apple ar headset illustration

Jövőre érkezhet az Apple AR headsetje

2021.11.29.
1 perc olvasás

A pletykák szerint a headset 2022 utolsó negyedévében, erős hardverrel és ehhez passzoló, borsos áron kerülhet forgalomba.

Ming-Chi Kuo korábban már szellőztetett meg hitelesnek bizonyult információkat, a headset megjelenése pedig szintén az ő nevéhez köthető. Az Apple ügyeiben jellemzően bennfentes információkkal rendelkező piaci elemző szerint a fejlesztés hamarosan az utolsó fázisába lép.

„Előrejelzésünk szerint az Apple 2022 utolsó negyedévében megjelenő AR headsetje két processzorral lesz felszerelve. Az erősebbik chip hasonló számítási teljesítményű lesz, mint az M1, míg kisebbik processzor az érzékelőkkel kapcsolatos számításokért felel majd. Az Apple AR headsetének dedikált processzorra van szüksége, mivel a termék 6-8 optikai modult működtet majd párhuzamosan ahhoz, hogy megfelelő legyen a felhasználói élmény”

– mondja Kuo.

Ebből következik, hogy az eszköz valószínűleg kifejezetten erős hardverrel kerülhet forgalomba, azonban a kijelzőre sem lehet majd panasz, ha beigazolódnak a pletykák. Az Apple AR heasetje ugyanis egy pár 4K felbontású Micro OLED panelt használ majd, melyet a Sony bocsát a cég rendelkezésre.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”6092,6085″]

Kuo információi szerint az eszközt önálló hardverként képzeli el a vállalat, így nem lesz szükségünk pl. iPhone-ra a használathoz. Ennek megfelelően pedig saját alkalmazások is elérhetőek lesznek rá.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Mobiljátékokhoz optimalizált PlayStation controllert szabadalmaztatott a Sony

Következő cikk

Jelenleg is kibertámadás alatt az IKEA

UgrásFel

További olvasnivaló

Az Apple végre USB-C-t tett az új iPhone-ba, de megmagyarázhatatlanul a 23 éves USB 2.0 sebességre korlátozódik.

Az Apple rúgkapálva és sikoltozva rángatta az iPhone-t az USB-C

Harmadik macOS Sonoma nyilvános béta már elérhető

Az Apple ma bocsátotta a közelgő macOS Sonoma frissítés harmadik