Mozgalmas eseménynek ígérkezik, ha igazak a híresztelések a Sony eseményéről!
Nemrégiben lezajlott az idei E3, a nagyobb kiadók pedig mutattak néhány meglepetést. Az Xbox és Bethesda konferenciáján a Starfield és a Halo vonzott érdeklődőket, a Square Enix bemutatta a Final Fantasy spin-off epizódját, de a Summer Game Fest keretében a régóta várt Elden Ringről is lehullt a lepel. Két nagyobb kiadó, az EA és a Sony azonban nem volt jelen a rendezvényen. Az EA július 22-től tartja saját konferenciáját, és most újabb jelek utalnak arra, hogy a Sony is hasonló eseménnyel készül a nyár folyamán. Ez lehet az új Playstation Experience.
A kiadó ugyanis nemrégiben levédette a Playstation Experience védjegyét, ami visszatérésről árulkodhat. Erre pedig várni sem kell túl sokat, hiszen a híresztelések szerint június 28-án kerül megrendezésre. Eszerint a megszokott State of Play adás helyett egy nagyobb volumenű esemény kerül majd megrendezésre, egyesek pedig azt is tudni vélik, hogy mik bukkanhatnak fel a rendezvényen. Egy korábbi szivárgás ugyanis már említette a Playstation Experience nevet, mellette pedig néhány érdekesebb dolgot. Az információk szerint az esemény a Horizon Forbidden West köré szerveződik majd, ami november 30-án érkezik. Aloy vadiúj kalandja mellett azt is rebesgetik, hogy itt mutatkozhat be hivatalosan a Playstation virtuális valóság szemüvegének második generációja, amit egyszerűen csak PlayStation VR 2 néven emlegetnek.
A harmadik nagyobb durranás pedig egy friss szivárgás lehet. Korábban már a Dead Space és a Quake remake kapcsán is hallottunk tőle információkat, de Shpeshal_Nick most azt állítja, hogy a tavalyi év egyik legsikeresebb játéka, a Ghost of Tsushima kaphat egy önállóan futtatható kiegészítőt. A Legends egy multiplayer kiegészítő volt amely a történetorientált játékhoz érkezett, az új expanzió viszont ismét egyjátékos kaland lesz. A híresztelés szerint még idén érkezik és a Ghosts of Ikishima címet kapja majd.
A Ghost of Tsushima kapcsán azonban nem ez az egyetlen érdekes pletyka, ugyanis a Sony nemrég frissítette a játék dobozképét, ami önmagában még nem lenne túl nagy dolog. A grafikáról azonban hiányzik az „Only on Playstation” felirat, ami a korábban megjelent Horizon Zero Dawn és Days Gone játékokról is azután tűnt el, hogy azok megérkeztek PC-re is. Az esemény remek lehetőség lehet, hogy hivatalosan is lerántsák a leplet a játékról, de persze elég ingatag lábakon áll a híresztelés, így ne vegyétek készpénznek.
[rb_related title=”Ez is tetszhet” total=”2″ ids=”3434,4898″]
Egy szintén régóta várt játék és PlayStation exkluzív, a Bloodborne visszatéréséről is pletykálnak egy ideje. Eszerint a játék még idén kap egy PS5-ös kiadást, ezt azonban nem a BluePoint Games (Demon’s Souls) vagy a From Software, hanem egy ismeretlen csapat készítheti. Természetesen a fentiek jelenleg nem hivatalosan megerősített információk, így kezeljétek őket fenntartásokkal. Mindenesetre érdekes lenne látni, és mi is nagyon örülnénk, ha valósággá válnának a fent említett teóriák. Ti mit szólnátok ezekhez a bejelentésekhez?
1 hozzászólás
Pingback: Két Uncharted-játék is érkezik PC-re és PlayStation 5 konzolokra - Techyou