ps-plus-cover

Megvan, mikor indul a megújult PS Plus, de egy másik jó hírt is kaptunk

2022.04.22.
Publikálta:
1 perc olvasás

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnöke hivatalosan is bejelentette a megújult szolgáltatás pontos indulását.

A Sony évek óta kínál prémium szolgáltatást a PlayStation játékosainak, idén azonban komoly átalakuláson megy keresztül a PS Plus. A változásokról és havidíjakról az alábbi cikkben már írtunk részletesen, akkor azonban még nem tudtuk, pontosan mikorra is várhatjuk az indulást. A várakozásnak ma vége, hiszen a Sony Interactive Entertainment elnöke, Jim Ryan a PlayStation Blogon hivatalosan is bejelentette a PS Plus és a PS Now összevonásával járó új rendszer indulását.

Eszerint Magyarországon éppen két hónap múlva, június 22-én váltja le a jelenlegi rendszert a vadonatúj PS Plus, amely több száz játékból álló könyvtárral és számos klasszikus PlayStation címmel várja az előfizetőket.

Egy komoly hiányossága azonban volt az új rendszernek, a PS Now alatt elérhető játékok, így a PlayStation 3 címek nagyobb része azokban az országokban, ahol a PS Now nem volt elérhető, nem működött volna. Most azonban egy újabb jó hírrel szolgáltak, a Sony ugyanis hazánkban is elérhetővé teszi a játékok streamelésének lehetőségét. Magyarország mellett Bulgária, Csehország, Horvátország, Málta, Lengyelország, Ciprus, Románia, Szlovákia és Szlovénia is csatlakozik ezen országok listájához. A megújult PlayStation Plus ázsiában május 22-től, Japánban június 1-től, Amerikában pedig június 13-tól lesz elérhető.

Kapcsolódó rövid információ, hogy egy szivárgásnak hála valószínű, hogy négy klasszikus Syphon Filter-játék válik elérhetővé a PS Plus Premiumon keresztül, ezek a Syphon Filter, a Syphon Filter 2, a Syphon Filter: Dark Mirror és a Syphon Filter: Logan’s Shadow lesznek.

[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”6549,6482″]

A megújult PlayStation Plus idehaza tehát nyáron, június 22-én indul, az indulásról pedig mi is beszámolunk majd.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Előző cikk

Tíz percen át mozog az Evil Dead: The Game

project-q-cover-techyou
Következő cikk

Hivatalosan is bemutatkozott a Project Q, a Ubisoft „nem egy battle royale” játéka

UgrásFel

További olvasnivaló

13 horror Halloweenra

Spooky time van, gyerekek! Itt van az ősz, rossz az

Párterápiás örömjáték nemcsak pároknak – It Takes Two játékteszt 

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni az életünk örömeiről, sokszor még a kikapcsolódás