Tévék, okoshűtők, háztartási robotok, és a Galaxy Upcycling program egy újabb lépcsőfoka. Ezekkel az újdonságokkal készült a Samsung.
Történetében először idén kizárólag online konferenciák formájában kerül megrendezésre a CES 2021, a kiállítók azonban idén is számos újdonsággal készültek az idei Consumer Electronic Show-ra. Elsőként nézzük, mivel készült a Samsung.
MicroLED televíziók
A Samsung bemutatta legújabb generációs televízióit, melyek modelltől és mérettől függően 4K és 8K felbontásra is képesek, azonban számos közös jellemzőjük akad.
Ezek egyike a MicroLED technológia, aminek segítségével képesek elérni az OLED panelek által nyújtott színmélységet és kontrasztot, ugyanakkor megmarad a fényerő, és nem kell a kisülés kockázatától sem tartani. A 2018-ban bemutatott „The Wall” modell mellett mostantól a kisebb tévékbe is kerül ez technológia, így bárki, aki hazaviszi, rögtön élvezheti ennek minden előnyét. Az itt bemutatott változat 110″-os, de a későbbiekben 99″-os és 88″-os modellek is elérhetőek lesznek.
A még élesebb és szebb képet mesterséges intelligencia is segíti. A Samsung által „Quantum Matrix Technology”-nak nevezett funkció lényege, hogy valós időben állítja a kép tulajdonságait annak érdekében, hogy mindig a lehető legélesebb és legszebb minőséget produkálhassa, legyen szó akár filmnézésről, akár játékról.
A Samsung igyekezett a környezettudatosságra is hangsúlyt fektetni, így az új modellek környezetbarát csomagolásban érkeznek. Emellett új távirányítót is kapnak, melyek fényforrással ( legyen az kinti, vagy benti fény ) tölthetők újra. Természetesen USB segítségével is tölthetjük az eszközt. A cég szerint ez 7 év alatt körülbelül 99 millióval kevesebb AAA hulladék elemet jelent.
Régi mobilok új funkciókkal
A fent említett környezettudatosság jegyében a Samsung néhány évvel ezelőtt elindította a „Galaxy Upcycling” nevű programját. Ennek lényege egy hatékonyabb, környezetkímélőbb technológia megalkotása, melyről ezidáig nem sokat hallottunk, az idei CES azonban változtatott ezen.
A program egyik modulja a „Galaxy Upcycling at Home”, melynek célja egy hatékonyabb otthoni kiszolgálás. Mindannyian ismerjük a jelenséget, hogy új telefonunk 2-3 év után elévül, vagy érkezik egy jobb ajánlat, a régi készülék pedig a polcon porosodik, vagy kidobásra kerül. Ezen szeretne változtatni a Samsung.
Egy új frissítés formájában dönthetünk arról, miként szeretnénk használni régi készülékünket. Régi telefonunkból válhat bébiőr, amely ha sírást hall, értesítést küld telefonunkra. Használhatjuk okos eszközként a világítás kezelésére, de akár otthonunk biztonságosabbá tételére is.
Okoskonyha kezdőknek és haladóknak
Természetesen a háztartás is komoly szerepet tölt be a Samsung eszközeinek kínálatában. Az idei CES-en bemutatták a BESPOKE okoshűtőt, amely egy 4 ajtós, testreszabható hűtő, számos funkcióval.
A „Beverage Center”-t használva könnyedén juthatunk friss vízhez. Külön modulban találunk helyet az élelmiszereknek, melynek belterét személyre szabhatjuk. A „Crisper+” modul beépített páratartalom szabályozójával mindig frissen tarthatjuk a zöldségeket és gyümölcsöket, a „FlexCrisper” pedig szabályozható hőmérséklete révén képes megfelelő állapotban tárolni az ételt.
Emellett személyre szabható a hűtő külseje is, melynek színeit és moduljait mi válogathatjuk össze saját szükségünk és igényeink szerint. A konyha központi elemének szánt hűtő azonban tartogat még egy ennél is sokkal hasznosabb funkciót.
A Samsung alkalmazását használva konyhaművészetünket is egészen új szinte emelhetjük. Személyreszabott receptekkel és táplálkozási tanácsokkal vár minket a szoftver. Emellett oktatóvideókkal is készült, így a kezdők is nyugodt szívvel vághatnak bele egy-egy menü elkészítésébe. Az eszköz természetesen a többi Samsung okoskészülékkel is kompatibilis, így például automatikusan beállítja a sütési hőmérsékletet, vagy küldi el a szükséges hozzávalókat telefonunk bevásárlólistájára.
Robot asszisztensek az otthonunkban
A szórakoztatás mellett a Samsung a hatékonyságra is hangsúlyt fektet, ennek örömére pedig bemutatott néhány háztartási robotot, melyek megkönnyíthetik a munkánkat.
Az újratervezett Bot Care egy személyi asszisztens, mely apróbb, de annál hasznosabb funkciókkal rendelkezik. Felmérheti egészségi állapotunkat, emlékeztetőket küldhet, ha hosszú ideje ülünk egy helyben, és ideje nyújtózni kicsit, de akár konferenciahívásainkat is kezelheti a beépített kijelzőjének hála.
A Bot Handy egy jóval nagyobb robot, ami leginkább konyhai kisegítőként használható. Környezetét beépített érzékelőivel és kameráival méri fel, függőlegesen pedig képes megnyúlni, így a magasabb helyek sem jelentenek számára kihívást. Karjának segítségével megteríthet, italt tölthet, vagy akár a mosogatógépbe is pakolhat. Nem egy T-1000, de legalább cuki, és nem akar leigázni ( még… ).
Bemutatták továbbá a Samsung újgenerációs robotporszívóját is, amely a JetBot 90 AI+ nevet kapta. Környezetét LiDAR és 3D érzékelőkkel méri fel,hogy a leghatékonyabb úton tisztíthassa meg a helységeket. Távoltartva magát a törékeny tárgyaktól, és többé nem akad el kábelekben, vagy kisebb tárgyakban sem.
Beépített kameráját használva szemmel tarthatjuk az otthon maradt kiskedvenceket is, valamint ha nem vagyunk a közelben, értesítést küldhet számunkra eseményekről. A takarítás végeztével visszatér a dokkolóállásba, amennyiben pedig feltelt, automatikusan kiüríti magát. Akárcsak a többi Samsung készülék, a JetBot is képes kommunikálni más Samsung eszközökkel, így funkcióit még tovább bővíthetjük.
Ezek lettek volna a Samsung legfontosabb újdonságai. A teljes konferenciát itt nézhetitek meg, a Galaxy Chromebookról pedig itt írtunk bővebben. Nektek hogy tetszik az idei felhozatal?
[…] […]
[…] […]
[…] héten már írtunk a Samsung újdonságairól, amelyek a CES 2021 keretében mutatkoztak be, ott azonban nem esett szó a Galaxy S21-es […]