Ilyen lesz a mobilos Warcraft-játék

2022.05.03.
Publikálta:
1 perc olvasás

És hát, az lett, amit mondtak. Egy mobilos játék, a Warcraft-univerzumban.

Nemrég a Warcraft érkező kiegészítője tartotta lázban a Blizzard kedvelőit, ám a fejlesztők már korábban is jelezték, hogy még májusban bemutatkozik egy, a Warcraft világában játszódó játék okostelefonokra. Ez a mai napon megtörtént, hivatalosan is bejelentették a Warcraft: Arclight Rumble.

A Warcraft: Arclight Rumble egy tower-defense jellegű stratégiai játék lesz, melyben a Warcraft világának ikonikus helyszínein küldhetünk harcba neves hősöket. Öt frakció közül választhatunk, ezek az Alliance, a Horde, az Undead, a Beast és a Blackrock névre hallgatnak. A free-to-play játékban erődünk megvédése mellett egyéb célokat is teljesítenünk kell. A pályán elhelyezett stratégiai fontosságú pontokat elfoglalva további előnyökre tehetünk szert, a hullámokban érkező ellenfelek mellett pedig bossharcok és más kihívások is várnak ránk. Barátokkal, vagy épp egy barát ellen is játszhatunk majd, ám hogy pontosan mikortól indul a móka, azt még nem tudni.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”6647,6631″]

Megjelenési dátumot ugyanis még nem kaptunk az ingyenesen elérhető játékhoz, de az Androidosok már előregisztrálhatnak a megjelenésre. Természetesen a kész játék iOS-re is meg fog jelenni.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Négy új VR headsettel készül a következő két évre a Meta

Következő cikk

Az eredeti stúdió fejezi be a Prince of Persia remake fejlesztését

UgrásFel

További olvasnivaló

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az

Saját telefont dobhat piacra az OpenAI, és az Apple legendás designere

A ChatGPT-vel ismertté vált OpenAI az Apple egykori vezető tervezőjével