Bemutatkozott a Dragonflight, a WoW legújabb kiegészítője

2022.04.19.
Publikálta:
2 perc olvasás

Új játszható faj, új kaszt, saját sárkány és több rendszer alapos átalakítását is elhozza a World of Warcraft legújabb kiegészítőjében.

Tíz ezer évvel a ma ismert világ előtti időkbe repít vissza a World of Warcraft legutóbbi előzetese, hogy aztán a jelenben térjenek vissza ismét a sárkányok és a hozzájuk tartozó új zóna, Dragon Isles. Az új kiegészítőben debütál elsőként a Dracthyr faj, amely egyben a hozzá, és csak hozzá tartozó kasztot, az Evokert is megkapta. A sárkányok örökségét továbbvíve ezen faj képviselői bármikor válthatnak emberi és sárkány formájuk között, az új kaszttal együtt pedig csak rá jellemző képességeket is kaptak. A Dracthyr faj hero-classként debütál majd, azaz 58. szintről kezdhetjük majd vele a kalandot.

A Dragon Isles egyben egy új kezdőzóna is lesz, a területen pedig immár 70. szintig fejlődhetünk majd. Összesen öt különböző zónát találunk majd az új térképen, melyek mindegyike felett egy-egy sárkány őrködik. Alexstrasza, a vörös sárkány uralja a Walking Shores területét, amely gazdag, erdőségekkel és vízesésekkel borított terület. Ohn’ahran Plains egy kentaur törzsek által uralt terület, Ysera halálával azonban bizonytalanná vált eme terület sorsa. A kék zóna egyben a kiegészítő legnagyobb területe is lesz és The Azure Span néven találjuk meg. Ez a zóna a Gnollok, Furbolgok és egyben a Tuskarrok otthona is. A negyedik zóna Thaldraszus, itt található az új kiegészítő fővárosa, ahol mindegyik frakció megtalálhatja majd a saját területét. Az ötödik zóna Forbidden Reach, a Dracthyr faj korábbi otthona, mely hosszú időre magára maradt, most azonban egy új ellenség felbukkanása okán ismét háborúra készül.

A kiegészítő egyik leglátványosabb újdonsága a saját sárkányunk, és annak megülése lesz. Az új rendszerben saját, testreszabható sárkány hátasunk lehet, amely különleges repülési élményt nyújt majd a játékosoknak. Új animációk, mozgásformák és egy sokkal dinamikusabb repülési élmény vár majd ránk ezáltal.

[rb_related title=”Még több a témában:” total=”2″ ids=”6102,6364″]

Mindezek mellett több régi rendszert is átalakítottak, így teljesen új talentfát kapunk, átalakították a szakmát rendszerét is, így már akár megrendeléseket is teljesíthetünk, de megújult kezelőfelületet is kapunk, amely sokkal több lehetőséget tartogat azoknak, akik szeretnék személyre szabottabban élvezni a játékot.

A kiegészítővel együtt természetesen új felszerelések, tárgyak, eszközök, ellenfelek, dungeon-ök és raidek is lesznek. Dragonflight pontos megjelenési dátuma még nem ismert, de bízunk benne, hogy legkésőbb jövő év elején megkapjuk a legújabb kiegészítőt.

4 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

galactic civilizations 4
Előző cikk

Alig egy hét múlva érkezik a Galactic Civilizations 4

Következő cikk

Már nincs messze a négy klasszikus Sonic-játékot magában foglaló Sonic Origins megjelenése

UgrásFel

További olvasnivaló

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az

Remake-t kap az első Wizardry-játék

Az eredetileg 1981-ben megjelent Wizardry teremtette meg a csapat alapú