészítését az új modell gyártására. A beruházás ~50 millió forint értékű, melyhez a magyar kormány 15 milliárd támogatással járul hozzá.…

Read More

A Pearl Abyss a The Game Awards keretein belül mutatta meg, milyen is a Crimson Desert játékmenete. A fejlesztő elmondása szerint keverni fogják az egyjátékos elemeket a többjátékos játékmenettel, így egy hibrid történetközpontú élményt létrehozva. A Black Desert játékmenetére jellemző pörgős, akciódús, és nem kevésbé véres harcrendszer megmarad, természetesen a játék igényeinek megfelelően alakítva azt. Ellenfeleink között az egyszerű útonállótól kezdve a különféle mitikus bestiákig rengeteg minden megfordul majd. A PVE harcok mellett pedig számíthatunk különféle párbajokra, valamint fejtörőkre is. A Crimson Desert a tervek szerint nagyjából egy év múlva, 2021 telén érkezik. Megjelenés PC-re, illetve konzolokra is várható. Nektek…

Read More